Biblikus sport

Most lett volna vége a Labdarúgó Európa Bajnokságnak. Most kezdődne az idei Olimpia… De az idén minden elmarad. (2020 júl. 12. ill. 2020 júl. 24. szerk. megj.) Karanténból nézzük. Jobban mondva csak néznénk. Hasztalan volt behűteni a sört, kikészíteni a nassolni valót, lábunkat sem nyújthatjuk ki a kisasztalra, pedig egy tasak tökmag meg se kottyant volna.

Az elmúlt évek bajnokaira talán még emlékszünk, persze sportágfüggő, hogy kinek mi a kedvence. De az ezüstérmeseket, vagy akik egy tizedmásodperccel lemaradtak a dobogóról, már senki nem tartja számon. Milyen fura jószág az ember. Csiklintja a szenzáció, ideig-óráig élvezi a szórakozatást, tapsol a győztesnek. Szinte vallásos áhítattal ül a képernyő előtt, drukkol kedvenc csapatának vagy a szimpatikusabb játékosnak, szidja a bírót, észre sem veszi, hogy ezért a szórakozásért bizony sokan kemény árat fizetnek, mások meggazdagodnak, vagy felőrlik egészségüket, hogy miközben a fotel kényelmében ő jól érzi magát a bőrében, mások helyette futnak, izzadnak, és az egészséges életmód is csak egy üzletág a sok közül. Eszembe jut néhány friss hír is, sportolókat büntettek meg, mert alsó pólójukon Jézus volt a „reklámfelület”. Időközben az alkohol és cigarettamárkák is kikerültek a tömegsportok mecénásai közül…

Érdemes viszont időben is „visszább” mennünk: mit tanít a Biblia a sportról? Mit ír ezzel kapcsolatban az Ó- és Újszövetség? Jézus szeret-e „sportolni”?

Sportáganként haladjunk az ószövetségtől az újszövetségig. A görög testkultuszt dicsőítő idők előtt a Biblia embere nem az adrenalin miatt „építette” vagy tartotta karban testét, hanem elsősorban az egészsége megőrzése és a haza védelme miatt. Akkor nem létezett még tömegsport, sem cirkusz. Akkor még nem versenyeztek a testkultusz jegyében. A fiatal férfiaknak harcedzetteknek kellett lenniük, hogy ha bármikor szükség van, megvédhessék országukat az ellenséggel szemben. Ilyen viszonylatban voltak szükségszerűek az akkor divatos „sportágak”: íjászat, kardforgatás, lovaglás, futás, parittyázás, kötélmászás, birkózás stb. Az erőszak megfékezésére törvény is volt, épp az arányosságot figyelembe véve, innen ered a ’szemet szemért’-elv. Nem adhattál több pofot vissza, mint ahányat kaptál, de azt is csak végszükségben tehetted meg.

A kereszténység, az Úr Jézus tanításában teljesen átteszi a hangsúlyt a megbocsátásra, ami nem gyávaság, hanem a gonosz lefegyverzése, illetve a gonosz indulatok, cselekedetek megelőzése. Szent Pálnál a test cselekedeteit a Lélek ajándékaival kell ellensúlyoznunk. Így menekülünk meg az önimádattól és a gonosz cselvetéseitől. Az ószövetségi „sporttevékenységek” mai szemmel nemcsak katonai célokat szolgáltak, hanem még inkább Isten dicsősége, közbelépése, uralma győzött ezeken keresztül. Az alábbi példák is ezt mutatják.

