Keresés
 
 
Megtekintve: 173 alkalommal
Szövegeim kritikái, méltatások, recenziók - Méltatások

Bölöni Domokos: Vigaszágon Jézushoz

Zsebkönyv hívőknek és nem hívőknek, minden alkalomra [1]

 

„Konfidenciális, inkognitó, álnév, kém, besúgás, fedett ügynök, leleplezés, diszkréció, titkosírás, magánügy, nyilvánosság, tanúvédelem, zárt rendszer, titkos beavatás, védett terület, klauzúra, üvegzseb-program, átláthatóság, kiszivárogtatás... Nincs ezekben semmi titok. Vagy mégis? Mi a közös bennük?Egy, a neve elhallgatását kérő képviselő úgy nyilatkozott..., beépült a rendszerbe, majd kiszivárogtatta, lásd vikiliksz...

Hogy is van ez? Van titok, vagy nincs? Valójában mi a titok? Van-e egyáltalán létjogosultsága? Kell-e, vagy nem kell titkot tartani? Jobb a nyilvánosság?  Mindent jogunk van tudni?  Kell tudnunk mindenről? Minden ránk tartozik? Mindenben mi vagyunk az illetékesek? Micsoda disznóság, hogy tőlem elhallgatják az igazságot?  Majd megyek a sajtóhoz, és ráuszítom a médiát. Majd feljelentem, s akkor a bíróságon úgyis bevallja. Majd „kreálok” álhírt és megtöltöm vele a bulvárt, hadd legyen botrány, hadd csámcsogjanak rajta. Csak elszólja magát egyszer. Csak kiugrik a nyúl a bokorból, csak kibújik a szög a zsákból...” (Titkok)

Jézus mindig „élőben” beszélt. Hangját nem rögzítették, nem voltak előre megírt beszédei.  Egy szót sem írt le. Az evangéliumok szerint egyetlenegyszer írt – akkor is a föld porába. Nem is volt rá szüksége, hisz Ő maga volt az Ige! Tanítványai azonban leírták tanítását, hogy a későbbi korok embere, a világ végéig: okuljon belőle, és váltsa valóra – írta 2016-os, Ezüstbeszéd című jubileumi kötetének ajánlásában az ezüstmisés szerző.  Abban a kötetben Sebestyén Péter – huszonöt év szónoki terméséből válogatott, egyházi és civil alkalmakkor elhangzott – beszédei kaptak helyet. Meggyőződése szerint könyvét olvasva „büszkeség tölti el a befogadót: jó ehhez a nemzethez, ehhez a hívő közösséghez tartozni, mert egyszerre tanítanak, nevelnek, hitet erősítenek, egészséges nemzettudatot ápolnak, általános műveltséget gyarapítnak, megkedveltetik az igényes, szép beszédet, életvezetési ötleteket tartalmaznak, életszentségre buzdítanak. Kibékítenek egymással értelmet és szívet, tudományt és vallást, korszerű, naprakész, friss teológiai tudással vértezik fel az olvasót.” És akkor is azt ajánlotta, hogy miközben hálát adunk az Úrnak az ihletett szavakért, „Ízlelgessük egyenként, csemegézzünk belőle.”

Ehhez a szép hitvallásához ragaszkodott és ragaszkodik hűséggel újabb könyvének* írásaiban is a papi hivatás teljes betöltése mellett közéleti s közírói szerepet is vállaló Sebestyén Péter. Honlapját rendszeresen frissíti, blogjai az élet legkülönbözőbb területeit „fogják át”, miközben az eszmeisége változatlan, töretlen, akár a hite: „Tégy engem a szívedre pecsétnek – mondja az Énekek Énekében a szerelmes. Az ember az Istennek. Ahogyan a forró viaszba belenyomott bélyegző otthagyja megszilárduló nyomát az okmányon.  Isten az ő szeretetével pecsételte meg sorsunkat. Egy örök életre eljegyzett testestől-lelkestől. Kell ennél látványosabb tetkó?” (Megbélyegzett egyéniség?)

A kötet akkorácska, hogy éppen elfér a zsebben, kis alakjához képes mégis igen tartalmas, hiszen nem kevesebb, mint ötven szöveget olvashatunk az Esszék, tárcák, pubicisztikák alcím alatt, és tizenkét írást a Könyvek, filmek, élmények című fejezetben. Több is volna, dehát akkor már túlméretezett lenne a köpcös útitárs.

