Házasodni vagy elválni?

Évközi 27. vasárnap

 1. Nem jó az embernek egyedül. (Ter 2,18–24)

A házasságok az égben köttetnek. Az életfogytig tartó szövetség intézményét Isten „találta ki”. A házasságban a legszorosabb kapcsolat jön létre férfi és nő, két emberi személy között, ami egyben az élet titokzatos továbbadásának jele és helye. Férfi és nő együtt testesítik meg az ember fogalmát, a házasságban pedig – mint férj és feleség – egyenrangú társként hordozzák Isten titkát. A héber nyelvben az asszony szó az is(férfi) szónak nőnemű alakja: isa.

2. Jézus… Isten irgalmából mindnyájunkért megízlelte a halált. (Zsid 2,9–11)

Jézus Krisztus mint igaz Isten és igaz ember egyszerre fölötte áll az angyaloknak, de kisebb is náluk, hogy megtestesülésével és megváltásával felemelje az embert.

3. Amit tehát Isten összekötött, azt ember ne válassza szét.
(Mk 10,2–16)

A mai kor írástudói és farizeusai is azzal torkollják le az egyházat – maradinak és idejétmúltnak nevezve házasságról, nemiségről alkotott felfogását –, hogy „ilyen a világ, minek az a papír, minket ne kényszerítsen senki, jobb, ha nincsenek kötöttségek. És különben is, mit szól bele a pap vagy a pápa, aki azt sem tudja, mi a házasság, hisz nem él benne”… Mint ahogyan az orvos sem operálta ki saját szívét, hogy fogalma legyen egy szívműtétről. És a futballbírók jelentős része sem volt élfocizó…

A női egyenjogúság és a nemi szerepcserék világában – ahol egyre gyakrabban találkozunk nőies férfiakkal és férfias nőkkel – a feleség nem akar „lábjegyzet lenni férje élettörténetében”, egyes országok majdnem házassági rangra emelik az ún. élettársi kapcsolatot. Pedig az is világos, hogy aki csak majdnem érte el a vonatot, az lekéste.

Jézus az Isten által teremtett rendről nem nyit vitát. Hiába szeretnék a farizeusok Mózesre hivatkozva a válás igazolását keresni. Ő visszautal Isten eredeti tervére. Isten a férfit és a nőt egymásnak teremtette, hogy felbonthatatlan kötelékben, életre szóló szövetségben, visszavonhatatlan döntéssel együtt járják az élet útját. Azzal, hogy kölcsönös hűségben és termékenységben az élet gyarapodását szolgálják és munkálják, a Teremtő szándékát valósítják meg.

A felbonthatatlanság, a kizárólagosság vágya szívünkbe van kódolva. Ezt jelzik a fiatal szerelmesek vallomásai, az a szent naivitás, amellyel a paradicsomi állapotokat idézik. Hiába a „felvilágosult” korszellem, a szabadelvű média próbálkozásai, hiába a sok beteges eltévelyedés és istentelen lazítás (lásd gender-ideológia, fogyasztói szemlélet, szingli életmód, egyneműek házassága, abortusz törvényesítése és hasonlók), hiába a szabadidős keresztények az irányú szándéka, hogy lejjebb tegyék az erkölcsi mércét. Az egyház nem áll a kinyilatkoztatás fölött, de nincs is alárendelve a világ elvárásainak. Jézus Krisztus akaratának megfelelően ma is védelmezi a házasság szentségét, a tiszta szerelmet „a maga feltétlenségében, tisztaságában és kizárólagosságában”
(B. B.) Vallja, hogy az erkölcsi törvényeket, az élet alapértékeit nem lehet meg-, illetve leszavazni. Az egyház nem a társadalomhoz és kordivatokhoz méri magát, hanem zsinórmértéke az örök Isten. Prófétai küldetése Krisztus lelkületéből táplálkozik.

A házasság Isten féltve őrzött kincse. Ezért teherbíróbb a házasság szentségén alapuló családi kötelék, mert Isten akaratára és a vele való állandó, mély, személyközi kapcsolatra épül. A házastársak nem egymástól, s nem is a házasságtól lesznek boldogok, hanem attól, hogy egymás kölcsönös szeretetében és elfogadásában felismerik Istent. Az agapét: szeretlek, mert vagy, úgy, ahogy vagy, mert szereteted az Úr szeretetének lenyomata. Ebből merítenek erőt az újrakezdéshez, a megbocsátáshoz, ahhoz, hogy ne szürküljön el kapcsolatuk, hogy megbecsüljék a másikat, és folyton bizalmat szavazzanak egymásnak.

Bruno Ferrero története szerint egy aranylakodalmas házaspár ünnepségén előjött a kérdés: – Mi a titka a jó házasságnak? A ragyogó arcú ünnepelt, háziasszony pedig ezt felelte: – Tudjátok, az esküvőm napján elhatároztam, írok egy tízes listát a férjemnek azon rossz tulajdonságairól, amelyeket hajlandó leszek minden körülmények között elnézni. Erre megkérdezték tőle: – És mik voltak azon a listán? Az asszony elpirulva azt felelte: – Az a lista sosem készült el. De valahányszor a férjem valami olyasmit tett, amivel felmérgesített, azt mondtam magamban: Szerencse, hogy ez rajta van!

A házasság hosszú utazás ismeretlen tájra. Elhatározzuk, döntünk és belevágunk, bár nem látjuk előre a váratlan eseményeket. De kézbe vehetjük a térképet, az útikönyvet, megismerhetjük a hely történelmét, tudva azt, hogy az oroszlánt nem jelzi a térkép. Nem takaríthatjuk meg az önálló döntéseket, szükség lesz személyes bátorságra, gyors cselekvésre, megfontolt helyzetfelismerésre, józan ítélőképességre. Nem az ígéret földje, de az benne a szép, az a csodálatos kihívás és kaland, hogy Istennel együtt gyalogolhatunk az ígéret földje felé, akár 40–50 éven keresztül, mint az izraeliták. Közben nyeljük a port, szenvedünk a hőségtől, de rábukkanunk néhány oázisra is, amelytől azt érezzük, sőt meggyőződtünk arról, hogy megérte. Megtaláltuk azt az utat, amit Isten nekünk szánt. Fejlődik, érik személyiségünk, kilépünk önzésünkből, gazdagítjuk egymást, és eggyé válnak gondolataink, érzéseink. Isten tapintatos szeretetét fedezzük fel házastársunk titkában, amikor gyengéden magunkhoz szorítjuk, amikor a gyermek felkéredzkedik ölünkbe, és unokáink csillogó tekintete elárulja, hogy a szülők mennyire szeretik egymást.

Aki szeretetben odaadja magát a másiknak, feltétel nélkül – az szent. Ezért is szentség a házasság. Isten maga kísér el bennünket házas állapotunkban, és egy életre elkötelezi magát velünk.