Keresés
 
 
Megtekintve: 5181 alkalommal
Lélekmelegítő

 

Mit tennék, ha én lennék az amerikai elnök?

  1. Mivel csapataim úgyis Afganisztán környékén tanyáznak, felperzseltetném az afgánok kábítószer-ültetvényeit, mert onnan, Keletről fertőzik a földet. Közben a pénzmosás miatt zárolt vagyonból megszervezném a kibékülő törzsek ebédjét, vacsoráját, sőt egész jövőjét.
  2. Kommandósaimat átdobnám Hollywoodba, hogy megsemmisítsék a filmgyárak raktárkészleteit, mert onnan, Nyugatról rongálják a kultúrvilágot. Az akcióhősöket és pornósztárokat - tekintettel a háborús helyzetre - besoroznám és átvezényelném a csendes-óceáni hadihajókra, amelyek ezentúl kötelesek halászni az éhező afrikaiak javára.
  3. Kérnék a szentatyától néhány megbízható karmelitát és karthauzit. Beépíteném őket a Nemzetbiztonsági Tanácsba, az ENSZ-be és a NATO-ba, hadd tanítsanak böjtre és imára, mert az emberekből "ez a fajta másként nem megy ki..."
  4. Utasítanám a CNN hírtelevíziót, napi két órán át élő adást sugározzon Fatimából, Taizéből, cserkésztáborokból, lélekszemináriumokról és az értelmi fogyatékosok Bárka közösségeiből. Nyomást gyakorolnék a reklám- és szórakoztatóiparra, hogy a cigaretták, sörök, bulik helyett juttassák el mindenkihez az éppen nyíló virágok, a nagycsaládok és az apró jóságok üzenetét, hiszen szükségünk van pozitív magatartásmintákra.
  5. Rendelnék a Kairói Iszlám Egyetemtől nagy mennyiségű imaszőnyeget, majd bombázóimmal megszórnám velük a kiüresedő keresztény templomok környékét, Keleten is, Nyugaton is, hogy megkönnyítve Isten imádását, végre két tüdővel lélegezzék agonizáló világunk.
  6. Teljes erővel támogatnám Izraelt, szerelje le hadiiparát, állítsa át termelését bébitápszerre meg óvodabővítésre. A szemben álló feleknek ugyanis örökbe kellene fogadni egymás hadiárváit, azzal a végrendeleti kikötéssel, hogy azé az örökség, akinek több a gyermeke.
  7. Vastag, arab feliratos borítékokkal árasztanám el a világ valamennyi vezetőjét, s bennük ultimátumként megküldeném a Szeretet Himnuszát!

     

    Balás Béla, kaposvári megyés püspök

  Vissza

Mit szeretne, merre menjünk?

Kent Nerburn, szobrász, író, teológus, az indián hagyományok szakértője és ex-taxisofőr


Íme életének egyik legmeghatározóbb története, ami saját bevallása szerint, elindította őt egy igazabb úton!


         „Volt egy időszak az életemben, úgy húsz évvel ezelőtt, amikor taxisofőrként kerestem a kenyerem, New Yorkban. Igazi cowboy-élet volt, nem volt főnököm. És mint a szerencsejátékos, annyira élveztem, hogy minden egyes új utas más és más, előre megjósolhatatlan élményt tartogatott: pont, mint amikor kockát dobsz a játékteremben. Amire nem számítottam, hogy az autóm elkezdett amolyan gyóntatófülkeként is üzemelni. Éjszaka vezettem, nem láttam az utast, csak mentünk, mindig két idegen az éjszakában, és hallgattam, ahogy alkalmi útitársam az életéről mesél.

         Olyan bensőséges dolgokat osztottak meg velem, amelyekről fényes nappal, szemtől szemben biztosan nem beszéltek volna.

         Egyik éjjel megérkeztem a megadott címre és dudáltam. Néhány perc várakozás után megint megnyomtam a dudát. Ez volt aznapra az utolsó fuvarom, úgyhogy már azon voltam, hogy inkább hazaindulok. De aztán mégis inkább kiszálltam, elsétáltam az ajtóig és becsöngettem. „Egy pillanat” - válaszolt egy törékeny, idős hang odabentről. Hallottam, hogy valamit vonszolnak a padlón.

