Keresés
 
 
Megtekintve: 575 alkalommal
Örömhír - A jólét délibábja

Szösszenet a székelyekről

 

Szösszenet a székelyekről

 

 

         Milyen a székely ember? Vizsgáljuk meg közelebbről. Különféle vélemények, beskatulyázások, előítéletek, ellenségeink vagy az idegenek által táplált érzések, tapasztalatok manapság is erősítik ezt a székelyekről alkotott képet.

          Először is, amire méltán lehet büszke, hogy: szavatartó. Amit megígér, azt állja. Az e-t á-nak vagy ö-nek ejti. Szinte szófukar, mégis szókimondó. Tömören, lényegre-törően közli mondandóját. Mellébeszélés nélkül. Csak érteni kell a nyelvén. Mikor megszólal, élére állítja szavait, esze ’feszt keze ügyibe’ van. Vitapartnerét hamar zavarba ejti, mert úgy válaszol, ahogy kérdezik, s nem ahogy elvárják tőle. Amíg más egyet gondol, ő kettőt. A székely büszke, konok, sőt nyakas, bütürmec, akaratos, önfejű: amit a fejébe vesz, azt véghezviszi, akkor is, ha a víz alatt kell a tenyerét megköpnie.

          Öntörvényűsége nem ismer pardont. Ezért a sok meggondolatlan önbíráskodás.

        A zord életkörülmények (a külvilágtól elzáró hegyek, a kegyetlen telek, a mostoha termőföld stb.) megedzették, életrevalóvá tették. A székely ember leleményes, szorult helyzetben is feltalálja magát. Jó mesterember. Facsarintos eszének, furfangos észjárásának köszönhetően a mostoha körülményeket is a javára képes fordítani, ’megél még a jég hátán es’. Szíjas, ellenálló, kitartó, nem ijed meg az árnyékától. Bátran belevág új dolgokba is, s végigviszi, amit elkezdett. Ezért becsül meg és használ ki minden talpalatnyi földet, ezért képes ezermester lenni, ezért értékeli a természet és Isten ajándékait.

        A kevésnek is örül, örömében és bánatában egyaránt dalra fakad. Szeret és jól tud mulatni. Bírja a hideget, a szidást s a pálinkát, mindig kéznél van a bicskája. Neki nem kell a másé, de amiért megdolgozott, ahhoz ragaszkodik. Képes kiállni jogaiért, az igaz ügyért. Nem szereti a kötöttséget, főleg nem az elnyomást.

          Szabadságszerető, idegen tőle a jobbágyoskodás, a jobbágylelkület. Nem „paraszt”, a szó megbélyegző értelmében, nem rabszolga, még akkor sem, ha inkább falun élne, mint városon. Szolgál, de nem szolgalelkű. Inkább harcol, s szilaj katonaként védi jussát. (Ezért áll közel szívéhez az autonómia...) Az erdélyi fejedelemség idején, a vazallusi állapot mai szóval sokkal több autonómiát biztosított a székelyeknek, amiért ők a saját vérükkel vállaltak garanciát. A fenti kérdésre (t.i. hogy miért ölték meg a bíborost), talán ez az egyik válasz: azért, mert bíztak az ígéretben, s a fejedelem megszegte szavát. Úgy érezték, a Báthoryak, a nemesek becsapták őket, elvették szabadságukat – s ez elvakulttá tette őket. Úgy érezték, eljött a leszámolás ideje, az indulat, a düh, a keserűség elvakította őket, és saját főpapjukra támadtak.

          Mert a székely ilyen: tiszteli a tekintélyt, annak szava szent, mert tudja, hogy igazat mond. És ha őt a vezetők ösztönzik, lelkesítik, feltétlenül bízik bennük, és hűségesen kiáll mellettük. De sajnos sokszor átverik, hitegetik ma is, mint akkor.

          Harcos, küzdő, önellátó a székely ember. Azt mondják: „olyan, mint a magyar, csak egy kicsivel több...” Hadd fokozzam egy másik mondással is: „amíg két székely van a fődön, nincs veszve a nemzet, csak az egyik asszony legyen...”

         Igazságérzete erős: vele nem lehet ujjat húzni, amikor erősíti igazát. Egyenest, szemtől-szembe szereti ügyeit intézni. Magányos fenyőként egyedül szeret csinálni mindent, de ha szükség van, összefog, és kalákában is megmutatja erejét.

         Furfangos, csavaros eszű góbé, kenyere a tréfa és a huncutság, szeret élcelődni, de könnyen meg is sértődik. Érzelmeiben visszafogott, de mély érzésű, nagy szívű, és őszintén szeret. Sokan, – köztük saját fiai is, főleg a nagyvárosiak – lenézik, megvetik. Primitívnek, együgyűnek, lemaradottnak, vidékiesnek tartják, csak azért, mert nem fut a divat után. Pedig ő képes alkalmazkodni, ha muszáj. És Kolozsvárt, Marosvásárhelyt, Brassót, Budapestet kis túlzással ma is a Székelyföld látja el magyar utánpótlással. Székelyföldről áramlik most is a „humán erőforrás” szerte a nagyvilágba. Székelyföld ma is a nemzet belső anyaországa, a magyarság lelki aranytartaléka...

        Most pedig nézzük azokat a tulajdonságainkat, amelyekre nem nagyon lehetünk büszkék, amelyek nem a jó hírünket öregbítik: a csúnya beszéd, a káromkodás, az alkoholmámoros kicsapongás és erőszak, a verekedés és bicskázás, a feljelentések és árulkodások. Micsoda bosszúállásra vagyunk képesek a rokonságon belül, vagy azzal szemben, aki megbántott minket. És milyen nehezünkre esik a bocsánatkérés. Hány családban megszűnne a szenvedés, ha tudnánk bocsánatot kérni…

        A durvaság és az alkoholizmus mellé tegyük oda még az olyan „nemzetrontó” bűnöket is, mint pl. a gyermekgyilkosság, a hitehagyás, a bosszúállás, a ’megbocsát de nem felejt’ szkizofrén magatartás, a véget nem érő családi cirkuszok és pereskedések a föld, a birtok miatt...

          És ott vannak még az apátlan gyermekek, a leányanyák vagy az agglegények... Höngörgőzzünk le az oldalon, belé a szerelempatakba... Toljuk a különféle pártok, rendszerek, ideológiák szekerét, el- és beáruljuk, feljelentjük, ha kell megnyuvasztjuk egymást a túlélés jegyében. Nyilván ezek nemcsak székely specialitások. A hűség feladásáról nem is beszélve.




« vissza
 
 





btz webdesign