Keresés
 
 
Megtekintve: 10309 alkalommal
Örömhír - B. év

    

Sebestyén Péter:

ISTEN ASZTALTÁRSASÁGA
Biblikus gondolatok – B év

 

Nyitóbeszéd
Vajon kikből áll Isten asztaltársasága, kérdezi e sorok írója is. Nagy kérdés! A válasz azonban meggyőződésem szerint mégsem nagyívű teológiai eszmefuttatás, briliáns okfejtések sorozata révén hull ölünkbe.
tovább »
 
Álom és éberség, Advent 1. vasárnapja

A Trito (harmadik) Izajásnak nevezett szerző drámai erővel kéri Isten személyes közbelépését, hogy a fogságból hazatérő nép újra életre találjon. E bűnbánati zsoltárként is nyilvántartott fohász páratlan költői szépségével és gondolati mélységével a keresztény advent megváltó-váró lelkületét is jól jellemzi.
tovább »
 
János, az útkészítő, Advent 2. vasárnapja
Izajás próféta a történelmi eseményekben Isten szabadító kezét látja meg. Isten hűséges népéhez. Az úttörés, az útkészítés szerepét nekünk is vállalnunk kell, ahogyan Keresztelő János is felismerte.
tovább »
 
Egy hang a pusztában, Advent 3. vasárnapja
Izajás itt a prófétai lelkület eredetét lebbenti fel. Nem hiába alkalmazta magára ezt Jézus Krisztus is, názáreti színre lépésekor. A prófétákat az Úr lelke teszi prófétává, és képessé arra, hogy életük árán is közvetítsék az isteni üzenetet. A világ talán irtózik hallani a kemény szavakat, de azok mögött mindig öröm húzódik meg: Isten hűséges, és szüntelenül magához akar csalogatni. Ilyenkor, adventben a megváltás örömhírének prófétai ereje van. Merjünk lázba jönni tőle, és elindulni Isten útján.
tovább »
 
Üdvözlünk téged, Mária!, Advent 4. vasárnapja
Dávid könnyíteni akar lelkiismeretén, s mivel az Úr megbocsát neki, megígéri, hogy templomot épít. De Nátán prófétán keresztül Isten maga közli sajátos terveit: a Messiás az ő családjából származik.
tovább »
 
Tulajdonába jött, Karácsony ünnepe
(Másod)-Izajás a hazatérés örömének prófétája, a szabadulástól fellelkesülve ír a közelgő, Úrról, aki mint győztes király vonul be Jeruzsálembe. Érkezését hírnök jelenti. A keresztény szentírás-magyarázat szívesen használja ezt a prófétai képet a karácsonykor születő Istenfia „beharangozására”. Könnyen felfedezhetjük benne Krisztus királyunkat, aki a megtestesüléssel kezdi el uralmát a „lelki Izrael”, a föld minden népe fölött. Egyházunk ezt hirdeti azóta is, megszakítás nélkül: van szabadulás a bűnből, van kiút a reménytelenségből.
tovább »
 
Áldjon és őrizzen téged az Úr!, Újév – Mária istenanyasága
Újesztendő első napján egyházunk a Számok könyvében megtalálható gyönyörű papi áldást olvastatja fel, amelyet protestáns testvéreink liturgikus áldásként is használnak. Ezzel az imával áldották meg a papok az ószövetség népét az istentiszteleteken. Az édenkertből kiűzött ember az ősbűn óta vágyott ugyan Isten arcát látni, mégsem tehette, mert szabadságában elfordította tekintetét teremtőjétől, s ezért a belső fényt is elveszítette.
tovább »
 
Az én Fiam! Őt hallgassátok!, Urunk megkeresztelkedése
Az Úr Szolgájának énekéből már az ószövetségben is a Megváltó alakja körvonalazódik. A próféta felsorolja az eljövendő tulajdonságait, hogy amikor eljön, mindenki felismerje: nem hangoskodik az utcákon, a pislákoló mécsbelet nem oltja ki, betölti őt a Szentlélek, ő az, akit Isten kiválaszt. Jézusban nemcsak stimmelnek ezek a látomások, hanem kezdettől fogva magára érti és veszi ezeket.
tovább »
 
