1. Megfeledkezhet-e csecsemőjéről az asszony?… S még ha az megfeledkeznék is, én akkor sem feledkezem meg rólad. (Iz 49,14–14)

A biblikus szakemberek véleménye, hogy Izajás könyvét tulajdonképpen hárman írták. A 66 fejezetből álló prófétai könyv túlnyomó többségének (a 40. fejezetig) szerzője egyöntetűen a Kr. előtti 7. században élt és tevékenykedett próféta, Izajás. De a 40. fejezettől változik a történelmi háttér, eltolódik a hangsúly, s mintha a szerző sem az előbbi lenne. Ezért tartja úgy a hagyomány, hogy ezt a könyvet, illetve a könyvnek ezt a részét (egészen az 56. versig) Deutero-, azaz Másod-Izajás írta. Az 56. fejezettől szintén egy másik prófétai hang jelentkezik, azok szerzőjét Trito-, vagyis Harmadik Izajásnak nevezték el. Az évközi 8. vasárnap első olvasmánya Másod-Izajásnál található, aki Isten gondviselő szeretetéről győzi meg olvasóit. Siont, az ő népét az Úr jobban szereti, mint ahogyan egy anya szeretni tud. Isten szeretete azonban akkor sem hagy cserben, amikor emberi szeretetünk csődöt mond. Ő sosem függeszti fel szeretetét teremtményei, s még inkább az ember iránt.

2. Úgy tekintsenek minket az emberek, mint Krisztus szolgáit és Isten titkainak gondnokait. (1Kor 4,1–5)

Nemcsak a világgazdaság, az egyház is krízisben van. A sokféle valós és médiabotrány világszerte megtépázta szavahihetőségét, tekintélyét, a belé vetett bizalmat. Valószínűleg Korintusban is történt valami, mert Szent Pálnak sürgősen tisztáznia kellett az apostoli tisztség felelősségét. A papságot Krisztus alapította. Nincs kétségünk efelől. A gond inkább a lelkiségünkben és az önbecsülésünkben van. Mintha a mai apostolok és hívők nem tudnák olyan hévvel, olyan meggyőzően átadni az örömhírt, ahogyan Krisztus, sőt a világ elvárná. Meg kell ugyan fontolnunk a kritikákat, bele kell vonnunk a híveket az együtt gondolkodás folyamatába, nekünk is fájnia kell, ami nekik fáj, de a legfontosabb ismérv, hogy Krisztus titkainak gondnokai vagyunk. A gondnok gondoskodik és lelkesít. Gondozza a rá bízott kincset. Nem emberi elvárásoknak tesz eleget. Egyetlen „érdeke” lehet, hogy Mesterének vonzásában éljen és szeressen.

3. Ne aggódjatok életetek miatt. Nem több az élet az eledelnél, s a test a ruhánál?… Mennyei Atyátok tudja, hogy ezekre szükségetek van. (Mt 6,24–34)

A hegyi beszéd folytatásaként Máté evangélista Urunk gyönyörű tanítását hozza az aggodalmaskodás elkerüléséről, az isteni gondviselésről. A természetközeli embernek évezredekig nyilvánvaló volt, hogy mindent Istentől kap. Élete, munkája, egészsége, a föld termése, családjának megélhetése ki van téve az időjárás viszontagságainak, az élet bizonytalanságának és esetlegességének. Ami biztos volt, hogy Istentől származik minden. Aki ebben az életszemléletben él, az tudja, az élet több, mint eledel, léteznek magasabbrendű értékek is annál, mint amit pénzzel meg lehet vásárolni.

A természet törvényeiben Isten teremtő bölcsességét, erejét és szeretetét éri tetten. Az örök élet távlatában végzi munkáját, és napról napra érzi, hogy Isten állandóan gondoskodik róla, rá pazarolja ötleteit, és szüntelenül fenntartja életét. Az utóbbi évszázadokban a modern ember egyre inkább kezébe vette sorsát, modernizálta, átalakította életterét, kenyérkeresetét, s azóta úgy érzi, kifürkészte a természet törvényét, most már élelmét, ruháját, energiaforrását is maga állítja elő. Isten fölöslegessé vált. Nincs szüksége atyáskodásra. Bebiztosítja magát pénzzel, hatalommal, felhalmozott anyagiakkal. Csak éppen azt felejti el, hogy a természetben továbbra is az Isten által beleteremtett erők működnek, az időjárásnak és a természeti törvényeknek most is ugyanúgy ki van szolgáltatva, mint ezelőtt. A javak elosztása miatti felelőssége még nagyobb lett, ráadásul a jövő továbbra is bizonytalan.

Jézus megnyugtató biztatása ma sem időszerűtlenebb, mint a hegyi beszéd elhangzásakor. Valójában akkor tudunk aggodalmaskodás, stressz, elbizonytalanodás nélkül élni, ha teljesen ráhagyatkozunk arra, aki életünket adta, irányítja és védi. Isten a jövőnk ura. Életünk távlatai messze túlmutatnak a földi történések keretein.