Keresés
 
 
Megtekintve: 1049 alkalommal
Örömhír - A. év

Felismerni és lángolni

1. Isten ezt a Jézust támasztotta fel, akinek mi mind tanúi vagyunk. (ApCsel 2,14.22–33)

Az első olvasmányban Péter apostol pünkösdi beszédéből kapunk ízelítőt. Szinte alig lehet ráismerni erre a Péterre. A Biblia olvasóját magával ragadja az a bátor fellépés, amellyel a nemrég még fogadkozó, ígérgető, hamisan esküdöző Péter most, a Szentlélek kiáradása után lázba hozza a hallgatóságot. Ez nem színlelés, nem megjátszott szerep, hanem tanúságtétel. Nem az ítéletről, a büntetésről beszél, hanem Isten irgalmáról, amely a feltámadt Krisztusban nyilatkozik meg. Eltölti a Szentlélek, megérti az írásokat és szónoki bravúrral, történelmi távlatokban mutatja ki a jövendölésekből, Dávid példájából, hogy a feltámadással maga Isten igazolta Jézus messiás voltát.

Amikor ma a pápa beszél, akárcsak Péter apostol hajdanán, a többi apostol nevében teszi. Az egész egyház nevében. És ilyenkor mindig a Szentlélektől eltelve „magyarázza az Írásokat.”

 

2. Minden jó adomány és tökéletes ajándék felülről van, a világosság Atyjától szállt alá. (1Pt 1, 7–21)

Péter apostol első levelében bátorítja, buzdítja, tanítja a szórványban lévő keresztényeket. Tudatában van nehéz felelősségének, és igehirdeté­sében az első hitoktatás nyomai is felfedezhetőek. A mai idők mindent viszonylagossá tevő, sokakat elbizonytalanító eszmeáramlataiban talán épp ez a levél ad biztos támpontot. Ha tisztázni akarjuk szándékaink, kezdeményezéseink, ötleteink mibenlétét, nekünk is élnünk kell „a szellemek megkülönböztetésének” segítségével. Ami jó célt szolgál, annak mindig köze van az isteni adományozóhoz, a Szentlélekhez. A kísértés nem Istentől jön, hanem bűnös szenvedélyeinken keresztül, maga a sátán a súgó. Keveredhet jó is a rosszba, bűn is a jó szándék mellé, de igenis meg kell tudnunk különböztetni, szét kell választanunk magunkban mindazt, ami Istennek tetsző, ami tőle származik, mindattól, amit ő elvet.
A keresztény mindig annak a tudatában dönt, hogy Krisztus mit tett érte.

3. Maradj velünk, mert esteledik… Valóban feltámadt az Úr, és megjelent Simonnak. (Lk 24,13–35)

Lukács evangélista leírása az emmauszi tanítványokról egyedülálló a feltámadási beszámolók között. Már azért is szokatlan, mert Jézus nem az apostoloknak, hanem két tanítványnak mutatja magát, akik otthagyták a jeruzsálemi apostoli közösséget, leverten bandukoltak hazafelé, és talán emiatt is „látásukban akadályozva voltak”.

Vágyódunk Isten után, lelkesedünk, majd kiábrándulunk, és még a helyet, a közösséget is elhagyjuk, csakhogy mihamarább napirendre térjünk. Csalódunk elvárásokban, egyházi személyekben, intézményben és törvényekben, a feltámadt Jézus ilyenkor sehol… Bár jártunk hittanórára, forgattuk a Bibliát, még az ünnepek is lelkesítenek néha, de nem eléggé. És miközben kudarcaink színhelyéről távolodnánk, hozzánk szegődik egy idegen, egy jó barát, egy családtag személyében, akit igazából nem is ismerünk. De ha hagyni kezdjük, hadd nyitogassák szívünket-értelmünket az Írások megértésére, a felismerés kegyelmének pillanatai belénk nyilallnak. Túl azon, hogy nincsenek véletlenek, egyszerre – vagy fokozatosan – megértjük az összefüggéseket. Megtapasztaljuk a közösség össze- és megtartó erejét, támaszát, és magának a Feltámadottnak a jelenlétét. Lángol a szívünk, mert igéjéről és a kenyértörés mozdulatairól beazonosítottuk.

Ige és szentség egybetartozik. Közösen hallgatni és közösen átélni, ünnepelni az eukarisztiát. Csak így találkozhatunk a feltámadt Jézussal. A vendégből házigazda lesz, a vágyból felismerés és tapasztalat. Olyan boldogság, kitörő öröm, lendületes életkedv kezd el működni bennünk, amit nem tarthatunk meg magunknak. Tovább kell adni, rohanni, mint az emmmauszi tanítványok, hogy másoknak is elújságoljuk. Az első keresztények a kenyértörésben, a vasárnapi eukarisztiában megtapasztalták a feltámadt Jézust. A közös asztal mellett ma is feltörik az írások pecsétje. Az Ige szolgálata előkészít, felnyitja lelki szemünket, hogy a kenyér szentségében felismerjük, és táplálékká fogadjuk.

Csakugyan feltámadt az Úr! Velünk van életünk legváratlanabb helyzeteiben is. Ahogyan Sulyok Elemér frappánsan megfogalmazza:

Ami a két tanítvánnyal az emmauszi úton történik, az minden kereszténnyel megesik….Talán nem is egyszer, hanem többször is…A két tanítvány szituációja mindazoké, akik még nem nyerték el a hit kegyelmét, de már útban vannak feléje.. Mindazoké, akik ismerik a tényeket, csak éppen mélyebb értelmét nem látják.

Ha keressük az igazságot, emmauszi utunkon hozzánk szegődik. 




« vissza
 
 





btz webdesign