Akiket a Mester hívott, Évközi 2. vasárnap
Sámuel nem állásinterjúra jelentkezett egy újsághirdetés nyomán, hanem Isten választotta ki őt, hogy a méltatlanná vált Éli főpap utódja legyen. Az Úr templomában aludt Silóban, ahol ügyelnie kellett az örökmécsesre. De a templomi szolgálaton túl a bibliai beszámoló szerint prófétai küldetést is kapott. Ettől vált felnőtté és lett erős küldetéstudata: Vele volt az Úr s nem hagyta, hogy egyetlen szava is meghiúsuljon. (19. vers)
tovább »
 
Emberhalászok, Évközi 3. vasárnap
Jónás, ha kelletlenül is, de engedelmeskedik az Úrnak, és az elbizakodott niniveieket megtérésre szólítja fel. Az eredmény nem marad el. Néha mi is Jónásként viselkedünk, akik legfeljebb csak beletörődünk Isten akaratába, nehézkesen ismerjük fel velünk kapcsolatos terveit. Miért pont engem hív?… De az isteni ösztönzés elől nem lehet elmenekülni. Előle elbújni képtelenség. Milyen más az a hívő, aki, miután felismeri küldetését, örömmel veti latba minden képességét, és körülötte a közösség is felvirágzik.
tovább »
 
Hatalommal tanított, Évközi 4. vasárnap
Prófétává az isteni küldetés teszi az embert. Az igazi próféta szabaddá válik a tanácsot kérő kegyeitől és elvárásaitól, még a pénzétől is, hiszen csak azt hirdeti, amivel Isten megbízta.
tovább »
 
Erre megszűnt a láza, Évközi 5. vasárnap
A farsangi bálok idején szinte kontrasztként hat a szenvedő ószövetségi szent, Jób példája, aki egy szempillantás alatt veszíti el nyáját, gyermekeit, és bélpoklos lesz. Még a születése napját is megátkozza. Jób az emberi életet a legszerencsétlenebb sorsokhoz hasonlítja: katonáskodás, napszámosság, rabszolgaság.
tovább »
 
Akarom, tisztulj meg!, Évközi 6. vasárnap
A Leviták könyvének írásakor – legkésőbb a Kr.e. 5. század – a lepra a különféle bőr- és kiütéses betegségek gyűjtőfogalma volt. Lelki lepráink, bűneink, rossz szokásaink is úgy elhatalmasodhatnak rajtunk, mint ez a ragályos betegség.
tovább »
 
Mi könnyebb?, Évközi 7. vasárnap
A szakemberek a fogságvégi próféta, Másod-Izajás könyvének egyik legszebb szakaszaként tartják nyilván ezt a jövendölést. Ezek a félelmet elűző, vigasztaló szavak mint balzsam hatnak a nép lelkére, amely a múlt bűneinek foglyaként már nem is remélt irgalmat Istentől.
tovább »
 
Negyven nap: vadállatok és angyalok között, Nagyböjt 1. vasárnapja
A vízözön után feltűnt, eget a földdel összekötő szivárvány Isten és ember szövetségének jelképévé vált. A természet erői Isten szövetségesei, amelyek még jobban aláhúzzák az ember természetfeletti célját. A keresztény Nóé bárkájában az egyház hajóját is meglátja, amelyet maga Krisztus kormányoz az örök élet partjai felé.
tovább »
 
Jó nekünk itt!, Nagyböjt 2. vasárnapja
Ábrahám a hit ószövetségi mintája. Rá mint az Istenre hagyatkozás iskolapéldájára mindannyian felnézhetünk. A valódi hit: amikor az ember már nem kérdéseket tesz fel Istennek, hanem engedelmeskedik. Izsák feláldozásának történetében egy kicsit az Atya „értelmetlen” szeretete tükröződik vissza, amely Fia feláldozását is jelenti… Jézus Krisztusban ez vált egyértelművé.
tovább »
 
Kufárok, kifelé!, Nagyböjt 3. vasárnapja
Látszólag a Tízparancs (vagy a Tíz Szó) – amelyet a Bibliában a Második Törvénykönyvben is leírva találunk – emberi, mondhatni természeti törvény. Más vallásokban is fellelhető. Ami kinyilatkoztatott isteni törvénnyé teszi, az épp a megindoklása: Isten ellen vét, aki a másik embert megbántja. Isten a teremtés és a megváltás jogán adja parancsba az ember alapvető kötelességeit. Őt bármivel-bárkivel behelyettesíteni egyenlő a bálványimádással.
tovább »
 
Éjjeli beszélgetések, Nagyböjt 4. vasárnapja
Szedekiás (Cidkija) Júda utolsó királya volt (Kr. e. 598–587). Nem hallgatott Jeremiás prófétára és bekövetkezett az ország pusztulása, a 70 éves babiloni fogság. A büntetést tehát Izrael megérdemelte. Csak a fogság alatt döbbent rá a nép, hogy van szabadulás, ha visszatér az atyák Istenéhez.
tovább »
 
