Karácsony misztériuma magyar népénekeink tükrében

Teológia és néplélek

         Talán fel sem figyeltünk rá, de legtöbb régi magyar egyházi népénekünk Karácsonyról szól. A játékos pásztorénekektől egészen a Szűz Mária anyaságát dicsérő énekekig, a földre szállt Istenfiát köszöntő, népdalos ihletésű énekeinktől el a kántálós-betlehemes rigmusokig mindegyikben megcsillan valami az ünnep derűjéből, az ember Istenhez-tartozását és Krisztus isteni és emberi természetének egységét villantva fel. Bizonyára ebben szerepet játszik őseink életmódja is, amikor a hosszú téli esték sötétjébe Urunkat, a Betlehemi Gyermeket köszöntő szokásaik, hagyományaik felmelengették a családok szívét. Együtt lehettek gyermekek és szülők, a kisebb-nagyobb közösségek a templomon kívül is, vallási ünnepeikkel szentelve meg,  így szakralizálva  a téli napfordulót, az újesztendő beköszöntét.

         Olyan kár, hogy a városias életmód lassan felfalni látszik karácsonyi hagyományainkat, nem ismerjük énekeinket, szokásainkat, és főleg ezek hitet hordozó tanítását. Ha azonban egy kicsit belemélyedünk a nép ajkán szentté csiszolt szövegek logikájába és tartalmába, földereng az ünnep legmélyebb rétegének tiszta ragyogása. Bevallom, bennem is, a magától értetődő gyermekkori átélés után, mostanra, életem derekára tudatosul, – nem kis teológiai kutatás nyomán – hogy karácsonyi énekeink micsoda kincseket rejtegetnek.

         Több száz éves karácsonyi énekeink a jelenbe varázsolják a magyar nép érett hitét tanúsító, teológiai mélységű imaszövegeit és az ezeket körülölelő ősi magyar dallamok hangulatát. Az énekeket és az imádságokat hallgatva megdöbbentő felfedezésekre teszünk szert. Többek között arra, hogy magyar népünk messze megelőzte korát a spontán teológiai jártasságban és tudásban. Rácsodálkozunk arra a nyelvi leleményességre, amellyel őseink a vallásos igazságokat megfogalmazták, amellyel ráeszméltek a megváltás titkára, Jézus istenségére, Mária anyai és szűzi kiváltságára.

________________________________________________

Leszállt az ég dicső királya
Hozzánk az üdvnek hajnalán.
Jászolban fekszik rongy ruhában,
Ki mennyet s földet alkotá.
Légy üdvözölve szent karácsony,
Mely földre hoztad az eget.
Ím elmúlik a bűnnek éje, mert te az üdvöt hirdeted.

________________________________________________

         A bibliai kinyilatkoztatás és az egyházi igehirdetés hatására az egyszerű nép lelkéből törnek fel ezek az énekek és imádságok, ezek a nyelvi lelemények és finomságok, amelyeket az imádás és a szent iránti csodálat szolgálatába állítottak.

         A kereszténység a megtestesülés vallása. Énekeink ezerféleképpen közelítik meg a karácsonyi misztériumot: Isten emberré lett, hogy az ember istenivé lehessen. Áttörte a halandóság falát, bizalmat szavazott az embernek és megmutatta, milyen nagyra értékeli az embert. Gyermekévé fogadja, és örök üdvösségre hívja, mert feltétel nélkül szereti. És a teremtett világban egyedül az ember képes leginkább visszatükrözni ezt az isteni szeretetet.

________________________________________________

Istengyermek, kit irgalmad közénk lehozott.
Angyaloknak énekével néked áldozok.
Terjeszd fölém kezedet, hogy az istenszeretet
Töltse el ma szívem-lelkem jászolod tövén.

Bár nem látom gyermekarcod szent vonásait.
Hiszem mégis rendületlen, hogy már Te vagy itt.
És mosolygón fölfogod, könnyemet, amit hozok
Ajándékul jászolodnak trónusához én.