1.    Birkózás. Jákób és az angyal. (Ter 32) Sámson. (Bírák 13-14) Jákób birokra kel az angyallal. Egész éjjel „meccseznek”, tusakodnak, míg hajnalra Jákób győz, de derekában a forgó kimegy. („A nap fölkelt előtte (…) De sántított a csípőjén…”) Jákobbal így érezteti Isten, hogy én vagyok az erősebb, de engedtem, hogy legyőzz, miközben megsebesítettelek, hogy ne feledd: szeretlek, kiválasztottam vagy. Bátor vagy és erős, de az én erőm nélkülözhetetlen a tiédhez. Járj az én utamon. Új nevet is kap (Izrael), amely egyben egy új „eljegyzést”, küldetést is jelent. Sámson fizikai erejét az ellenség legyőzésére használhatta, hogy a nép vezéreként megmutassa Isten hatalmát. De gyengesége is pont akkor mutatkozott meg, amikor azt hitte, elég csak a saját erejében bíznia.
2.    Céllövészet. Dávid és a parittya. (Sám 1, 16-20) Jehu. (Kir 2,9) Dávid, egy kis gyerek, a hatalmas emberkolosszust (ma úgy mondanánk, hogy egy XXL-es kigyúrt fitnesz-izompacsirtát) győz le nevetséges módon egy parittyával. Jól céloz, eltalálja, s ezzel le is dönti.  Ilyen Isten ereje minden hadsereghez, emberi, vagy sátáni erőhöz képest. Dávidban Isten ereje nyilvánul meg. Az a többlet, ami a hittel átitatott szeretet tetteiben megmutatkozik. Nincs erő, amit le nem győzhetnénk általa. Jehu íjával egyből lenyilazza Jórámot, emlékeztetve Ákáz király trónbitorló házát, amiért Jezabel királynő megölette Nábotot, hogy elvegyék szőlőbirtokát. Itt Isten igazságossága nyilvánul meg, hiszen Isten nem hagyja, hogy akaratából, tervéből csúfot űzzenek még nemzedékek telte után sem. Nemzetünk katona-szentjeit is ezért tartjuk nagyra, mert hősiességükben is megnyilvánult Isten iránti elkötelezettségük.
3.    Gerely-hajítás, íjászat: Saul és Dávid. (Sám1, 16-20) Saul egy ideig kedvelte Dávidot, szívesen hallgatta, ahogy hárfázik neki az ifjú, de aztán Saul irigy és féltékeny lett Dávidra. Mintha magával az Istennel szállt volna szembe, mert megérezte Dávidban a riválist, az utódot. Ezért akarja „véletlenül” Dávidot lándzsájával ledöfni egy „edzés” közben. De Isten megadja Dávidnak a lélekjelenlét kegyelmét, hogy kitérjen a fegyver útjából. Ugyanehhez a témához kapcsolódik az íjászat is, hiszen Dávid jó barátja, Jonatán egy íjászat közben adja tudtul Dávidnak, hogy kegyvesztett lett és jobb, ha elmenekül az udvarból. De az egész történet végig arról mesél, hogyan vigyáz Isten Dávidra ilyen csodás véletlenek, közbelépéseknek köszönhetően.
4.    Fogathajtás: egyiptomiak, harci szekerek. (Kiv 13-14) Isten megszégyenítő vereséget mér az egyiptomiak válogatott harci szekereire és lovasaira. Egy ország hadseregével szemben egy menekülő nép, akinek egyetlen „fegyvere” Mózes botja és Isten… Aki megmutatja erejét és gondoskodását, amellyel kivezeti választottjait a rabszolgaságból. Ez a vonulás átkelés a halálból az életbe, Krisztus Urunk feltámadásának csodája, a szabadulás éjszakája, amelyet nagyszombat éjjel mi is ünneplünk, és amely a liturgiában a fény ünnepségével indít.
5.    Gyaloglás: pusztai vándorlás, Illés próféta, betlehemi összeírás, emmauszi tanítványok, Mária Erzsébethez (Kiv 15; 1Kir 17; Lk 24, 13-36; Lk1,29). A gyaloglás egyszerre vándorlás, úton levés, útkeresés, haladás a cél felé. Áldozatot, kiszolgáltatottságot, az Úrra való ráhagyatkozást igényel. Még a menekülés és a zarándoklat is. És az úton tapasztaljuk meg Isten velünk tartó jelenlétét. Egy napi járóföld (kb. 11 km.) még az ellenségszeretetnél is az együttérzés, a szív meglágyításának eszköze. „Ha egy mérföldre kényszerít, menj vele kettőt”… (Mt5, 28) Ez nem séta, hanem kényszerintézkedés volt, amelyet a megszálló csapatok alkalmaztak a megszállt területek lakosaival szemben. Illés próféta is 40 napig vándorolt Jezabel királynő haragja elől. Máriának és Józsefnek legalább öt nap kellett Názárettől Betlehemig, a mintegy 130 km-es úthoz, gyalog, még szamárháton is… Erzsébethez is gyalog indult, a hegyekbe, legalább egy napi járóútra, hogy segítsen rajta. De Jézus ezt a tanításában a keresztény szeretetből „alkalmazza” minden embertársára, még ellenségére is. Hiszen útközben az ellenség is megenyhül (het)…