Életadó halál, Nagyböjt 5. (fekete) vasárnapja
A próféta Izrael helyreállításáról, a messiási időről jövendöl, amely abban is különbözik a régitől, hogy Isten az emberek szívébe írja törvényét. Ezt a szívünkbe írt szövetséget nekünk sem szabadna soha megszegnünk. Keresztségünk óta, kegyelme révén bennünk is ez az új szövetség munkálkodik. Eszerint élni – ez a krisztushívő küldetése.
tovább »
 
A bevonuló Krisztus, Virágvasárnap
A Másod-Izajás könyvében szereplő éneket a kereszténység kezdettől fogva Jézus Krisztusra vonatkoztatta. Mintha a Getszemáni-kertben haláltusáját vívó Jézus fájdalma hallatszana ki belőle. Urunk a rászakadó szenvedést megadóan fogadja az Atya kezéből. Találóan fogalmaz Jelenits István piarista: „nem mintha beteges módon örömét lelné abban, hogy ütik, szakállát tépik, leköpdösik. Úgy adja át magát gyalázóinak, mint aki meg van győződve arról, hogy ami történik vele: Isten akarata. Ezért marad a köpések szennyét törölgetve, az ütések közt is az, aki volt: Isten szavának meghallgatója és közvetítője.” Hisz ő maga az Ige.
tovább »
 
Sírkő és leplek, Húsvétvasárnap
Pünkösd után az első pápa szembesül Isten meghívásának nagylelkű egyetemességével, az újszövetség tágasságával. Jézus Krisztus mindenkit megváltott. A hit által mindenkinek helye van Isten országában.
tovább »
 
Gyógyító sebek, Húsvét 2. vasárnapja
A jeruzsálemi egyház példája olyan, mint az ifjú házasok mézeshetei. Állandó viszonyítási pontja a hit és a szeretet tüzének. Elkötelezettségük konkrét tettekben nyilvánult meg. Ez minden későbbi nemzedéknek eligazításul szolgálhat.
tovább »
 
Rémület és öröm, Húsvét 3. vasárnapja
Szent Péter, miután a jeruzsálemi templom Ékes-kapujánál meggyógyítja a bénán született koldust, beszédet intéz az összegyűltekhez. A Lélektől átjárva meggyőző és megindító szavakkal áll ki a feltámadt Jézusba vetett hite mellett, s ezzel már el is indítja az egyház misszióját.
tovább »
 
Pásztor vagy menedzser?, Húsvét 4. vasárnapja
Péternek és társainak az volt a „bűnük”, hogy a templomban tanítottak. Ezért állnak a főtanács előtt. Jézusról beszéltek, akinek a nevében meggyógyították a sánta koldust, és lelkének erejével bátran hirdették az örömhírt. Péter apostol nyíltan kifejezi, hogy senki másban nem lehet üdvözülni, csak Jézus Krisztusban. Nyílt beszéde egyúttal a zsidóság vezetőinek „tetemre hívása” is, amit nem szabad a mai értelemben vett kollektív bűnösség elvével azonosítani. Az apostolok igehirdetése tanúságtétel személyes tapasztalatukról és Krisztus istenségéről.
tovább »
 
Életáramlás, Húsvét 5. vasárnapja
Saul különleges megtérése a feltámadt Jézussal való találkozásnak, az isteni kegyelemnek köszönhető. Kezdetben az apostolok is ódzkodtak őt befogadni. Gyanakvással tekintettek rá, beépített ügynöknek vélték. Nehezen feledték múltját, keresztényüldöző előéletét. Isten szeretete azonban győzött, és Pál az egyház egyik legnagyobb apostolává, hithirdetőjévé vált. Megcsodálhatjuk bátorságát, halált megvető elszántságát, amellyel minden erejét a Krisztusban felismert Úr szolgálatába állította. Belőlünk, akiket gyermekkorunkban megkereszteltek, akik magától értetődőnek tartjuk hitünket, vallásunkat és egyházunkat – hiszen nem szenvedtünk meg érte –, talán éppen ez a pálfordulás hiányzik... Csodálatra méltó a keresztény közösségek viselkedése is, akik a nehéz körülmények között sem hagyják magukra, hanem segítik egymást, és összetartanak.
tovább »
 