Beszédes című gondolatfutamok kerülnek ki a világ és a környezet dolgait, eseményeit éles szemmel figyelő s értelmező közösségi ember tolla alól: Szem-fény-vesztés, Ne félj, nem harap!, A természet visszavág?, Ne szólj, szám, Szelfibot, Mémek, zombik és trollok, Úriember nem piskóta, Az igazság nem érvényes?, Szívódj fel, s nincs harag!, Kapucni, csador, napszemüveg, Kannabis és szex –, és a sort folytathatnók, de már ennyiből is kiderül, hogy határozott, markáns vélemény nyilvánul meg a blogszerű szövegekben (amelyek egyébként a közösségi oldalakon is elérhetők); a közélet és a politika, a kultúra, sőt a divat és minden más, az embereket foglalkoztató kérdés érdekli, és nem rejti véka alá a véleményét – a rádióban és az egyházi, világi, nemzeti eseményeinken is szavát hallató – „erős beszédű” lelkipásztor. Mert manapság, amikor oly könnyen manipulálható a sokaság, fontos, hogy szavahihető, szilárd erkölcsi alapon álló közéleti személy(iség)ek szálljanak szembe az istentelenkedők egyre gonoszabbá váló táborával; kellenek az igaz szellemi vezetők, a szívbéli szószólók, akik leleplezik és nyilvánosan is elutasítják a világot fenyegető globális hazugság-özönt.

A feddő, rovó, egyben utat jelző mondatokat is meg kell szívlelnünk:

„Adva van a közösségi hitvallás, amit a templomban, egyházi ünnepeinken megélünk, kinyilvánítunk. Meg ott van a család. És ennyi?

Igaz, hogy könnyebb Csíkban jó magyarnak lenni, mint mondjuk, Marosvásárhelyen, Kolozsváron, Máramarosban vagy Dél-Erdélyben, netán a Bánságban. De akkor is: a hit-letétemény, a küldetés, az önazonosság ugyanaz. Éppen kisebbségi sorsunk diktálja – az életösztönünkről ne is beszélve –, hogy vannak helyzetek, amikor egyénenként, közösségként, fizikai valónkkal, és a médiumokban is: ki kell állnunk egyre csorbuló jogainkért, fel kell emelnünk szavunkat magyarságunk ellehetelenítése ellen. Gondolok itt az igazságszolgáltatás üldözési mániájára, nyelvi jogaink csorbulására, szimbólumaink és önrendelékezési kezdeményezésink lesöprésére, a médiában megtalálható csúsztatásokra, a lájtos-megengedő korszellemre, de akár a kifejezett egyházellenességre is. Ilyenkor mi a teendő? Meneküljünk az imádságba? Bízzuk választott politikusainkra a társadalmi kiállást? Simuljunk bele a tájba, ha kell, az önfeladás árán is? Engedjünk mindig (csakis mi) egy kicsit otthon is, a munkahelyen is, a tanácsülésen is? Vagy perre menjünk, hogy hízzon az ügyvédek zsebe?... Dehát még valamire való jogászunk is alig akad, aki közösségi ügyeinket száz szászalékban sikerre vinné. Vagy lesz, csak azt mi már nem érjük meg...

Hogy segít az Isten, ha ilyen könnyen feladjuk, csak azért, mert most az a ’trendi’, hogy a többség érzékenységét nehogy megsértsük? A tolerancia elve alapján nekik nem kellene elfogadniuk a mi másságunkat és jogunkat, hogy azok lehessünk, akiknek Isten megálmodott? Hiszen Isten népeket teremtett. És azokat alkotják az egyes emberek. Attól nem rasszista, s végképp nem kirekesztő egy katolikus magyar-székely, amiért magyarként éli meg a hitét. Jézus is egy nemzet fiai közé testesült bele.”

Hitünk és nemzeti mivoltunk: létünk és megmaradásunk két legerősebb pillére. A harmadik: az összefogás, az egység:

„Ha már a többségi nemzet folyamatosan éreztetni akarja hatalmát és számbeli fölényét, nem az lenne-é a feladatunk, hogy hitünket – amely amúgy is oly sok veszélynek van kitéve – a nemzeti tartással karöltve éljük s valljuk meg? Mert hisz két lábon állunk: hitünk és nemzeti mivoltunk egyaránt fontos alap. E kettőért sokan vérüket is adták, ezekért a kommunizmusban is hatalmas árat fizettek nemzetünk nagyjai. Márton Áron katolikusságának éppen gerinces kiállása, megtörhetetlen keménysége szerzett fényt és örök dicsőséget. Ezért modellértékű számunkra. Mert kiállt, ellenállt, karakteres magyarként-székelyként egyszerre védelmezte hitét-egyházát és népét. Ez a kettő nála elválaszthatatlan volt. Szélsőségek nélkül. Ezért nézünk fel rá ma is.” (Hazafi(as)ság katolikusként)

Adassék tisztesség és megbecsülés Péterpáternek!

 

[1] Vigaszágon Jézushoz. Esszék, Tipographic, 2018. Borítóterv és szerkesztés: Balog László, tipográfia és tördelés: Sulyok Örs

 

LINK:

http://www.e-nepujsag.ro/op/article/vigasz%C3%A1gon-j%C3%A9zushoz

 




« vissza
 
 





btz webdesign