6.    Evezés, úszás: Szent Péter apostol (Jézus vízen járása, csodálatos halfogás Húsvét után Mt 14, 22-33; Jn 21, 4-18), Szent Pál és a hajótörés (ApCsel 27, 20-26; 39-44). Egy galileai halásznak nem kellett megtanítani, mit tegyen, ha vihar van, ha evezni már nem elég, úszni kell. De azért a vízen járás már neki is „meredek” volt. Ezért érthető, amikor „bepánikol”, amikor süllyedni kezd. De „élvezetesebb” az a kép, amikor a feltámadás utáni első „reggelihez” közelítenek. Szent János biztatására „felcsillan a szeme” és nem bírja ki, amíg a hajó partot ér. Ő úszik, mint a kutya, melyik rátalált gazdájára, csakhogy minél előbb találkozhasson Megmentőjével, Felmentőjével. Ekkor teszi hármas szeretetvallomását, ekkor kapja kézhez juh- és báránylegeltetői „megbízatását”… A máltai hajótörés idején Szent Pál és a hajó népe is tudott úszni. A viharvert hajót zátonyra futtatták, majd kiúsztak a partra.
7.    Horgászat: Péter apostol és társai (csodálatos halfogás-emberhalászat Lk 5, 1-11). Volt, amikor a profi halászok sem találták el a pillanatot. Amikor közbeszólt egy időjárási front, amikor a halak épp nem „húztak”… Jézus, a csodálatos halfogás után rádöbbenti Pétert: itt nagyobb dolog forog kockán, mint valami szakmai trükk. Ezt nem lehet a mestertől ellesni. Ezt csak ajándékban kaphatja az ember. Sőt ebben a jelenetben egy fokozás is van. Előléptetés. Átminősítés: „emberhalásszá leszel!...” Az még izgalmasabb. Abban még nagyobb a tét. Ott még több az ismeretlen tényező. Ott még inkább rám kell hagyatkoznod. De ez mostantól már nem fakultatív, hanem elhívás, meghívás, felkérés. És Péter Pünkösd óta azt is megérezte, hogy ez a „mesterség” az Úrral együtt micsoda hatékonysággal, eredménnyel is jár.
8.    Lovaglás: Szent Pál. (ApCsel 9, 4; ApCsel 26, 12-19) A római polgár, ha tehette, használta is az akkor használatos leggyorsabb szárazföldi szállítóeszközt, a lovat. Valószínű, Saulnak is meg kellett tapasztalnia, mit jelent, ha az állat megbokrosodik, ha nem lehet bírni vele. Egyszerűen ledobja magáról. Az okot már vakon, a földön értette meg, ami számára istenélmény volt: „Saul, Saul, miért üldözöl engem?” Megtért. És ahogyan a csikót is betörik, hámba fogják, hogy komolyabb kihívásokra kényszerítsék, ezt teszi az Úr Szent Pállal. Azóta, hála a művészetnek, világtörténelmi szimbólummá emelkedett: Szent Pál és a lova. A lóról mindenki leesik egyszer, vagy többször. Kérdés: mit tanul belőle…
9.    Szerencsejátékok: katonák a kereszt alatt. (Jn 19,23; Mt 27, 35) Bár nem olimpiai ág, de a római katonák „sportot űztek” belőle. Nagypéntek fájdalmas és tragikus drámája egyesek számára pusztán az időtöltés egyik epizódja. Hogy elüssék az időt, kockáznak. Ez egyben játék is, és haszon is van belőle. Aki elnyeri azt a tárgyat, amit „feltesznek”, egy kis pluszkeresethez is jut a zsoldján kívül. Jézus köntösét végül nem osztják négyfelé, egyben hagyják, hiszen édesanyja szőtte, s egy darabban a nyertesnek is nagyobb a haszna…
10.          Lelki fegyverzet: Szent Pálnál. (Ef.6, 11) Az apostol a katonai képeket a lelki küzdelemre használja, hiszen mindannyiunknak küzdenünk kell a magunkban és a világban működő gonosz erők ellen. Ezért kell magunkra öltenünk Isten „fegyverzetét”, hogy a gonosz támadásaival szemben ellenállhassunk. Ezért kell a hit pajzsa, az igazság páncélja, az üdvösség sisakja. A szellemi-lelki hadviselésben ma is csak akkor tudunk megállni, akkor tudunk kiállni Krisztus mellett, ha beleöltözünk ebbe a „védőruhába”. Krisztusba. Isten igéje és az imádság eszköztárunk legfontosabb tartozékai, hiszen csak ezekkel van esélyünk. E nélkül a szellemi hadviselésben tett kísérleteink kudarcba fulladnak.
11.          Futás: Szent Pál: „futok a kitűzött cél felé”… (Fil 3, 14) Szent Pálnál az élet is olyan, mint egy futás.  Egy kortárs teológus szerint, – aki a házasságról beszél, de tágíthatjuk a kört az egész életre, –  nem is annyira sprint, mint inkább maraton… A lényeg hogy végigfussuk ezt a távot, hűséggel, a célig.  Mindenki győztes lesz, aki a célba ér. Mindenki győz, aki végigfutja. A görög olimpiákon még hervadó pálma- vagy babérkoszorúkért futottak, – ma aranyéremért, amelyeket később, ha leszegényednek, elárvereznek a bajnokok –, mi azonban hervadhatatlan mennyei koszorúért futunk. Ez az örök élet, amelyet Isten azoknak készít, akik Őt szeretik. „Légy hű mindhalálig, s neked adom az élet koszorúját” (Jel 2,11). „Koszorút nyújtottak át neki, s ő diadalmasan kivonult, hogy győzelmet arasson…” (Jel, 6,3)
12.          Ökölvívás, vívás, kard: Jelenések könyve: „Szájából éles kard tört elő, hogy lesújtson a nemzetekre.” (Jel 19, 15)

