Keresés
 
 
Megtekintve: 955 alkalommal
Örömhír - A. év

Meghívás és színeváltozás

 

1. Vonulj ki földedről… Nagy néppé teszlek… Általad áldást nyer a föld minden nemzetsége. (Ter 12,1–4a)

A Biblia nem írja, milyen formában kapta Ábrahám a kinyilatkoztatást. De a névváltozás, Ábrám-Ábrahám is jelzi, hogy hite, engedelmessége révén egész élete, sőt a családjáé is átalakult. A hívó szóra kész volt elhagyni szülőföldjét, környezetét, meddő feleségével nekivágni az ismeretlennek, csak az egyetlen biztosítékba, az isteni meghívásba kapaszkodni. A hit kalandja bátorságot, merészséget feltételez: kivonulni a megszokottból, elengedni a biztosnak látszó mankókat. A hit a bizalom útja, mint az Ábrahámé. Nagyböjtben mi is ezt tesszük. Nekivágunk az ismeretlennek, ami ugyan kockázatos, de tudjuk, hogy Isten vezet minket. Velünk van, vonz, szelíden irányít, kiszolgáltat törékenységünknek és sebzettségünknek. Ez az igazi ön- és istenismeret. A böjti kivonulás is segít önazonosságunkban, kifürkészhetjük akaratát, átértelmezzük tetteinket és gondolkodásmódunkat, és lassan új szemmel látjuk a világot. Képesek leszünk elfogadni azt, amit nem tudunk megváltoztatni, felismerjük és felfedezzük a testvéreinkben szunnyadó jót, szépet, értékeset. Nem törjük magunkat az elvárások és a teljesítménykényszer miatt. Megtapasztaljuk a minket hívó és ránk gondosan ügyelő Isten végtelen szeretetét. Ha engedelmeskedünk a hívásnak, életünkön áldás lesz.

 

2. Ne szégyellj tanúságot tenni Krisztus mellett… aki meghívott. (Tim 1,8b–10)

Szent Pál buzdítja lelki gyermekét, első püspökét, Timóteust, bátorítja őt a tanúságtételre. A püspök, a klerikus egész életszolgálatával tesz tanúságot Mesteréről, „égi munkaadójáról”. Érzi, hogy érdemtelenül, ingyen kegyelemből kapta hivatását, ezért mindenestül, minden emberi talentumát, kvalitását, tehetségét az ő szolgálatába állítja, hiszen Megváltójának állandóan lekötelezett. Így pozitív örömteli mintát szolgáltat a Krisztus-követésre azoknak, akiknek hirdeti az Igét.

3. Ott elváltozott előttük… arca ragyogott, mint a nap, ruhája pedig olyan fehér lett, hogy vakított, mint a fény… Péter erre így szólt: Uram, jó itt nekünk! (Mt 17,1–9)

Jézus színeváltozását nagyböjtben éppenséggel azért olvassuk, hogy jobban megvilágosodjék előttünk megváltó szenvedése. Nem egyszer hajlamosak vagyunk arra, hogy Krisztus-követésünket csodák, rendkívüli jelek is alátámasszák. Vagy legalábbis Isten tegyen velünk kivételt, mentsen fel a szenvedés, a keresztviselés, az áldozathozatal terhe alól. Jól érezzük magunkat a dicsőségben, a siker és az elért eredmények boldogsággal, megelégedéssel töltenek el, és szeretnénk állandósítani ezt az állapotot. Megállítani az időt. Nem szívesen gondolunk a halálra, a szomorú végkimenetelre.

Jézus félúton a Jordán völgy és a Golgota-hegy között három tanítványát felviszi a Tábor „hegyére” és ott belekóstoltatja őket mennyei dicsőségébe. Elővételezi velük a mennyországi állapotokat. Az újszövetség ritkán használt szófordulatával „színében elváltozik”. A három apostol nemcsak elragadtatásba esik ettől a csodás élménytől, de meg is állítaná az időt. „Állóképpé kívánja merevíteni ezt a pillanatfelvételt.” (Jelenits István)

Péter és társai minket képviselnek. Valóban jó Isten közelében. Akinek van istenélménye, akár extázis formájában, az egész életén keresztül abból él. De a hegyről le is kell jönni, és úgy élni a hétköznapokat, hogy arcunk ragyogjon az élménytől, a beavatottság hatása kitartson a szenvedés idején is. Nagyböjti utunk hosszú. A húsvéti megdicsőülés még odébb van. A boldogító istenlátás megvalósulásáig az apró Tábor-hegyi csodák rejtett öröme, kegyelme és megvilágosító ereje tartja bennünk a lelket.

 




« vissza
 
 





btz webdesign