Keresés
 
 
Megtekintve: 1179 alkalommal
Örömhír - A. év

Szenvedve szeretni

1. Rászedtél, Uram, s én hagytam, hogy rászedj! (Jer 20,7–9)

A zaklatott lelkű Jeremiás szinte az egyetlen, aki személyes vallomást tesz, mit jelent számára a prófétai küldetés. Ő az önálló Júdea királyság utolsó prófétája, aki Jeruzsálem pusztulását (Kr. e. 587) is megéri. A mai bibliai versek betekintést engednek a sokat üldözött, érzékeny lelkű próféta lelkivilágába, aki hol az Úrral perlekedik, hol meg hozzá menekül, hiszen az általa képviselt isteni üzenet állandóan ellenállásba ütközik. Eme prófétai sorsot minden pap, de akár keresztény hívő is újra meg újra átéli. Amikor az isteni parancs, a küldetés és a feladat személyes vágyaival, ambícióival is ellenkezik, amikor becsapottnak, Istentől elhagyottnak érzi magát, ilyenkor mint valami belső tűz, Isten szava emészti, nem hagyja nyugton. Mint egy szerelmes, csábítja és elvarázsolja. A hivatástól megbabonázott ember pedig mint Jeremiás, hagyja, hogy az Úr rászedje őt.

 

2. Adjátok testeteket élő, szent, Istennek tetsző áldozatul.
(Róm 12,1–2)

Szent Pál az áldozat szót használja az Istennek való teljes odaadás hasonszavaként. Számára a test az egész személy, mint ahogy a világ a földies vágyak és a bűn világa. A keresztény egész életével Istennek szolgál. Ha a világ gondolkodásának szeretne mindenáron megfelelni, ha úgy akar „két lábbal a földön állni”, hogy közben Isten elvárásait sem téveszti szem elől, előbb-utóbb meghasonlik. A kétfelé sántikálás nem Isten akarata. Ha valóban, teljesen átadom magam Istennek, feltétel nélkül és teljes nyitottsággal igyekszem keresni az ő tetszését, akkor már lassan ahhoz a világhoz tartozom, amelyet Krisztus hirdetett meg az evangéliumban.

 

3. Távozz tőlem, Sátán! Botránkoztatsz… Aki követni akar, tagadja meg magát, vegye fel keresztjét, és kövessen. (Mt 16,21–27)

Egyetlen alkalommal és senkire sem szólt rá olyan keményen Jézus, mint Péter apostolra az idézett igerészben. Mintha azt mondta volna, és ezt szó szerint is kell érteni: „Takarodj előlem! Mars a hátam mögé! Ne gördíts akadályt az utamba! Ne te akarj engem vezetni, hanem jöjj utánam.” Kemény lecke ez nemcsak Péternek és a többi apostolnak, hanem nekünk is, akik szívesen megúsznánk a szenvedést. Jólesően sütkéreznénk a Messiás társaságában, csak ne kellene szenvedni. Inkább Istent igazítjuk önző, haszonelvű, kényelemszerető elvárásainkhoz, mintsem hogy odahajlítsuk szívünket titokzatos, de szerető akaratához.

Miközben annyi mindenben próbálunk önigazolást keresni, Jézus szavai ma is úgy hatnak elnehezedett szívünkre és okoskodó értelmünkre, mint valami kijózanító hidegzuhany… Ellentmondást nem tűrően hasítanak lelkünkbe: „Takarodj!…” Jobban mondva: „Gyere és kövess engem!” „Ne a kibúvót keresd, hanem teljesítsd küldetésed!”
A kötelesség nem tűr halasztást. Ha bűn vagy kísértés környékez, csak ez a megoldás: maradj hűséges vállalt feladataidhoz! Tarts ki következetesen az értékek, elvek, meggyőződésed mellett, és végezd el becsületesen feladatodat. Ha undok egy ember, akkor is szeresd. Ha utálod a munkát, ha húznád-halasztanád a határidőt, vágj neki, és tedd meg, amit tenned kell. Mert ha folyton a kiskapukat keresed – hogy mentesülj a felelősség alól –, sosem leszel felnőtt, lelkileg sem. És soha nem tapasztalod meg a szenvedés embert próbáló, a szeretet mindent legyőző erejét.

Ellenkezéseddel botránykő vagy, útjába állsz Jézusnak, és a sátánt szolgálod. Ezért ilyen kemény Péterrel szemben.

A szenvedés misztériumára csak Isten tudja a választ. Jézus sem magyarázta meg, hanem magára vette és így szabadított meg. Ő is átment a szenvedés kohóján, a halálén is. Alámerült benne és harmadnapi feltámadásával megváltott minket. Ahonnan a halál származott, onnan támadt az élet. Emberileg is tapasztaljuk, hogy csak szenvedve lehet szeretni, és sokan szenvednek értünk-miattunk is. Szeretni fáj, de muszáj… Isten szeretete sem akadályozza meg a szenvedést, nem szünteti meg azt, de megváltoztatja az „előjelét”. A kagyló fájdalma igazgyönggyé csiszolja a kavicsot. Ha a szenvedés próbáját kiálltuk, üdvösségünket nyertük el. Az utolsó szó nem a nagypénteké, hanem a húsvété.

Nem vagyunk fatalisták, nem keressük a szenvedést. Nem is kell „tolakodnunk” a kereszt után, hanem amikor szinte elbírhatatlan súllyal nehezedik ránk – legyen az egészség elvesztése, magány, emberi kapcsolataink megromlása, az elkötelezettség hiánya, testi-lelki fájdalmak, szeretteink halála, irigységből-hatalomvágyból fakadó igazságtalanságok és mérhetetlen szenvedések… s még ki tudja, hányféle fájdalom –, akkor kell helytállnunk hűségesen, akkor kell azt krisztusi lelkülettel fogadnunk. Jézus nyomában életünk így valóságos prédikáció lesz a világ előtt, a világért.

 




« vissza
 
 





btz webdesign