Keresés
 
 
Megtekintve: 767 alkalommal
Alkalmi írások - Publicisztika - közélet

Brandek kora

avagy a szent mint márka

 

Két, nemrégen elhangzott kijelentést raknék egymás mellé, ami jól tükrözi korunk mentalitását. Távol álljon tőlem a fanyalgás, de.

Egyik kijelentés:  „Szakmában szentet márkázni nem szokás” – mondta egy kommunikációs szakember hozzátéve, hogy „egy szent már eleve brand”, – hangzott el Kolozsváron a Szent László kultuszát népszerűsítő előadáson.1.

A másik: „mindenkinek van brandje, ami az alapján alakul ki, amit saját magunk és a környezetünk gondol, illetve mond, beazonosítva ezáltal bennünket.... A saját brandünk építésénél arra kell törekednünk, hogy röviden, velősen, egyszerűen kommunikáljunk. Az első benyomástól kezdődik, gondolva itt a bemutatkozásra vagy kézfogásra...”

A személyes brand az az igyekezet, hogy az egyénnek hírnevet építsünk és fenntartsuk. „A siker titka, hogy mindenkinek nem lehet tetszeni. Továbbá elengedhetetlen a hitelesség, amelyet kiváló módon erősíthetünk személyes sztorikkal. A saját brand építésben fontosabb a hitelesség és egyéniség, mint a tökéletesség” – magyarázta. Sikeres az lesz, aki önmagát adja, és aki tudatosan foglalkozik az önkép fenntartásával.

A brandnek ma is a legfontosabb kérdése a pozicionálás, a közvélemény-kutatás, a legjobb hírhordozó pedig az „elégedett vevő”.” – emelte ki. Ez utóbbi a SIC Fest-en hangzott el.2.

Pozicionálás, védjegy. Beazonosítás. Manapság már mindennek kell cégér, a jó bornak is, sőt úgy néz ki, az életszentségnek is. Ha nem kívántatod meg, nem hívod fel rá a figyelmet, ha nem reklámozod eléggé, a kutyát sem érdekli. Tetszetősen meg kell húzni az arcélét, érdekeltté kell tenned a fogyasztót, felcsigázni benne a  szükségérzetet, hogy ez milyen fontos az életében, enélkül boldogtalan lesz. Az arculatépítés, a marketing manapság egy külön szakma. Úgy tűnik az egyházaknak is erre kell ráálniuk, ha „portékájuknak” sikeres piacot szeretnének találni...

„Arról ismerjenek meg, hogy szeretitek egymást”.... „Amint én szerettelek titeket, ti is úgy szeressétek egymást”...- mondaná erre Jézus Krisztus.

Élni belőle igen, de követni: áh, dehogy. Mint Márton Áron esetében, vagy más szenteknél. A kultusz az jó téma, lehet pályázni, konferenciázni, turizmust ráépíteni, de követni a szentet, azt már nem. Az egyháztól lassan mindent elvitatunk, viszont jól meg lehet élni belőle. Élősködni a szentjein, használni a brandjeit. Marketingfogásnak, dizájnos díszítőelemnek milyen jó. Milyen mutatós egy falunapon, egy konferencián. Mint néprajzi érdekesség, mint szellemtörténeti kuriózum, mint kulturális segédanyag remekül mutat.

Persze ennek inkább örölni kell, semmint keseregni rajta. Milyen jó, hogy ilyen módon eljutunk az ifjúsághoz, megszerettetjük vele kerülő úton azt, akiből egyébként, ha csak templomban hallana, nem kérne belőle.

Azért nem kell túl belelkesedni ettől sem, mert itt saját magunkat építjük, a saját egónkat  tömjénezzük. Sikeres karriert, a pillanatnyi hasznot, és nem áldozatot akarunk. Magunkat akarjuk eladni, vagy szalonképessé tenni. Szemben a szentekkel, akik átadták az egójukat Krisztusnak, hogy ő alakítsa, formálja, kiteljesítse, vonzza, építse, meghajlítsa, befogja az életszentség szekerébe. És ez azért nem ugyanaz, mint a márka- vagy karrierépítés. Védjegynek védjegy, de mitől az? Semmi esetre sem a világnak megfelelni akarástól. A szentek minden világ általi kihívásra evangéliumi választ, reakciót adtak, még karddal vagy  püspöki bottal is a kezükben.

A valódi márkák életérzést adnak. Ezért drágák. De aki kedveli a nevük által fémjelzett minőséget, csúcskényelmet, technológiát, extrákat, plusz felszereltséget, az nem sajnálja a pénzt. Az árat meg/ki kell fizetni értük. Annyit érnek. Ahogy szokás mondani: a márkát kell megfizetni, hiszen ránézésre az sem tud többet, mint az átlag... Vagy mégis? A valódi, igazi nagy „cuccok”  már a nevükben hordozzák a felgyülemlett eszmei értéket. Tartósak. Művészetben, technológiában, szellemiekben egyaránt. Értékük megítélését nem befolyásolja a tőzsdeárfolyam, az infláció, a banki hitel, de a divat vagy a korízlés sem. Mert a mércét magasra tették, és tartják magukat hozzá.

Valahol az életszentség brandje is ezt jelentené. Persze bele kell egyszer kóstólnunk. Megszeretnünk, tapasztalatot szereznünk róla. Rabul kell hogy ejtsen a többlet, amit csak ő képes adni, máshoz képest. Ehhez meg le kell mondani az okoskodásról, az áldozatot megspórolni, kikerülni akaró olcsójánoskodásról, fifikákról. Nincs helye a bőrünk mentésének, a kerülőutaknak. Elszántság, céltudatosság, kitartás nélkül ez nem megy. S aztán jöhet a márkahűség. Igen, ettől lesz hiteles a személyiség, hiszen stabil értékrendje van, ami túlmutat a pillanatnyi izmusok szerencsés együttállásán, de még a fiatalságkultusz törékeny időszakán is.

A szentek védjegye nem évül el, és nem kell őket lecserélni újabbakra. Szavatosságuk örök.

1. https://kronika.ro/erdelyi-hirek/bovitenek-a-lovagkiraly-kultuszat-bemutato-szent-laszlo-utat

2. http://www.rmdsz.ro/sajtoszoba/hir/a-kevesebb-tobb-a-brandepites-fortelyairol-a-sic-feszten

 

LINKEK:

http://www.eloszekelyfold.com/web/I888--C28--Publicisztika--Brandek_kora__avagy_a_szent_mint_marka.html

http://www.erdelyimagyarok.com/profiles/blogs/szent-brend

 

 

 




« vissza
 
 





btz webdesign