________________________________________________

         Az ősi népdalimádságok remekbe szabott költői képei, az énekek fennkölt hangulata, ez a magasztos, áhítattal telített légkör már önmagában is magával ragad. A fülbemászó pentatóniának, és az igényesen megmunkált archaikus szövegek harmóniájának hatása alól nehéz kivonni magunkat. Amikor énekelni kezdjük, vagy hallgatjuk egy hanghordozón, sodorni kezdenek magukkal, belső béke árasztja el még a nem vallásos embert is, valami megfoghatatlan isteni miliőbe ringatnak bele. Veretes magyar nyelvünk minden szépségét felvonultatják, köszöntve alázattal és méltósággal a Betlehemi Gyermeket. Régi korok örömét, önfeledt, tiszta érzületét adják át nekünk. Sokkal több van ezekben, mint ami az elcsépelt,– és talán a felszínen megragadó, ugyan gyönyörű dallamú, de idegenből kölcsönzött – ’Csendes éjben’ kétségkívül megérint.

         Európai összehasonlításban, éppen nyelvünk gazdagságának köszönhetően messze előkelő helyen vagyunk, és erre sem ártana büszkének lenni. De nem elég a büszkeség. A karácsonyi énekek és a paraliturgia egyéb „kellékei” feladattá is válnak: újra és újra rá kell ismernünk Jézusra, a mi Istenünkre ebben a Gyermekben. Sőt még tovább is mehetünk: a születés ünnepe a megváltásnak csak a kezdete. A hívő keresztény vallja, hogy Jézus Krisztus Isten fia, aki értünk, a mi üdvösségünkért, „született szűz Máriától”, kínhalált szenvedett, feltámadt és elküldte a Szentlelket, és átalakítja a világot, eljőve „ítélni élőket és holtakat”. Ha tehát valljuk a betlehemi születést, várnunk kell a holtak feltámadását és az örök életet is.

         A Karácsony nem beteljesülés, csak kezdet. Az énekek is ezen hittartalmak mélységére világítanak rá. Isten beletestesült az anyagba, felvette emberi természetünket testestől-lelkestől, hogy szerethető legyen, s hogy az ember felértékelje saját életét. Karácsony óta tudjuk, istengyermeki minőségben kell élnünk, hiszen örök életre vagyunk teremtve. Fel kellene ismernünk legalább ilyenkor a másikban az istengyermeki méltóságot, le kellene mondani rossz szokásainkról, bűnös játszmáinkról, mert Isten minőségében akarja újjáteremteni az embert. Ezért lett emberré. Karácsony attól a szeretet ünnepe, hogy ebből a kifogyhatatlan isteni szeretetből merít erőt. Nem 'csak úgy' általában a szereteté, hanem Isten szeretetének ünnepe, amit karácsonykor a maga konkrétságában, édességében, gyengédségében és szegénységében megtapasztalunk.

         Ahogy Szent Pál fogalmaz, „Ő a láthatatlan Isten képmása” (Kol 1, 15). Az Atya egyszülött Fia a Szentlélek által. Nem elvont fogalmakat vagy egyetemes emberi érzéseket ünneplünk tehát, hanem a három Személyben megnyilatkozó Istent és műveit dicsőítjük Karácsonykor is, akit éppen betlehemi „születésén” értünk tetten – mondja Barsi Balázs.

         A karácsonyi énekeket nem lehetne másképp hallgatni, csak, elcsendesedve, elfogódva, csodálattal és megrendülve. Ha meg énekli, még az egyszerű, tanulatlan, de józanul gondolkodó ember is megsejti bennük azt a fajta természetfölötti „bölcsességet”, amelynek teológiai erőterében őseink megtalálták helyüket az életben, akár szántottak, akár gyermeket neveltek, akár az Istent imádták. Gondoljunk például arra: micsoda párját ritkító megérzés és találékonyság, micsoda összefüggésrendszer, bizalom és hit, tisztaság és tisztelet rejlik az olyan szövegekben, ahol az életfának 'bimbaja, bimbajának virágja' Szent Annát juttatja eszünkbe, aki Máriát, a világ Megváltójának édesanyját szülte nekünk..

________________________________________________

         Vagy micsoda tömör, tudós embereket megszégyenítő teológiai tudás van abban a csaknem ezeréves Mária-köszöntőben, amely arról szól, hogy az egész világmindenség hódol a szüzességében is anyává lett Máriának, mert igenje által ő lett megváltásunk hajnalhasadása. De azt a karácsonyi titkot összefoglaló ősi éneket is érdemes idézni, amelyben a megtestesülés titkát hallatlanul mély és frappáns kifejezéssel, minden dogmatikai előképzettség nélkül kijelenti: halandó lett a halhatatlan!



