Keresés
 
 
Megtekintve: 1350 alkalommal
Örömhír - A. év

A császár adója

1. Így szól az Úr felkentjéről, Círuszról…(Iz 45, 1,4–6)

Izajás próféta a Babilonból való közvetlen hazatéréskor (Kr. e. 538) működött, és Isten embere lévén a profán történelem eseményei mögött is meglátja Isten megengedő akaratát. Círusz perzsa király tudtán kívül Isten üdvözítő tervét hajtja végre.

 

2. Hálát adunk Istennek mindnyájatokért…(1Tessz 1,1–5b)

Szent Pál második missziós útja során érkezik Tesszalonikibe vándor-igehirdetőként. Nem sokkal később hozzájuk címzett levelét valószínűleg már Korintusban írta. A levél elején hálát ad értük Istennek. A biblikusok szerint ez az apostoli levél az Újszövetség legkorábban (Kr. u. 50–51-ben) keletkezett írása.

 

3. Adjátok meg a császárnak…(Mt 22,15–21)

Húsvét közeledtével az egymással szembenálló zsidó pártok is összefognak Jézus ellen. Csak így tudnak megszabadulni tőle… Úgy teszik fel az adófizetésre vonatkozó kérdést, hogy ne lehessen kitérni a válasz elől. Sürgősen kinevezik őt igazmondó mesternek, akinek szavait hiteles szabványként tartják számon az emberek, hogy aztán neki szegezzék a kérdést: szabad-e, kell-e adót fizetni a császárnak? Ebben az esetben meg: a választott nép fia köteles-e arra, hogy adót fizessen a pogány elnyomó hatalomnak?

Jézus nem áll sem a megszállók, sem a hazai uralkodók oldalára. Átlát ellenfelei álnokságán, és ebből a csapdából felfelé tör ki. Ő azt sem tudja, milyen egy adópénz, de akik kérdeznek, azoknak ott lapul az övükben. Tehát használják, élnek vele, élvezik az előnyeit is. Holott egy vallásos zsidó számára már a pénz birtoklása is bálványimádásnak számított, hiszen az érem egyik oldalán a császár istenített mellképe, a másik oldalán mint főpapi jelvény szerepelt. Jézus egyetlen huszárvágással lép ki a kelepcéből, és azt mondja: „adjátok meg a császárnak, ami a császáré, és Istennek, ami az Istené!”

Ez az istenfiúi válasz, amikor a világi és vallási hatalmat, az anyagiakat és a lelkieket össze akarnánk ugrasztani vagy látszólag dönteni kéne köztük. Nem kicsit ide, kicsit oda, ezzel is jóban lenni, azzal is összekacsintani, evickélni a két hatalom között. A császár adópénzét oda kell adni neki. A közteherviselés is része a közösségi életnek. Az igazságosan és méltányosan kivetett adó ezt jelentené egy szekuláris társadalomban.

De az ördög nem sajátíthatja ki lelkünket. A pénz nem Isten. Még akkor sem, ha bálvánnyá léptettük elő. Pénzzé tehetünk mindent, de egy virágszálat, egy búzamagot sem gyárthatunk – akkor sem, ha szekérderék pénzünk van.

Jézus óv a rendetlen hazafiságtól éppúgy, mint az erkölcstelen megalkuvásoktól. Egyértelmű szavai nem gerinctelen kompromisszumokra késztetnek, hanem világos értékrendre, mely az Isten képére és hasonlatosságára teremtett embert jellemzi: pénzünk ugyan az államé, a császáré, de szívünk-lelkünk Istené. Tudnunk kell szétválasztani az igaz és a hamis értékeket. Ne tévesszük össze a császárt Istennel. A császár is valójában Isten teremtménye. Amikor tehát istenként lép fel, hazudik és a sátán szolgálatában áll. A császárnak nincs joga a lelkünkhöz, akkor sem, ha elveheti a pénzünket. Életünkben az első hely Istené. Az ő képmásai vagyunk, magáénak teremtett minket. Ne adjuk a császárnak azt, ami az Istené. Ennek a fajta „adócsalásnak” még a látszatától is őrizkednünk kell.

Az anyagelvűség világában ez a fajta lélekmentés a hívő életfeladata. Mi több, az önátadás. Adjunk oda Istennek mindent, ami az övé. Ne tartsuk meg se magunknak, sem a császárnak. Ez az ember nagy felelőssége.

A császárnak fizetett adó földi hazánk iránti elkötelezettségünket jelenti. A császár erővel is behajtja az adót. Isten azonban nem nyúl át akaratunk fölött, nem bújtat nyerészkedésre, hanem örök életet akar adni. Azzal, amit neki adunk, nem szegényebbek, hanem gazdagabbak leszünk. „Adósság, amelyet törlesztve gazdagszunk.”(Juhász F.) Hamis tehát Isten és a császár mesterkélt szembeállítása, hiszen nem egy szinten vannak. Lelkiismeretünk, Isten szívünkbe írt törvényei mindig felette állnak a parlamenti szavazásnak éppúgy, mint az adóbevallás kötelezettségének. Jézus ezzel a válaszával szétfoszlatja a császár „isteni” hatalmát, azt érzékelteti, hogy az ember szakrális lény, Isten képmása.




« vissza
 
 





btz webdesign