Keresés
 
 
Megtekintve: 620 alkalommal
Örömhír - A jólét délibábja

Négyesfogat: az esszéírás műhelytitkai

 

Négyesfogat: az esszéírás műhelytitkai

 

Mottó:

  • Az az ember, aki nem olvas könyvet, semmiben sem különbözik attól az embertől, aki nem tud olvasni. (Mark Twain)

  • Annak, hogy költő legyek, semmi más akadálya nincs, csak a verseim…(Paul Verlaine)

  • Milyen biztosak a dolgukban! Milyen erőteljesen markolnak bele a Szentírásba. Mintha százezer éve azt tanulták, és egészen kitanulták volna. Én nem tudnék olyan biztosan belemarkolni az igébe, pedig a Szentírás doktora vagyok. Ezek pedig halászok, akik a Szentírást nem is olvasták… (Luther Márton Péter apostol pünkösdi beszédéről)

  • Amikor prédikálok, a hallgatóval az életéről beszélgetek…(Ernst Lange)

  • A szeretet lángjaiban a legkeményebb vasnak is meg kell olvadnia. (Mahatma Gandhi)

  • Igét hirdetni nem is olyan egyszerű. „Publicistaként”, népszerűen fogalmazni, kivinni a templomból, és közhírré tenni az evangéliumot, még nehezebb.  Az első keresztény zsurnalisztáknak, az apostoloknak sem volt könnyű dolguk. Hirdetni az örök igazságot, ami meg van írva… Ez is egy műfaj. Kosztolányi szerint ott kezdődik a tollforgató edzése, amikor mer önmérsékletet gyakorolni. Amikor úgy pallérozza a nyelvet, hogy önmagát kezdi el „nyesni”, felülbírálni.  Amikor saját szövegének akár felét is képes kihúzni, átjavítani, hogy lecsiszolja a sallangokat. Megfelelni egy csomó külső és belső követelménynek, ami több és súlyosabb tét, mint az elvárások. Patikamérlegen, az Igazsághoz mérni a szavakat, szinte egyenként, akárcsak a jó gazda, amikor a finom bort, pálinkát, vagy a háziasszony a kompótot készíti… Bibliai alaposság, szakértelem, az anyanyelvvel való könnyed bánásmód, közérthetőség, egyszerű, de mégis választékos fogalmazás. Ahhoz, hogy a „fogyasztó” könnyedén olvassa, értelme-lelke azonnal „beigya”, ahhoz gördülékenyen kell fogalmazni is. Úgy öltsenek testet a gondolatok, úgy formázni szavakba őket, hogy szépek, igazak, szentek, jók, elegánsak, egyértelműek legyenek. Az igazság-szentség-jóság-szépség szent négyesfogatába befogni, hogy Istent szolgálják.

  • A posztmodern, X-Y generációs ember igényes, emancipált, „okleveles keresztény”. Nem szeret írni, csak sms-ben. Esetleg kommentet, ékezetek nélkül. Nem olvas, csak reklámanyagokra, ponyvaregényekre, keresztrejtvényre, mozifeliratra van ideje. Azt is Ipodon, táblagépen. Nem tanul már nyelveket, mert telefonon mindent lefordít. Már nem divat szószedetbe leírni, majd bemagolni, hogy rögzüljön, hanem nyári táborokban, gyorstalpaló tréningeken egyenesen az élőbeszéd rejtelmeibe vezetik be a nebulókat, hogy garantáltan el is felejthessék, mielőtt megjegyezték volna. Csak az olcsó, kényelmes, azonnal hasznosítható tudás a kelendő. A könyv szerepét úgy tűnik, átveszi a hangoskönyv, és a gyermek képtelen lesz elolvasni nagyszülei kézzel írott, megsárgult leveleit, hiszen a betűk felismerése, a szövegértés is akadályokba ütközik. Iskolás nemzedékünk már most bajban van, ha nem nyomtatott szöveget lát. Nem hajlandó gömbölyíteni a betűket, mondván: apu számítógépén már négyéves korban le tudtam írni a nevemet... A virtuális, „onlájn” korszak konzumidiótája nagy árat fizet a számítógép előnyeiért. Bár pillanatok alatt bármi elérhető, letölthető és törölhető, de élete gyorsuló vonatára már nem fér fel az a csomag, amelyben olyan ócskaságok találhatók, mint: ceruza, papír, radír, hegyező, kézzel írt receptek, szerelmes levelek, naplók, dőlt betűs, kalligrafikus emlékek, képeslapok...