Jézus barátai, Húsvét 6. vasárnapja
A Szíriában állomásozó római zászlóalj parancsnoka addig is „istenfélő” volt, de most, Péter apostol missziója nyomán jut el a hit teljességére. Az apostol ezért ad hálát Istennek és nyilvánítja ki azt, hogy megszűntek a korlátok, Isten nem személyválogató. Ő mindenkit üdvözíteni akar.
tovább »
 
Végrendelet Jézustól, Húsvét 7. vasárnapja
A mennybemenetel és a pünkösd közötti időben az apostolok a Szentlélek eljöveteléért imádkoztak. Az Apostolok Cselekedetei leírja, hogy Péter mint az apostoli testület vezetője azzal a céllal nyitja meg a gyűlést, hogy Júdás helyét betöltsék. Az egyház isteni jelnek tekintette a sorsvetést, amely a második jelöltre, Mátyásra esett.
tovább »
 
Az Igazság Lelke, Pünkösd vasárnapja
A pünkösdi események leírását az Apostolok Cselekedeteiben találjuk. A félénk, bezárkózott tanítványok a Szűzanyával együtt Isten lelkének különleges hatása alá kerültek. Prófétai módon élték át, értették meg Jézus tanítását és Isten valóságos jelenlétét. Ahogyan Benyik György biblikus fogalmaz: „ez a közelség bennük hihetetlen örömet váltott ki, és olyan emberi energiákat mozgósított, amelyeket pszichikai ráhatások nem tudnak kiváltani. Meggyőző erejük megsokszorozódott, munkabírásuk megnövekedett. Hallatlanul élesen meg tudták különböztetni a jót a rossztól…” Az egyház azóta is szüntelenül átéli a pünkösd felkavaró és megújító eseményét, hiszen Isten lelke nem szűnik meg éltetni mindazokat, akik kérik őt.
tovább »
 
Hármasság és Háromság, Szentháromság Vasárnapja
Mózes első búcsúbeszédének befejezése arra világít rá, hogy csak egy Isten van, aki személy, aki a világ ura. Ezért ábrázolhatatlan.
tovább »
 
Rejtve növekedni, Évközi 11. vasárnap
Ezekiel, aki megérte Jeruzsálem bukását és a babiloni fogságot, a messiási időkről beszél. Prófétaként látja, hogy ami emberi szemmel katasztrófának tűnt, Isten tervében új kezdetet jelent.
tovább »
 
Háborgó tenger és alvó Jézus, Évközi 12. vasárnap
A szenvedő Jób emberi kérdéseire Isten mindenhatósága és bölcsessége a válasz. Az ember nem vonhatja felelősségre a végtelen Istent. A titkokat majd a vele való mennyei közösségben értjük meg.
tovább »
 
Ne félj, csak higgy!, Évközi 13. vasárnap
Az Ószövetség időben legutoljára keletkezett, legfiatalabb könyvét a Kr. e. 1. század első felében írták. A szerzőt itt valójában a lelki halálról ír. A halál nem annyira Isten műve, mint inkább a bűn következménye.
tovább »
 
A próféta becsülete, Évközi 14. vasárnap
A Jeruzsálem pusztulását kétszer is megélő Ezekiel próféta a
Kr. e. 6. században működött. Ebben a részben meghívásának történetét mondja el. A prófétaság, ha Isten Lelke irányítja, akkor is értelmet nyer, ha visszautasítják, ha keserű tapasztalatokkal jár, hiszen a próféta egész valóját, énjét kiszolgáltatja az isteni szónak, és tudatában van annak, hogy küldetést teljesít. A próféta nem lehet megalkuvó, hiszen akkor megbízóját csapná be.
tovább »
 
Pihentető szeretet, Évközi 16. vasárnap
Az önálló Júdea utolsó prófétájának (kb. Kr.e. 627–587 között működött) sorsában népe tragédiája is tükröződik. Jeremiás a pásztorok hanyagsága ellenére is bizakodó. Látja Isten ígéretét, amely az eljövendő messiáskirályban, Szedekiás leszármazottjában megvalósul. Isten mindig ad jó pásztorokat nyája élére.
tovább »
 
Isten asztaltársasága, Évközi 17. vasárnap
A Kr. e. 9. század közepén Izraelben élő prófétát, Illés utódját, legendás történeteinek köszönhetően az Ószövetség Szent Ferencének becézik. A kenyérszaporításról szóló beszámoló meg egyenesen Urunk Jézus előképévé teszi Elizeust. A történetből kicsendül Isten gondoskodó szeretete és az, hogy mindenhatósága ellenére nem tesz semmit szabad teremtményei közreműködése nélkül.
tovább »
 