         Kisvártatva kinyílt az ajtó. Kilencvenéves-forma, aprócska asszony állt előttem. Kartonruhát viselt és kis kalapot, kalaptűvel. Úgy nézett ki, mintha egy régi, fekete-fehér filmből lépett volna ki.


         Mellette egy kis bőrönd pihent. Ahogy benéztem a lakásba, olyan volt, mintha évek óta senki sem lakna benne. A bútorokat fehér lepedőkkel terítették le. Nem voltak órák a falakon, egyetlen kép vagy dísztárgy sem a polcokon. A sarokban egy kartondoboz árválkodott, mindenféle fotókkal és vázákkal teletömve.

„Kivinné a bőröndömet a kocsihoz? Szeretnék néhány percre egyedül maradni. Aztán, ha Ön is úgy gondolja, visszajöhetne értem, hogy lekísérjen az autójáig. Nem vagyok valami jó erőben.”

         Miután beraktam a bőröndöt a csomagtartóba és visszaértem, belém karolt. Lassan, nagyon lassan odasétáltunk a taximhoz. Közben végig a kedvességemért hálálkodott. „Semmiség - feleltem. Minden utasommal úgy bánok, ahogyan mástól is elvárnám, hogy az édesanyámmal bánjon.”


         „Milyen jó fiú maga!” - mondta, ahogy beült a hátsó ülésre. Odaadta a címet, aztán megkérdezte: „Mehetnénk esetleg a belvároson keresztül?”
„Nem az a legrövidebb út.” - vágtam rá gyorsan. „Ó, azt egyáltalán nem bánom.” - mondta.

„Egy hospice-házba tartok.” Belenéztem a visszapillantó tükörbe. A szemeiben könnycseppek csillogtak. „Nincs már családom. Mindenki meghalt.”

         Nagyon csendesen beszélt. „A doktor úr szerint nekem sincs túl sok hátra.” Csendben a műszerfalhoz nyúltam és kikapcsoltam az órát.
„Mit szeretne, merre menjünk”? A következő két órában bebarangoltuk a várost. Megmutatta nekem azt az épületet, ahol réges-régen liftes kisasszonyként dolgozott. Aztán elmentünk abba a városrészbe, ahová új házasként a férjével költöztek. Egy picit megálltunk egy bútorraktár előtt. Azt mondta, lány korában az még bálterem volt, és a többiekkel odajártak táncolni. Néha megkért, hogy álljak meg egy-egy sarkon vagy egy épület előtt.

         Nem mondott semmit, csak maga elé révedt. Ahogy a hajnal első sugarai megjelentek a horizonton azt monda: 'Most már mehetünk. Elfáradtam.' Szótlanul haladtunk a megadott címig. Alacsony épület volt, a feljáró az előtetővel fedett főbejáratig vitt. Két egyenruhás alkalmazott jelent meg, ahogy megérkeztünk az ajtó elé. Profi udvariassággal segítettek, figyelték az asszony minden mozdulatát. Kinyitottam a csomagtartót, és elvittem a bőröndöt az ajtóig. Az utasomat már beültették egy kerekesszékbe.

„Mennyivel tartozom?” - kérdezte és benyúlt a retiküljébe a pénztárcájáért.
„Semmivel.” - feleltem.„Magának is meg kell élnie valamiből.” - mondta.
'Vannak más utasaim is.' - szereltem le. Aztán, egy hirtelen ötlettől vezérelve lehajoltam és megöleltem. Meglepő erővel szorított magához. „Nagy örömöt okozott egy kis öregasszonynak.” - mondta végül: „Köszönöm.”Megszorítottam mindkét kezét és visszasétáltam a kocsihoz. Hallottam, ahogy mögöttem becsukódik a ház ajtaja. Egy életre zárták rá az ajtót.