  • Olvasóként is fogyaszt: ami könnyen emészthető, felszínes, azonnal pénzre lehet váltani... Nem mélyül el semmiben, mert rohan, nehogy az újdonságról lemaradjon. A Biblia veszélyes, mert felkavarhatja feltunningolt becsvágyát, és megkérdőjelezheti sebtében összetákolt világlátását. Ő szabad, önálló, szuverén. Tisztelet a kivételnek. Elvárja, hogy tiszteljék egyéniségét, intimitását. Ne mondja meg neki senki a tutit. Majd ő eldönti. Amúgy is millió egyenrangú vallás, világnézet küzd egymással, hagyjuk rá, majd ő eldönti, hogy a piaci kínálatból melyiket emeli le a polcról. Nem igényli az intézményes gyámkodást, felvilágosult, profi ura akar lenni saját életének, hisz csak egyszer élünk mondja. A világháló meg behoz mindent a szobájába, kóstolgathat belőle tetszése szerint, orrvérzésig és szellemi-lelki gyomorrontásig. Olyan boldogság-koktélt kever magának, amely, mint az instant kávé, azonnal, haladéktalanul feldobja. A vallás is legfeljebb csak erre való.

  • Azonban ha a part szakad, amikor kátyúba került, akkor hirtelen biztos támpontok, fogódzók nélkül marad: pánikba esik.  Kapkod, kutat, szeretne kapaszkodni, észreveszi gyermekkora rejtett tartalékait –, hiteles embereket, egyházat (közösséget) keres, amelyre támaszkodhat. Legalább az ünnepeken. Élményekre szomjazik, terápiás kezelésre vágyik, olyan közösség kell neki, ahol egy szirup-isten, kötöttségek nélkül elfogadja őt úgy, ahogy van. Olyan isten kell neki, aki tiszteli az ő magánéletét, akit pórázon tarthat. Azokat követi, akik ilyenről zengnek neki, oda csapódik …

  • Ha viszont beljebb merészkedik a templomba, egy gyönyörű liturgia hatása alá kerülve, vagy kikapcsolva a ketyeréket, elcsendesül, és fellapozza a Szentírást, posztmodern emberünk megdöbbenve tapasztalja, hogy Isten itt van. Kéznél, testközelben, „lőtávolságra”… Friss, éltető kegyelme, szavának ereje, életet megmozgató, testre-lélekre-szellemre ható érintése őt is foglyul ejti. Ha pedig ebbe a megrendítő kalandba belebocsátkozik, egy új világ tárul fel előtte, újfajta életérzés keríti hatalmába.

  • Ezelőtt 15 évvel én is azért vállalkoztam a rádiós misszióra, hogy az evangélium, friss, életszagú üzenetét elvigyem azokhoz is, akik nem jönnek érte a templomba. Ferenc pápa szerint a jó pásztor ma utánamegy a 99 elcsatangolt báránynak, hisz csak egy van otthon, (s az is elsőpéntekes…jegyezném meg malíciózusan). Akkor ugyan még nem tudtam, menet közben derült ki mire vállalkozom. Ellenben lelki szemei előtt ott voltak az igére éhes, kérdéseikre választ, gondjaikban eligazítást váró emberek: kicsinyek és nagyok, városiak és falusiak, értelmiségiek és kétkezi munkások, hívők és hitetlenek, keresők és kiábrándultak, túlbuzgók és csalódottak egyaránt.

  • A rádiós igehirdetés hozta meg az íráskedvet, és engem is sokat alakított, nevelt. Egyre jobban elszakadtam a klasszikus prédikálási stílustól. Leírva már ezek a „szent” szövegek is visszanéztek rám. Figyelmeztettek: ’ez túl dagályos, ez fölösleges, ez legyen tömörebb, erre van egy találóbb-kifejezőbb szóárnyalat, ez a mondat túl nehézkes, nem eléggé magyaros, nem annyira gördülékeny, ez a szó már egyszer előfordult, ez így félreérthető, ez nem teljesen fedi, a mondanivalót, itt a hangsúlyt másra kell tenni, ez így lesz egyértelmű’… – és így tovább. Ha csak úgy mondod az igét – ’papolsz’… Ó, ’ez is csak prédikál’, ’könnyen beszél, mindennap ezt csinálja’. De amikor leírjuk, súlya lesz a gondolatnak. Felelőssé válunk a leírt szóért. Megfontoljuk, mit írunk le. A leírt szónak nyoma van, következményekkel jár. Leírva jobban beleégeted a lelkedbe, vissza-visszatérhetsz rá: figyelmeztet, szembesít, visszafelesel, önismeretre hangol. Főleg, ha ez a leírt szó az Igazságban gyökerezik. (A régi világban is: ha kigondoltad – ne mond ki, ha kimondtad – ne írd le, ha leírtad – ne írd alá, ha aláírtad – ne csodálkozz…!)