Belzebub vagy a Szentlélek?, Évközi 10. vasárnap
Szabadságunk következményeit is viselnünk kell. Néha hajlamosak vagyunk elbújni, letagadni, gondolván: megússzuk. De a szenvedés, a halál a földi élet velejárói. Tetteinkért pedig számadással tartozunk.
tovább »
 
Tarisznya és erszény nélkül, Évközi 15. vasárnap
A Kr. e. 750 körül működő Ámosz júdeai pásztorként Izraelben külföldinek számított. Szociális prófétaként is emlegetik, mert bátran, félelem nélkül hirdeti a szegények jogait. Ezért is utasítják ki az országból. Ő a hithirdetők példaképe.
tovább »
 
Veszendő eledel, Évközi 18. vasárnap
A manna csodálatos égi kenyér volt, de fontosságát a nép eltúlozta. A zsidók emlékezetében égi eledelként maradt meg, olyannyira, hogy holmi jézusi kenyérszaporítást már nem tartottak akkora csodának.
tovább »
 
Mennyből alászállt kenyér, Évközi 20. vasárnap
Egyházunk a megszemélyesített bölcsességben mindig Krisztust látta. A bölcsesség lakomája pedig Jézus eukarisztikus lakomáját vetíti elénk.
tovább »
 
Ti is el akartok menni?, Évközi 21. vasárnap
Szichem már a pátriárkák korában kultikus helynek számított. Józsué könyve, amely tulajdonképpen lezárja Mózes öt könyvét, arról ír, hogyan újítja meg az Úr szövetségét népével. Az egyszer megkötött szeretetszövetséget is rendszeresen meg kell újítanunk – Istennel, szeretteinkkel –, hogy kapcsolatunkat mindig a kezdeti lelkesedés, elkötelezettség, belső tűz szítsa és erősítse. A kezdetekre való emlékezés mindig jó „ajzószer” hűségünk megújításához.
tovább »
 
Szívünk tisztasága, Évközi 22. vasárnap
A Másodtörvénykönyv Mózes nagy beszédével kezdődik, amelyben összefoglalja a pusztai vándorlást és bevezeti a törvénykönyv kihirdetését – írja dr. Jakubinyi György. A ma idézett rész ünnepélyes prédikáció, amelyben az Úr a szövetség megkötéséből származó felelősségére figyelmezteti a népet.
tovább »
 
Jelbeszéd: nyílj meg!, Évközi 23. vasárnap
Izajás népe hazatérését, szabadulását hirdeti meg. Nemcsak arról van szó, hogy viseljük Isten akaratába belesimulva szenvedéseinket, mert abból mindenképp jó fakad, hanem magáról Istenről, aki megtartja ígéretét. Jézusban elérkezett közénk Isten országa. Valóra váltak a prófétai ígéretek. Minket sem szeret kevésbé, mint a bénát, akit meggyógyított. Nem látványosan ugyan, de ma is köztünk van és gyógyít: a szolgálatukat hivatásként megélő beteggondozókban, felelősségünkben, amikor nem hagyjuk magukra a rászorulókat, amikor velünk járja életünk keresztútját, ránk árasztja a húsvét fényét.
tovább »
 
Életmentő kereszt, Évközi 24 vasárnap
Az Úr szenvedő szolgájáról szóló éneket az Ószövetségben is a Messiásra vonatkoztatták. A keresztény Jézusban látja ezt megvalósulni. Ezért saját szenvedését is Jézus szenvedésének részeként tekinti.
tovább »
 
Szeretnivaló, mint a gyermek, Évközi 25. vasárnap
Az istentelen gonoszok szájába adott szavak bepillantást engednek az Isten akaratával ellenkező, földies gondolkodásba. Bizonyos értelemben a világ így „teszteli” le a hívő embert.
tovább »
 
Csonkán az életre, Évközi 26. vasárnap
Józsué még nem értette, hogy Isten szabadon árasztja Lelkét mindazoknak, akik készek befogadni. A Számok könyve – amely a Sínai-hegy elhagyása utáni eseményekről számol be – fontos pillanatról, egyfajta elő-pünkösdről számol be. Isten minden korban megadja a prófétaság lelkét mindazoknak, akik munkatársaivá szegődnek.
tovább »
 