     A kard szúr, sebesít, szétválaszt. Veszélyt jelent és igazságot szolgáltat. (Damoklész kardja, Gordiuszi csomó…) Köddel kardozni szélmalomharc… Tét nélküli, fölösleges. Értelmetlen. A kard a hatalom jele. A nagy csatákat is kézitusával, karddal vívták. Aki erősebb volt, ügyesebben forgatta, pontosabban és kellő pillanatban sújtott le, azé lett a győzelem. A Jelenések könyve a jó és gonosz küzdelméhez használja, de jelzi, hogy Feltámadt Urunk győzelmét már semmilyen hatalom nem képes megkérdőjelezni. Sőt Krisztus ezzel már az ítéletet is végrehajtotta. Elválasztotta a sátánt az embertől. Ő a Királyok Királya, az Urak Ura. ^„Nem tudjátok, hogy a pályán küzdők mind futnak ugyan, de a díjat csak egy nyeri el? Úgy fussatok, hogy elnyerjétek! A versenyzők valamennyien megtartóztató életet élnek, minden tekintetben. Ők hervadó koszorúért, mi pedig hervadhatatlanért. Én is futok, de nem céltalanul, az ökölvívásban nem a levegőt csapkodom, hanem megzabolázom, és rabságba vetem testemet, hogy míg másokat tanítok, magam méltatlanná ne váljak.”- írja Szent Pál a korintusikanak. (1Kor,9) A zsidókhoz írt levél szerzője írja: „Isten szava eleven és átható, élesebb a kétélű kardnál, behatol a lélek és a szellem, az íz és a velő gyökeréig…” (Zsid 4, 12-16)  A kardvívás szabályainál is az a  lényeg: ki érinti meg hamarább a másik „neuralgikus” pontját. Meg kell tanulni hátrébb lépni, de kellően kell időzíteni a támadást is.

***

Az Úr Jézus is egészséges életet élt. A Szentírás tanúsága szerint sokat gyalogolt. Vándortanítóként ismerték. Életében „nem volt hová lehajtania fejét”. Názáreti otthonukból kilépve mindenütt csak vendég volt, és sehol sem érezhette magát biztonságban. Csak az Atyánál. A keresztre feszítés előtti és alatti szenvedései is erős fizikumról és állóképességről tanúskodnak. De mindezt azért, hogy Isten országát hirdethesse minden erejével.

A Biblia tehát sokat ír a professzionális sport által közvetített értékekről, a küzdelem mibenlétéről, a bátorságról, kitartásról. A sport képeivel valójában a vallásos életről kapunk eligazítást. Olvasunk benne lemondásról, sportszerűségről, az esélytelenek győzelméről, és arról is, hogy nem mindig a siker, a győzelem a fontos.

Sokkal inkább a lélek üdvössége, a szellem ereje, s az öröm, amelyet Isten az Őt szeretőknek készített.

 LINKEK:

https://imalanc.ro/w/sebestyen-pegter-biblikus-sport/

https://eszm.ro/2020/07/08/sebestyen-peter-biblikus-sport/#more-40591

https://katolikus.ma/biblikus-sport/