Keresés
 
 
Megtekintve: 422 alkalommal
Alkalmi írások - Publicisztika - közélet

Apró örömök

Apró örömök

A nagy örömök ott kezdődnének, hogy ne legyen halál, fájdalom, háború, szenvedés, bűn. De hiszen akkor már mennyország lenne. Az angyalok paradicsomi állapotát élnénk a földön. Ami illúzió, délibáb, fantazmagória, mese, álom. Az már a bűnbeeséskor odalett.

A ráció azt diktálja, hogy itt, a földi realitásban ki kell egyezni a szürkeséggel, csak földi célokat érdemes magunk elé tűzni. De még a földi célok követése is annyira bálvány lesz, hogy elhitetjük magunkkal: a csúcstechnológia, a tudomány, a robotika, a pénz majd kiegyenlíti az arányokat, legyőzi a nehézkedést, a piaci versenyszellem mindenkinek egyenlő esélyt kínál. Ezért érdemes munkát, energiát beleölni, mert a munkánk nyomán fejlődést észlelünk, s ennek annyira tudunk örülni, hogy csuda. Mekkora öröm például, hogy maroktelefonon minden elintézhető, hogy a repülőjegyek milyen olcsóak, hogy a wellness-élvezetek kárpótolnak a hétköznapi rabszolgamunkáért. Mekkora öröm, hogy pillanatok alatt kiguglizhatunk minden információt, amire szükségünk van, pár kattintással ott vannak a világ könyvtárai a szobánkban, ingyen.

Az más kérdés, hogy cserébe személyes adatainkkal fizetünk, megfigyelnek és lehallgatnak, lájkolnak és követnek bárhol és bárhová akkor is, ha nem szeretnénk. Mekkora öröm, hogy megengedhetjük magunknak, hogy ily módon is fokozhatjuk kényelmünket. És milyen hamar letörik örömünket azzal, hogy lefagy a gép, nem veszik fel a telefont, dugóba kerülünk a városi forgalomban, lemerül az aksi, vagy egy hekker feltörte és megbénította az egész rendszert. Vagyis a racionalizmus kis örömei is zátonyra futhatnak.  A testi-zsigeri élvezeteknél már nincs is öröm, annyira elgépiesedtek. Akkor minek érdemes örülni?

Az már unalmas klisé lett, hogy: örüljünk az életnek! Vegyük észre a jót is. Ne a konkollyal törődjünk annyit, hanem a búzát értékeljük.

Keresztény szemmel nézve nem is eshetünk abba a kísértésbe, hogy mindenütt csak bűnt, rosszat, hazugságot lássunk. A mi szemünkben a jónak nagyobb a hírértéke. A rosszhiszeműség nem jézusi tulajdonság. A hívő életöröme több mint győzelem a negatívizmus fölött. Az csak egyik, belőle fakadó gyümölcs. Annál fontosabb a megajándékozottság, a megváltottság átélése, minden nap.

Jól jönnek most a tavasz, a böjti napok belőlünk a legjobbat kiserkenteni akaró, életet fakasztó kegyelmi sugarai. Hiszen épp belső, tiszta vágyaink igazolják vissza, hogy Aki azokat belénk ültette, az képes meg is adni. Az örömhöz kell a „másik”: az ember és Isten. Ő az okozója. Olofsson Placid, a Gulágot túlélő bencés atya mesélte, milyen lényeges, hogy az ember a nehéz helyzetekben az örömre összpontosítson. Annyira fontos volt ez neki, hogy börtöntársai között örömolimpiát rendezett. Egész nap figyelték, hogy a siralmas börtönkörülmények között milyen örömet lehet találni. Este pedig mindenki beszámolt. A győztes az lett, aki a legtöbb örömet tudta felsorolni. S egyik nap az egyik versenyző azt mondta: aznap nem tudott szenvedni, mivel tizenhét öröme lett, és ezeket egész nap mondogatnia kellett magában, nehogy estére elfelejtse[1]

Az öröm arra koncentrál, amije van, nem arra, ami hiányzik, vagy amitől szenved. A jó, a tiszta szeretet legyőzhetetlen. Ez adja életünk energiáját, lüktetését. Ebből élősködik még a gonosz is. Érdemes lenne végigszámolni egy nap örömeit: a reggeli felkeléstől, a kávé aromáján, a madarak énekén, a hallgatott zenéken, a munkahelyi találkozásokon, egy jókor jött üzeneten, egy erőteljes kézfogáson vagy ölelésen, a bekapott tízórai ízén keresztül egy gondolat bevillanásáig, egy mosolygó szempárig, gyerekeink kacajáig, a nap viccének csattanójáig, a lelkünk belső megmozdulásáig, amelyekkel Isten folyton stimulált, csak eddig nem vettük észre. Nagy csodákat vártunk, holott ezekből az apró csodákból áll össze életünk nagy kirakós játéka.

Ezek a váratlan örömök Isten felénk kacsintásai lesznek, mintegy biztatólag: veled vagyok, tudok a gondodról, velem elviselhető a terhed, ha belém karolsz, együtt biztos továbblépünk, és nincs az az ellenség, akit ne tudnánk legyőzni.

Az apró örömök nemcsak a szenvedést feledtetik, de hálás lelkületre is nevelnek, megkönnyítik lelkünket és felszabadítnak. Így már felülnézetből tekinthetünk életünkre, nagyobb lesz a panoráma, ellátunk egészen a horizontig, könnyebben elcsitulnak a múlt hullámai, s a megújuló élet szárnyakat ad.

[1]V.ö. Uzsalyné Pécsi Rita: Az apró örömöket keresni kell, in. Új Ember hetilap, 2020. február 16. szám.

LINKEK: 

https://eszm.ro/2020/02/23/sebestyen-peter-apro-oromok/

https://katolikus.ma/apro-oromok/

http://imalanc.ro/w/sebestyen-peter-apro-oromok/




« vissza
 
 





btz webdesign