A plébánia éve

         Kedves hallgatóink, amint már bizonyára tudjátok, Főegyházmegyénk főpásztora a múlt ősszel az új egyházi évet a plébánia éveként nyitotta meg. Ezzel mintegy hangsúlyozva, hogy a hitet az egyházközségben, a konkrét helyi egyházban éljük meg.

          Ahogy az érsek úr fogalmaz: "mindannyiunknak van valami fogalma a plébániáról. Minden megkeresztelt személynek volt, van valamilyen kapcsolata a plébániával. Vallásos életünk nagy része a plébániához kapcsolódik. Ennek kellene építő tagjai legyünk, szem előtt tartva azt a tényt, hogy amilyen a plébánián élő személyek lelki élete, olyan lesz a plébánia élete is.”

          De mi is a plébánia? Sokan csak egy konkrét hivatalra gondolunk, ahol bejelentjük a keresztelést vagy a temetést, rosszabb esetben,  pusztán azt az épületet érjük alatta, ahol a pap lakik. Pedig a plébánia jelentése sokkal tágabb, színesesebb, árnyaltabb. A mai alkalommal ezt a fogalmat, ennek jelentését járjuk körül, hogy rádöbbenjünk, mi is oda tartozunk. Már a latin parochia, vagy a görög para oikos szó jelzi: bent lakni, otthon lenni a házban. A latinoknál a parókus azt a személyt is jelentette, aki az utazók ügyeit, szállását intézte, állataikról gondoskodott. Később a közösség lelki vezetőjét, a köztük lakó nép fiaként, plébánosként emlegették. Van tehát a szó jelentésében egyfajta mozgás és állandóság.  A plébánia egyrészt az egyház földi zarándoknépe, vándorló közössége, aki egy konkrét helyhez kötődik. Zarándokol az örökkévalóság felé, szolgáló elöljárója a püspök által megbízott pap.

         Ha a zsinat és a legutóbbi pápák írásait olvasgatjuk, szebbnél szebb megfogalmazásokat találunk, amelyeket azért is jó megfontolni, mert segítenek elmélyedni mindannyiunkat a közösség titkában. A II. vatikánum szerint Krisztus egyháza ott van a hívek törvényes helyi közösségében. Az újszövetség ezeket is egyházaknak hívja. Fontosabb a közösség, mint a terület. Nem az a lényeg, hogy mekkora területen vagy hol, hanem, hogy közösség épüljön Krisztus köré.

         VI. Pál pápa szemléletében a plébánia az evangélium sajátos otthona, a hívek testvéri és családi közösségének találkozási helye. Ott találnak otthonra a vándorok. Az, hogy minden hívő konkrétan egy plébániához tartozik, azt jelenti, hogy Jézus ott terít neki asztalt, ott osztja ki neki az örök élet kenyerét, ott vár rám. A plébánia számomra a kegyelem biztos pontja, földrajzilag is.  Jóllehet Istent mindenütt megtalálhatom, mindenek előtt a saját plébániám szikrája robbantja be lelkemben az istenszeretet tüzét. Ott járok Isten igéjének és a hitnek az iskolájába, az lesz számomra a szeretet és az erények edzőterme, értem, az én lelkem fejlődéséért van a közösség, és én is azért vagyok ebben a közösségben.

         Manapság, amikor könnyen elszigetelődünk, elidegenedünk egymástól, könnyen útra kelünk megélhetési vagy karrierépítési szándékkal, és felrúgjuk otthoni kapcsolatainkat,  megfontolásra váró  felismerések ezek, mert a a családi közösségek is elárvulnak, elgyengülnek, ha nem tartják egymással a közösséget. Hol máshol tehetnék ezt, mint éppen a plébániai közösség keretében? A plébánia értünk van.

         II. János Pál pápa is nagyon sokszor buzdította a híveket szerte a világon, hogy éljék meg a hitüket elsősorban az egyház látható szerkezeti egységeiben, a helyi egyházközségekben. Mint mondotta: a plébánia a család után az első egyházi közösség, a hit, az imádság és keresztény életünk iskolája, a szolgálat elsődleges helye, a katekézis-hittanítás első katedrája. Korunkban, amikor az ember a sok információ és külső hatás miatt elbizonytalanodik, elveszíti tájékozódó képességét  olyan közösséget keres, amely befogad és testvéri. Ilyennek kell lennie a plébániának. Hívő emberek befogadó közösségévé kell válnia, hiszen nem lehetünk egyedül keresztények.     El kell mennünk a közösségbe, hagynunk kell, hogy Isten igéje egybegyűjtsön, de nem elég csupán az ige otthoni olvasója, vagy templomi hallgatóinak lennünk, s még az sem, hogy másoknak hirdetjük. Elsősorban élnünk kell az Igét. Erre kapunk felszólítást és megerősítést minden vasárnap a templomi közösségben.

         II. János Pál kihangsúlyozza, hogy a plébánia, az ott szerveződő tevékenységek, szolgálatok ennek a tanúságtételnek a különleges helye. Az emberek házai közé beékelődő Egy-ház. XXIII. János pápa kedvenc hasonlatával élve a plébánia olyan, mint a falu kútja, melynél minden szomjas ember megfordul, felüdül. Ezért jó, ha megszokják papok és hívek, hogy egységben dolgozzanak, önmaguk és a világ problémáit közösen tárgyalják meg és vigyék a nagy egyházi közösség elé. Legyenek együttműködők és nyitottak minden jó kezdeményezésre, közös munkára, legyen kisugárzásuk a világba. Mozgalmaik, különféle lelkiségi csoportjaik épüljenek bele az adott közösség életébe, járják át mint kovász a közösség tésztáját, hisz mindannyian ugyanattól a Lélektől nyerték küldetésüket.

         Kedves hallgatóink,  azt hiszem ezek a mélyreható és gyönyörű gondolatok,  hasonlatok képet adhatnak mindannyiunkat-bárhol éljünk az erdélyi egyházmegyében- hogy helyi szinten, úgy, ahogy képesek vagyunk rá, belekapcsolódhassunk az egyházközség életébe, és szeretetünkkel, imánkkal, konkrét ötleteinkkel, aktív hozzáállásunkkal sok lelki gyümölcsöt teremhessünk ebben az évben is Isten dicsőségére és anyaszentegyházunk javára.