Keresés
 
 
Megtekintve: 1021 alkalommal
Örömhír - A. év

Az Úr szava: magtól a termésig

 

1. Éppúgy lesz szavaimmal is…(Iz 55,10–11)

Izajás próféta mély értelmű szimbóluma mindenki számára érthető és kézzel fogható. Isten „beszédes” gondviselése a természet törvényein keresztül is működik. Az eső is megöntözi a földet, hogy a növényzet, a gyökerek, a magok életnedvet kapjanak és termést hozzanak. Az isteni szó ugyanúgy átjárja az ember lelkét, ott termést hoz. A hit hallásból ered. Meg kell hallanunk Isten hangját az ima csendjében, a külvilág eseményein keresztül, lelkiismeretünk finom sugallataiban, de embertársaink, szeretteink, a lelkipásztor szavában is.

 

2. Ennek az életnek szenvedései… nem mérhetők az eljövendő dicsőséghez…(Róm 8,18–23)

Szent Pál apostol is felismerte, hogy az egész emberiség részesült a megváltásban. A teremtett világ is vajúdik, velünk együtt, hogy újra paradicsomkert legyen belőle. Ezért nagy a hívő ember felelőssége környezetéért, amelyet a gőg, a kapzsiság látható módon pusztulásra ítélt.

 

3. Kiment a magvető…(Mt 13,1–23)

A magvetőről szóló példabeszéd hátterébe a palesztinai földművelést kell odaképzelnünk. Először vetettek, utána beleszántották, és menet közben derült ki, hol sziklás a talaj, hol vannak a tövisek. A kitaposott mezei út pedig eleve lehetetlenné tette, hogy az elvetett mag kikeljen. Évtizedekkel ezelőtt nagyszüleink idejében még ismerős volt ez a fajta földművelés, tájainkon. Jézus egyik legvilágosabb és legközérthetőbb példabeszédében Isten országáról tanít. A magvető és mag nem kérdéses, az adott. Isten szól az emberhez. Igéje Krisztusban látható, hallható lett.

A példabeszéd gerince a talaj minősége. A négyféle talaj négyféle ember. Vagy napjában többször változva mi magunk vagyunk mind a négy? Milyen talajba hull a mag? Mert ettől függ a termés minősége, gazdagsága. Négyféle magatartás lehetséges Isten igéjével szemben:

– hallgatni, de nem követni,

– hallgatni, követni, de nem teljes odaadással,

– a kísértés idején elesni és feladni…

– hallgatni, követni, kitartani benne, és életté váltani.

Néha falrahányt borsó, bármit mond az Úr. Máskor hamar belevágunk, aztán elkeseredünk, lázadunk. Ma lelkesedünk, holnap belefáradunk. A nem várt nehézségek, az akaratgyengeség, az önfejűség, szenvedélyek és szórakozottság… Sokan jól indulnak, aztán valamiért kisiklanak. De mindig vannak, akik sokszoros termést hoznak. Ennek is vannak biztos jelei: erkölcs, jellem, hűség, lelki gazdagság. Végtére is az aratás Ura állapítja ezt meg…

Isten maga garantálja, hogy igéjének vetése mindenképpen termést hoz. Az eső nem fordul vissza eredmény nélkül, ahogyan visszhangzik a próféta szava. Az időjárási károkért maga a magvető vállalja a kezességet. De a példázat igazából rólunk szól: én hogyan fogadom be életembe Isten szavát? Nagyra nő-e, termést hoz-e bennem? Mert a termés nagysága, a magvetés termékenysége nagyban függ az én hozzáállásomtól. Az élet gondjai, a keserű tapasztalatok, a bűnök könnyen fásulttá teszik az embert, és a szívünkbe hullott mag képtelen lesz kicsirázni. Isten országában nem lehet türelmetlennek lenni, de kétségbeesni sem szabad. A magvető azzal, hogy kockázatot vállalt, számolt a veszteségekkel is.
A harminc-, hatvan- vagy százszoros termés azonban messze kárpótolja a tövisek, a sziklás talaj vagy az útszélen eltaposott magok miatti „terméskiesést”. A mai magvetőnek – szülőnek, tanárnak, lelkipásztornak – elsősorban az a dolga, hogy hintse a magot, és örüljön Isten áldásának, mert az előbb-utóbb megnyilvánul.

Jézus példázatában nincs helye a csüggedésnek. Ha nem is vagyunk magvetők, akkor is lehetőségünk van arra, hogy jó talajjá váljunk Isten igéje számára. Nyilván ügyelve arra is, hogy elkerüljük azokat a buktatókat, amelyek az elvetett mag kibontakozását hátráltatják vagy lehetetlenné teszik. Ez érvényes mind az egyénre, mind a közösségre. Azon kellene fáradoznunk, hogy minduntalan szétosszuk magunkat. A fogyasztói világ vallási, szabadpiaci versenyében is mutassuk meg az isteni ige erejét. A felhígult beszéd fojtó tövisei közé, a megkeményedett szívek rögös földjébe, a közömbösség és ellenségesség sziklás repedéseibe is van értelme magot szórni, tékozlóan vetni. A mag csendben „pusztul” el, hogy új életként szökkenjen szárba, minden látványosság és sietség nélkül. Fejlődését befolyásolják az időjárási tényezők és a talaj állapota, de az új élet úgyis utat tör magának. Jézus példabeszédében a magvető nem szakszerűtlen, hanem hívő. Nem azért szórja a vetőmagot, mert megéri, mert érdemes és nagy haszonnal kecsegtet, hanem mert hiszi, hogy ha jól vet, jól is arat. Jézus mindig realista: nem ábrándozni kell, hanem vetni. Méghozzá jó magot.

A nagy dolgok apróságokkal kezdődnek, és meg kell szenvedni az aprólékos és hosszadalmas növekedés minden szakaszát. Isten szemében nincs selejt. Amibe a jó Isten belekezd, abból valami nagyszerű lesz. Még belőlünk is… Szent Pál apostol szerint „a Lélek csíráit magunkban hordozzuk”. A szeretet esztelenségének alaptörvénye ez: adni, bőségesen ajándékozni, hiszen Isten majd gondoskodik arról, hogy igéje ne térjen vissza hozzá dolga végezetlenül.

 




« vissza
 
 





btz webdesign