  • Az írás segített elmélyíteni is a gondolatot. Leírva már nem ad ki akármit az ember a kezéből. Emlékszem, a dolgozatírás jobban tetszett, mint a felelés. Most is mindig kell a puska a prédikációhoz. A rögtönzés, az improvizáció nem kenyerem. Úgy vélem, könnyen pongyolává teszi a mondanivalót. Így leírva viszont szeretném elérni, hogy az Ige üzenetével ne csak megszólítsam az olvasót-hallgatót, hanem esélyt teremtsek arra, hogy önmagával, a lelkében megszólaló Istennel is találkozhasson. Jézus úgy tanított, mint akinek hatalma van, nem úgy, mint az írástudók és a farizeusok. A Szentírásban, Isten szavában erő van. Ezt az erőt adja át a Lélek az igehirdetőnek is. Így éreztem késztetést, elhivatottságot, belső bíztatást és bátorságot arra, hogy le is írjam mindazt, amit fontosnak tartok továbbadni. Hogy az evangélium fényében az olvasó létkérdéseiről beszélgessünk. Ez egyszerre felnőtt oktatás, továbbképzés, lélekápolás.

  • Ahogy teltek az évek, egyre jobban, egyre nagyobb eltökéltséggel kezdtem ízlelgetni a kimondott és leírt szavakat, figyelemmel kísérve a szöveg hangzását, csengését, utánanéztem szinonimáknak, csiszolgattam, metszettem, kihúztam, átírtam, újrafogalmaztam, tömörítettem. És nemcsak a miatt, mert egy flekknyi publicisztika (2500 leütés), vagy az újságlapon kialakított 4000 karakternyi hely szükségessé tette, hanem, mert rádöbbentem: a kevés olykor több, az eszencia megfogása még inkább felcsillantja az igazságot magát. A sebészetben sincs eggyel több metszés, vagy öltés a szükségesnél. Egyébként a határidő néha nemcsak szorít, hanem gyönyörű múzsa. Ha az ember megnyílik előtte, a Szentlélek közbelép és irányítja a pennáját. A Lélek inspirál, ihletet ad. Ő szüli benned a gondolatokat, nyitja fel lelki szemeidet új felismerésekre, mondat ki veled addig rejtett összefüggéseket. Lázba hoz, nyugtalanít, sodor, ösztökél és indít. Elemi erővel, félreérthetetlenül áthat, átjár és felpörgeti küldetéstudatodat. A Szentírás betűi, szövegei megelevenednek, személyesen neked szólnak…A Lélek munkája nyomán író is, olvasó is munkatárssá, partnerré válik. Belső kényszert érez, hogy tolmáccsá alakuljon.

  • Miután a nyersanyagot papírra vetettem, utána elkezdtem nyírni, fésülni, faragni, csinosítani, hogy a mondanivaló átütő erejét egyre jobban kisajtolhassam. Az esszé amúgy is kegyetlen műfaj. Nem szereti a szószátyárokat. A világos vonalvezetés, a szikár tőmondatok, a mellbevágó igazságok és a gondolati mélység egyaránt jellemzik.

  • Ezért igyekeztem kiküszöbölni a fogalmazásbeli üresjáratokat, a közhelyszerű sémákat, hogy az olvasónak a könyvem olvasására szánt értékes idejére értékes tartalmakat adjak. Próbáltam megfontoltan, minél egyértelműbben papírra vetni lelkem rezdüléseit, hogy az Ige hallgatója olvasás közben is hallgató maradjon, hogy miközben a jelenben olvassa, ne ragadjon le a jelennél, hanem életét is helyezze örök távlatokba. Olyan olvasmányélményt nyújtani, amelyek megdöbbentenek, szembesítenek, felszabadítanak, elgondolkoztatnak, térdre kényszerítenek, aha-élményt, egzisztenciális felismeréseket biztosítanak. Mondanivalómat áteresztettem a teológia szűrőjén, a biblikus tudományok eredményein, az egyház tanításán és elsősorban személyes tapasztalataimon. Átimádkozott elmélkedések ezek, amelyek rám is hatnak, engem is kérdőre vonnak, és tettre sarkallnak. Írás közben megtapasztaltam, hogy az evangéliumnak milyen átütő ereje van. Értékadó, személyiségformáló, gyógyító. Garantálja a Krisztusban gyökerező boldogságot. Aki Út, Igazság, Élet.




« vissza
 
 





btz webdesign