Keresés
 
 
Megtekintve: 1100 alkalommal
Örömhír - A. év

Enyhe szellő a vihar után

1. Az Úr elvonult arra…A tüzet enyhe szellő kísérte. (1Kir 19,9a.11–13)

Illés próféta a pusztába menekül Jezabel királynő haragja elől. Van félnivalója, mert túlbuzgóságból megölette a pogány Baál isten papjait, holott ezt nem kérte az Úr. Isten most megleckézteti a prófétát. A szélvész, a földrengés, a villámlás már előre jelzik az Úr eljövetelét, akárcsak Mózes idejében. Isten azonban nem erőszakkal tör be a világba és mutatja meg jelenlétét, hanem a maga módján: enyhe szellő susogásában. Akárcsak ma. A szeretet tapintatával és csendes jelenlétével szemlélteti minden erőszakot elsöprő és feloldó erejét. Bárcsak bennünk is partnerre találna!

 

2. Nagy a szomorúságom és állandó a szívem fájdalma. (Róm 9,1–5)

Szent Pál apostol megvallja nemzete iránti szeretetét és azt fájlalja, hogy ez a sok kiváltságot kapott nép nem ismerte fel Krisztusban a Megváltót. Pedig a zsidóság hordozta sokáig az isteni ígéreteket, és minden lehetősége megvolt arra, hogy megvalósítsa a Teremtő szándékát. A választott nép fiai viszont megkeményítették szívüket, és arra sem büszkék, hogy közülük támadt a világ Üdvözítője. Isten nem bánta meg adományait, hanem kiterjesztette ígéretét a föld minden népére. Az apostolban akkora a szeretet, hogy képes imádságban közbenjárni népéért.

 

3. Bátorság, én vagyok, ne féljetek!… Amikor beszállt a bárkába,
a szél nyomban elült… (Mt 14,22–33)

Jézus vízen járásának történetében, amelyet csak Máténál olvashatunk, sokkal többről van szó, mint Péter apostol elsőségének kiemeléséről. De alakja mindenképp jelzésértékű. A jelenetben viszont maga Jézus mint Isten fia a főszereplő. Ő a természet ura. Aki a kenyeret megszaporíthatja, aki a vizet borrá változtatja, annak a vihar lecsendesítése vagy a vízen járás sem okozhat gondot. Aki szelet vet, vihart arat – tartja a mondás. Az ember szabad akaratánál és rosszra hajló természeténél fogva képes vihart, viszályt teremteni, a természet erőit is befogni szándékai megvalósításába, de képtelen magától a rosszat megszüntetni, a bajt elhárítani, a vihart lecsendesíteni. Ehhez Isten közbelépése szükséges.

Péter – mintha csak magunkat látnánk benne – nagy lelkesen nekiugrik, hogy ő is járjon a víz színén, mint a Mester. Miért ne sikerülne neki is? Ellenőrizné az Urat, hadd lám, az-e, akinek mondja magát?... Majd megijed – és süllyedni kezd. Bizalom és kétely, félelem és pimasz kíváncsiság egyszerre van jelen benne. Egy pillanatra megszakad a „szemkontaktus”, s máris vége. Az úszni tudó, viharos tengerhez szokott, tagbaszakadt halászember egyszer csak elveszti lélekjelenlétét, inába száll bátorsága, és merül. De a Mester kinyújtja utána kezét, és szelíden kérdi: „Kicsinyhitű, miért kételkedtél?” Péter nem azért fél, mert süllyed, hanem akkor kezd süllyedni, amikor teret ad a félelemnek.

Amikor a külső körülményekre – politika, megélhetés, testi-lelki fájdalmak stb. – többet adunk, mint az Isten iránti bizalomra, könnyen elbizonytalanodunk. Igaz, sokszor azt hisszük, a hit a földi életben is olyasfajta bizonyosságot nyújt, mint az életbiztosítás vagy a bankszámla… Könnyű hinni akkor, amikor nem fáj semmi, amikor a földi viszontagságok viharai nem teszik próbára hitünket. Jóllehet ennek ellenkezője sem hívő magatartás. Szent Péter tudott segítség után kiáltani, és Krisztus szemébe nézni. Nem a szörfdeszkás hullámlovagok vakmerőségével kell megnyergelnünk az élet tengerének viharos hullámait, hanem Krisztus tekintetébe, az imádság erejébe kapaszkodva. Tudni, hogy ő mindenütt velünk van. Nála mindenhol biztonságban vagyunk. Kezét fogva a vízen járás sem lesz meglepő. Sőt még nagyobb dolgokra is képesek leszünk: a rosszra jóval válaszolni, bátran kiállni az igazságért, kitartani elveink és értékeink mellett, hűségesek maradni szeretteinkhez. Elhagyni undok szokásainkat és szokássá vált bűneinket.

A Mesterbe csimpaszkodva minden lehetséges. S amikor megtapasztaljuk, mennyire számíthatunk rá, „a szél is eláll”, az ellenszél is megszűnik. A vihar elül, a kedélyek megnyugszanak, helyreáll lelkünk békéje, és Isten csendes jelenléte átlendít a túlsó partra. A kérdés csak az: akarunk-e a vízen járni? Isten ugyanis nem azt ígéri, hogy nem lesznek viharok életünkben, hanem azt, hogy bennük is megtapasztaljuk oltalmát.

 




« vissza
 
 





btz webdesign