         Aznap csak vezettem, céltalanul. Nem vittem utasokat. Nem volt kedvem beszélni. Egyre csak az járt az eszemben, mi lett volna, ha az asszony egy dühös sofőrt fog ki? Vagy valakit, aki türelmetlen? Vagy mi lett volna, ha én magam vagyok türelmetlen és elhajtok kopogás nélkül?

         Lassan megértettem, hogy egész életemben nem tettem még fontosabb dolgot, mint előző éjszaka.

Egész életünkben a nagy dolgokra várunk.

És a nagy dolgok néha meglepő álruhában érkeznek: úgy vannak csomagolva, hogy aki nem figyel, az észre sem veszi, mennyire fontos lehetőséget mulasztott el."



ForrásSikerkód.hu/pozitív nap.hu

 Vissza

Derűs bölcsességek

 

 

  •          Sokan akarnak Istennek szolgálni, de csak mint tanácsadók.
  •          Könnyebb tíz szentbeszédet elmondani, mint egyet megvalósítani.
  •          Isten semmit sem teremtett értelmes cél nélkül, de azért a szúnyog határeset…
  •          Furcsák az emberek: a buszban elől akarnak ülni, a moziban középen, a templomban hátul.
  •          Ne szidd az egyházat: ha tökéletes volna, nem lehetnél tagja.
  •          Isten senkit sem ítél meg a halála előtt. Te miért tennéd?
  •          Ha a hívek jobb papot szeretnének, csak imádkozniuk kell a papjukért.
  •          A béke sokszor egy mosollyal kezdődik.
  •          Isten tanúnak hívott meg, nem ügyvédnek vagy bírónak.
  •          Ne tegyél kérdőjelet oda, ahová Isten pontot tett!
  •          Isten nem a tökéleteseket hívja meg, hanem a meghívottakat tökéletesíti.
  •          Isten nem zavartalan utazást, hanem biztos célba érést ígér.

 

FORRÁSpárKatt.hu (ismeretlen szerző)

Vissza

 

Veszélyben az Egyház? – Különleges interjú Fulton J. Sheen érsekkel 

 

Mai kérdésekre válaszol a múlt század egyik legkiemelkedőbb egyházi személyisége. Idézetek Sheen érsek beszédeiből. 

 

Mit gondol az egyházellenességről? 

         „Amerikában nincs száz ember, aki gyűlöli a Katolikus Egyházat. Több millióan gyűlölik azt, amit tévesen a Katolikus Egyháznak vélnek – ami természetesen egészen más dolog.”  (Preface to Radio Replies)  

Sokak szerint idejétmúlt a Katolikus Egyház… 

„Az Egyház sohasem illik egy-egy kor szellemiségéhez, mert minden kor számára rendeltetett. A katolikus ember tudja, hogy ha az Egyház bármely kor szellemiségével, amelyben éppen él, összeházasodna, a következő korban özvegy lenne. Az igaz Egyház ismertetőjele, hogy sohasem illeszkedik a világ múló szellemi áramlataihoz. (Jn15,19)”   (Love One Another) 

A mai embert taszítják a dogmák…

Az Egyház úgy tartja, hogy nem létezhet vallás dogmák nélkül. Az, hogy az embernek dogmák nélküli vallásra van szüksége, már maga egy dogma, mégpedig olyan dogma, amely nagyságrendekkel több bizonyításra szorul, mint bármelyik egyházi dogma. Mi a dogma? A dogma egy gondolat; ilyen értelemben a dogma nélküli embert gondolat nélküli embernek mondhatjuk. Dogmákra szükség van, amíg létezik józan gondolkodás.”    (Moods and Truths)  

Sokan szembefordulnak az Egyházzal, mert korlátozza a szabadságukat… 

„Sok idő telhet még el, míg a nyugati civilizáció rádöbben, hogy a jó, amit keres, nem más, mint a jó, amit elhagyott. A világ nem fogja egyhamar felismerni, hogy az Egyház, amelyről azt hitte, oly nagyon korlátozza a szabadságot, valójában az egyetlen erő, amely szabaddá tehet; s ami oly idejétmúltnak tűnt, az egyetlen intézmény, amely túlélte az időket.” (The Prodigal World)   

És az Egyházhoz tartozók bűnei? 

