Keresés
 
 
Megtekintve: 1336 alkalommal
Alkalmi írások - Publicisztika - közélet

Béke a sáncon

Béke a sáncon

(Boldogság-történetek hangszerelve)

 

 

A kazanyi vizes világbajnokság egyik ritka pillanatát kaptam el egy tévéműsorban, amikor a szünetben „vesztes” finn-svéd lányokat kérdezte az újságíró: Hogyan tudtok mosolyogni… annak ellenére, hogy nem kaptatok aranyérmet? A válasz azonnali és frappáns volt: - talán azért, mert mi északiak boldog népek vagyunk...

S hogy továbbra is az „északi felségvizeken” maradjunk, nem sokkal később, sajátos güntergrass-i hangszerelésben olvastam a következő megdöbbentő történetet a napóleoni háborúk idejéből.[1] A nemrég elhunyt keménykötésű német író emlékei szerint ezt Ehring Bagge tanár mesélte édesapjának.

Valamikor ezernyolcszázvalahányban, amikor mindenütt Napóleon uralkodott, az angol tüzérség lövedékei fölgyújtották Koppenhágát, majd a tengerszorosban, a Stege felé vivő hajóúton föltűnt egy angol fregatt, alighanem azzal a szándékkal, hogy ezt a várost is lángra lobbantsa gyújtólövedékeivel. A Mǿn szigetét lakó parasztok azonban pillanatok alatt összetrombitálták a mintegy ötvenfős polgárőrséget, amelynek élén egy kapitány, amúgy nemesember és földbirtokos állt. Azon nyomban, mindössze egyetlen éjszaka alatt összelapátolták az egész szigetet körülvevő töltést, és még egy dombot is a közepére, azon meg fölállították a sziget egyetlen ágyúját. Másnap reggel ezzel az egyetlenegy ágyúval lődözni kezdtek, mindig olyankor, amikor a szélirány kedvezett volna a fregattnak, s elindulhatott volna a tengerszoroson át Sege felé. Természetesen az angolok visszalőttek. Napokon át tartott a nagy lövöldözés. Majdnem egy hétig. Aztán egy szombati napon a dán védők kapitánya evezős csónakot küldött a fregatthoz három emberrel, köztük egy gazdag paraszttal. A csónakon fehér zászló lobogott, a parasztgazda órákig tárgyalt a fregattkapitánnyal, mivelhogy másnapra, vasárnapra volt kitűzve a lánya esküvője egy szomszéd nagygazda fiával. Állítólag azt mondta, hogy a dán védők minden embere meg van híva a lakodalomba, a polgárőrség egy álló napig nem tud majd lődözni az angolokra. Így aztán neki egyfelől az a tiszte, hogy az angol kapitánynak egynapos fegyverszünetet ajánljon, másfelől pedig hogy őt és a kapitány három tisztjét tisztelettel meghívja, legyenek díszvendégek az esküvőn. Utána aztán, másnaptól, hétfőtől kezdve – mondta a szigetlakó paraszt – újrakezdhetik a lövöldözést...

Az ajánlatot rövid kupaktanács után mindkét fél elfogadta... És az ügylet pontosan így is zajlott le. Alig ért véget az esküvő, amelyen a felek alaposan a pohár fenekére néztek és belapátolták a túrótortát, az ágyúk ismét rázendítettek. Ez egészen addig eltartott, mígnem az angol hadihajó – vagy mert nem jutott át a szoroson, vagy mert ráunt a lövöldözésre, vagy mert fogytán  volt a muníciója – egyszercsak fogta magát, egyszerűen megfordult, és dagadó vitorlákkal Seeland felé vette az irányt.

A sziget körüli sánc még ma is megvan, akárcsak a domb középen, amelyen az ágyú állt. Az árkot azóta benőtte a zöld növényzet és a bozót...

Kísértetiesen hasonló helyzeteket teremt az élet, ad elénk a Gondviselés. Csak tanulni kellene belőlük. A szeretettel, megbocsájtással, és ötletes figyelmességgel mindannyian a harag villámhárítói, a béke eszközei lehetnénk. Szűkebb és tágabb környezetünkben egyaránt. Gyökössy Endre története is erre világít rá.[2]

Édesanyjától hallotta, mint gyermekkori emléket, hogy Tiszavasváriban két asszony összeveszett, mert az egyiknek a gyereke beverte a másikénak a fejét, és az vérzett. Üvöltöztek, kiabáltak, szinte birokra mentek. Aztán jött egy harmadik szomszédasszony is, azt is megtépázták. Végül az egyik asszony a megsebzett gyereket, ahogy szokás volt akkor, batyuban a hátára kapta, és azt mondta: Viszem látleletre az orvoshoz! – Mire a gyerek visszaszólt a barátjának, aki megütötte: Pisti, várj meg, majd visszajövök, aztán tovább játszunk! Az anya olyan mérges lett, hogy földhöz vágta a fiát batyustól, s annak eltört a lába, mert megbékült a barátjával...

Itt csak a gyereknek volt helyén az esze.

Boldogok a békességszerzők, akiknek tág a szívük. Akik belenőnek Krisztusba, aki ellenségeiért is tudott imádkozni. Sőt, meghalt mindnyájunk bűneiért, hogy életünk legyen.

A boldogság titka, szívünk békéjének titka. S ezt nem lehet eltitkolni. Kisugárzik. Szétárad.

 

[1] Günter Grass: A doboz, Európa kiadó, Budapest. 2009, Ford. Győri László.

 

[2] Gyökössy Endre: A növekedés boldogsága, Kálvin kiadó, Budapest, 1993.

 

LINKEK: 

https://eloszekelyfold.wordpress.com/2015/08/16/beke-a-sancon-boldogsagtortenetek-hangszerelve/

http://www.erdelyimagyarok.com/profiles/blogs/b-ke-a-s-ncon

http://imalanc.ro/w/sebestyen-peter-beke-a-sancon/

http://www.e-nepujsag.ro/op/article/b%C3%A9ke-s%C3%A1ncon

 




« vissza
 
 





btz webdesign