Házasodni vagy elválni?, Évközi 27. vasárnap
A házasságok az égben köttetnek. Az életfogytig tartó szövetség intézményét Isten „találta ki”. A házasságban a legszorosabb kapcsolat jön létre férfi és nő, két emberi személy között, ami egyben az élet titokzatos továbbadásának jele és helye. Férfi és nő együtt testesítik meg az ember fogalmát, a házasságban pedig – mint férj és feleség – egyenrangú társként hordozzák Isten titkát. A héber nyelvben az asszony szó az is(férfi) szónak nőnemű alakja: isa.
tovább »
 
Valami még hiányzik belőled…, Évközi 28. vasárnap.
A héber bölcsességi irodalom, habár az ókori Kelet közkincse, mégis magasabbrendűbb és sajátosabb a keleti életbölcsességeknél, mert minden esetben kapcsolatban áll a személyes istenhittel. Az Ószövetség legfiatalabb könyvét, a Bölcsesség könyvét a hagyomány Salamonnak tulajdonítja. A könyv szinte megszemélyesíti a bölcsességet, amelyben nem nehéz felfedeznünk Isten Szentlelkét. Az Isten lelke által vezérelt szív bölcsességét nem a tudásban vagy könyvtárunkban kell keresni, hanem bensőnkben, és ami életvitelünkön is megmutatkozik. Mit ér a megalapozott tudás, mit érnek a gyakorlati ismeretek, ha valaki nem tud mit kezdeni velük? Platón szerint nem az a bölcs, aki sokat tud, hanem aki tudja, mitévő legyen. Egy kortárs filozófus szerint pedig az okos kijavítja azokat a hibákat, amelyeket a bölcs el sem követ…
tovább »
 
Uralkodni vagy szolgálni?, Évközi 29. vasárnap
Másod-Izajás Jézus Krisztusról jövendöl. Jézus megváltó szenvedéséből és kereszthalálából születik az egyház. Urunk értünk vállalt engesztelő áldozata hozta meg nekünk a bűntől való szabadulás és az üdvösség lehetőségét.
tovább »
 
(Meg)nyitott szemmel, Évközi 30. vasárnap.
Jeremiás a vigasztalás prófétája. Jeruzsálem eleste után a szabadulást, a messiás szabadítását jövendöli meg. Számunkra Jézus Krisztusról, a Megváltóról beszél. Látomásában összefonódik a közeli és távoli jövő. Az Úr egy nép fájdalmas eseményein keresztül is megmutatja gondviselő erejét.
tovább »
 
Szeress, és tégy, amit akarsz…, Évközi 31. vasárnap
Az idézet Mózes második nagy beszédét tartalmazza, amelyben a zsidóság nagy hitvallása is található (Söma Jiszrael – Halld, Izrael…).
tovább »
 
Kétfilléres áldozat, Évközi 32. vasárnap
Carefta (Szarepta), a mai Sarfend, a Földközi tenger bal partján feküdt, 14 km-re Szidontól. A Kr. e. 9. század közepén működő próféta itt húzódott meg Ácháb király elől, és itt tesz csodát az özvegyasszonnyal. Mivel az özvegy utolsó falatját is megosztja Illéssel csak azért, mert Isten embere, a próféta meghálálja: a careftai özvegy olaja és lisztje többé nem fogy el.
tovább »
 
Világvége?, Évközi 33. vasárnap
Nemcsak Szent Mihály arkangyalról értesülünk itt, hanem a végső időkről is. Isten szavára alapozva bizakodva tekinthetünk a jövőbe. Dániel könyve azon kevés szentírási helyek egyike, amelyekben egy szokatlan irodalmi műfajjal, az apokaliptikus írásmóddal találkozunk. Ez a színes, meseszerű, emberi logikát nélkülöző különleges világ az első századok keresztényeinek érzésvilágát, igehirdetését és liturgiáját is áthatotta, gazdagította, és a Jézus életére való emlékezésen túl második eljövetelére való várakozását is ébren tartotta. A Jelenések könyvén kívül maga az Úr Jézus is él ezzel a ritka beszédmóddal. Apokalipszis azt jelenti: feltárni, felfedni. Ezen beszéd- és írásmódnak az a jellemzője, hogy nem szó szerint kell érteni és értelmezni, hanem a jézusi kinyilatkoztatás fényében.
tovább »
 
A töviskoronás király, Évközi 34. vasárnap
A végső időkről szóló könyvet Kr. előtt 165-ben írták. Az újszövetség népe az Emberfiában egyértelműen Krisztust ismeri fel.
tovább »
 
 





btz webdesign