Ó véghetetlen kegyelmű
S megmérhetetlen szerelmű,
Gyermek jászolba helyeztetik,
Itt a tűz oszlik, szénában fekszik.
Az Ige hallgat, mostan nem szólhat, 
Ím halandó lett a halhatatlan.
Ó acélszívű emberek,
Érdemletlen, kemény szűvek, szűv nélkül élő kegyetlenek.
Ide nézzetek, szelídüljetek,
Nem szégyellitek, hogy üdvösségtek,
Lévén köztetek meg nem üsmertétek.
Szent testednek mélységit,
Irgalmasságod bőségit,
Nincs teremtmény, ki megfoghatja.
Ennyit érettünk, akik vétettünk.
S téged üldöztünk, szenvedve kérünk,
Megbocsáss nékünk ó egy üdvösségünk.

________________________________________________

         Ezzel a hittel és alázattal kellene járniuk a betlehemeseknek is a családokat. Ebben a meggyőződésben kellene szállást keresnie ma is a ’szentcsaládnak’. Mert ezek az énekek arról tanúskodnak, hogy őseink a maguk módján igenis átelmélkedték hitünk igazságait. És az ünnepek is ebben segítettek: megállni, megrendülni, tiszta szívvel örvendezni.

         Hálátlan korunkban talán épp ez hiányzik.

                                                       

________________________________________________

Mennyből szállott szent gyermek
Leborulunk előtted.
Imádunk és magasztalunk
Édes küsdeg Jézusunk.
Hála néked Égi Szeretet.
Kiért szívünk régen epedett
Hogy szűv nélkül, istállóba jöttél értünk menny ura.
Édes Jézus drága kisdedünk,
Boldogságunk s minden örömünk,
Dicsértessél, és áldassál
Jászolban is Nagy király.

________________________________________________

         Ezek az énekek nemcsak a magyar zenekultúra gyöngyszemei, de a magyar kereszténység hitének énekben elimádkozott dokumentumai is. Egy csodálatos időutazás élményével ajándékoznak meg: azt az időt jelenítik meg, amikor még imádkozni és énekelni egyet jelentett, amikor még a népdalok imádságok voltak, amikor leborulni, elismerni és imádni Isten fönségét, – egyenlő volt az ember méltóságának kiteljesedésével.

         Amikor még az emberek szépen éltek. A Rendben éltek. Amikor még tudták és értékelték a természet ritmusát, az évszakok, a hétköznapok és az ünnepek váltakozását. Amikor még „ismerték” és tisztelték a titkot, a születés és a halál titkát, még félték az Istent. 

         A betlehemi jelenet „mellékszereplői” a pásztorok is sok karácsonyi énekünket megihlették. Ahogyan a nagy zeneszerzők – Corelli, Manfredini, Bach, Haendel – pasztorál koncertjei és oratóriumai felmagasztalják a betlehemi történet első tudóit, ugyanúgy magyar népünk is szívesen látta meg bennük a tiszta, nyitott szívű, Isten csodáját befogadni képes embert. A pásztorok közelebb állnak a természethez, ismerik a juhokat, jól tájékozódnak az éjszakában, egyszerűen élnek, gondját viselik a nyájnak. Nem puhányak, kényelmesek és kényesek, hanem tettre készek. Ha isteni üzenetről van szó, azonnal cselekszenek. Ezen a megszentelt éjszakán sem keveslik, amit látnak, mert hiszen angyali felszólításra indulnak. Számukra valóban jel a jászolban bepólyált Gyermek, és fenntartás nélkül hiszik, hogy Ő a Messiás, akire ők maguk is vártak. Őszinte örömüket, s ami azt kiváltotta, – ezt a nem mindennapi élményt – elhíresztelik mindenkinek, akivel csak találkoznak. Vajon mi pásztorai tudunk-e lenni családtagjainknak, baráti körünknek: merünk-e beszélni otthon legalább a szenteste otthon, a családi ünneplés keretei között, a legnagyobb csodáról,arról, ahogyan minket megérintett. Szoktunk-e nyíltan vallomást tenni egymás közt hitünkről, bensőnkben hogyan éltük meg a Vele való találkozást és hogyan épül bele a karácsonyi üzenet mindennapi életünkbe?

         A felnőtt Jézus maga is Jó pásztornak nevezi magát. A karácsonyi pásztorénekek főszereplői ezek a lelkesedő, őszintén csodálkozni és leborulni tudó példaképeink. Az éjszaka közepette képesek virrasztani, figyelni, hallgatni az angyali üzenetre: nyitottak az isteni születés titkára. A dunántúli vagy alföldi pásztorok ugyanúgy magukra ismertek bennük, mint a székelyek, akik éppen a közeli román „pakulároktól” lesték el ezt a mesterséget, miközben archaikus módon még elmagyarosított juhász beszólásokkal is tarkítják a mind a mai napig közkedvelt székely betlehemest. A játékos huncutság jól megfér a komoly és tiszteletreméltó magatartással, hiszen a székely pásztorok is nagylelkűek, és őszintén kitárják szívüket a betlehemi Gyermek előtt, akit térden állva imádnak, mert ő a földre jött Üdvözítő. Ugyanígy gyakori szereplői énekeinknek az angyalok is, akik nemcsak Máriának, hanem a mit sem sejtő pásztoroknak is hírül adják az örömhírt: ma született a Megváltó! A korabeli festményeken a betlehemi istálló felett lebegnek, és énekszóval köszöntik az Isteni Gyermeket: „Dicsőség a mennyben Istennek és békesség a földön a jóakaratú embereknek!”

         Az angyalok Isten udvartatásának főszereplői, szellemi lények, a mennyei liturgia szolgálattevői, akik nélkül elképzelhetetlen a béke és szeretet magasztos ünnepe.

________________________________________________

Üdvözlégy ó Pásztoroknak Pásztora, Pásztora
Mennynek földnek egy teremtő szent Ura, szent Ura!

Pásztorok, pásztorok, nagy öröm vár rátok
Megszületett a Messiás, akit régen vártok.
Nem messze istálló ragyog égi fényben,
Ott fekszik a kisded Jézus Mária ölében.

Pásztorok keljünk fel, hamar induljunk el
Betlehem városába, rongyos istállócskába,
Siessünk, ne késsünk, hogy még ezen éjjel odaérhessünk,
Mi Urunknak tiszteletet tehessünk.

Angyalok hirdetik, Messiás születik.
Itt van jele fényének, helye születésének.
Pajtában, pólyában,
Be vagyon ő takarva posztócskába.
Áldott gyermek szenved már kiskorában.

________________________________________________

         Kifejezetten evangéliumi a ’Csordapásztorok’ című énekünk, amely sok szakaszával találóan és hűen írja le a betlehemi eseményeket. Karácsonyi énekeinket elmélkedve hallgatva, átéléssel énekelve, megérezhetünk valamit abból az isteni csodából, amit a megtestesülés jelent. Nemcsak hangulat és elérzékenyülés szintjén, hanem a lelkiséget, a teológiai tartalmat is megragadva. Ha figyelmesen hallgatjuk, átjön rajtuk múlt üzenete a mának.       Ma is az első karácsony „hozadékából” élünk: a bennünk rejlő jóra alapoz a közénk jött Isten, hogy életünk legyen.

________________________________________________

Kelj fel keresztény lélek, 
A nagy Istenre kérlek
Tekints bé a jászolba,
Úr Jézus fekszik abba.
Ó én szerelmes Jézusom.
Ó én szerelmes Jézusom.

Örök Jézus fényesség,
Egy Küsdedben Nagy Felség.
Mondja minden nemzetség,
Néki legyen dicsőség. 
Ó én szerelmes Jézusom
Ó én szerelmes Jézusom.

                                      
         Karácsonyi énekeink nemcsak azt üzenik, hogy poroljuk le értékeinket, fedezzük fel újra énekkincstárunk szinte kimeríthetetlen gazdagságát, hanem azt is, hogy tanuljuk meg újra, énekeljük gyakran hétköznapi elfoglaltságaink közben. Elmélkedjünk rajtuk – akár úgy is, hogy egymás után többször meghallgatjuk, eldúdoljuk ugyanazt az éneket –, mert visszahatnak ránk.        Elmélyítik hitünket és átalakítják életszemléletünket. Krisztusibb emberekké válhatunk általuk.

(Antal Imre és Ágnes Istengyermek c., karácsonyi énekeket tartalmazó CD-je bemutatója nyomán szerkesztett dolgozat)