„Az Egyház olyan, mint Noé bárkája, amelyben tiszta és tisztátalan állatok zsúfolódtak össze. Bizonyára nem árasztott szent illatot, de nyolc embert megmentett. A mai világ szétszaggatja a jó társadalom, a jó család, a boldog egyéni élet fényképeit. Az Egyház azonban őrzi a negatívokat. Ha eljön a pillanat, amikor a világ újra elő akarja hívni a képeket, nálunk meglesznek.” 

Veszélyben van az Egyház? 

„Nem a szentély van veszélyben, hanem a civilizáció. Nem a tévedhetetlenség dőlhet meg, hanem a személyi jogok. Nem az Eucharisztia múlhat el, hanem a lelkiismereti szabadság. Nem az isteni igazságosság szűnhet meg, hanem az emberi igazságosság fórumai.Istent nem lehet elűzni trónjáról; az ember viszont elveszítheti azt, amit az otthon jelent. Nem arról van szó, hogy állandósulhat a háború; hanem arról, hogy talán sohasem jön el a béke. Mert a béke a Földön csak azokhoz jön el, akik megdicsőítik Istent. Nem az Egyház van veszélyben, hanem a világ!”
(Seven Pillars of Peace) 

FORRÁSpárKatt.hu 

Vissza



A pápának is van gyóntatója

 

           Egy amerikai pap mondott el ezzel kapcsolatban egy történetet. II János Pál pápához tartott, hogy sok más zarándokkal együtt pápai áldást kapjon. Előtte még betért imádkozni egy templomba. A templom lépcsőjén, a kéregető koldusok között felismerte egykori kispap társát, akit felszentelt papként látott utoljára. Nem akart hinni a szemének, ezért odament és megkérdezte, hogy véletlenül nem ő xy atya. A koldus felismerte és nagy zavarban volt, szinte szóba sem akart vele állni.

          A papot felzaklatta a dolog, és amikor rá került a sor az áldásosztásnál megkérte a pápát, hogy imádkozzon ezért a paptesvérért, akit ilyen és ilyen állapotban látott.

          Mielőtt távozott odament hozzá a pápai titkár és közölte, hogy a pápa meghívta őt és a barátját estére vacsorára. Izgatottan rohant vissza ahhoz a bizonyos templomhoz és örömmel látta, hogy az illető még ott van. Elmondta neki a nagy hírt, de a pap tiltakozott, hogy erről szó sem lehet, ő ilyen állapotban nem megy sehova,. De a közbenjáró nem hagyta magát lerázni, elvonszolta a szállodába ahol megszállt, hogy hozza rendbe magát, ruhát vett neki és este együtt mentek a pápához.

A vacsora végeztével a pápa megkérte, hogy legyen szíves hagyja magára a koldus pappal. Így is történt.

Amikor véget ért kettejük négyszemközti beszélgetése és a koldus pap ragyogó arccal kijött, megkérdezte tőle mi történt odabbent.

          Az emberünk elmesélte, hogy a pápa megkérdezte tőle hajlandó volna-e őt meggyóntatni. Mire tiltakozni kezdett, mondván, hogy ő már nem pap, hanem csak egy koldus. Erre II János Pál pápa azt válaszolta, hogy akit egyszer pappá szenteltek az mindig pap marad, 'azonkívül én is csak egy koldus vagyok'.

          Ilyen módon állította vissza ennek a lecsúszott, megtört embernek az önbecsülését, majd megkérdezte, hogy hajlandó volna-e visszatérni ahhoz a templomhoz ahol koldult, jelentkezni a plébánosnál, papként szolgálni és foglalkozni azokkal a koldusokkal akik a városnak azon részén élnek. A pap igent mondott a felkérésre.

Ezt a pápát valóban a Szentlélek vezette, attól függetlenül, hogy ez a történés, sok másikkal együtt, nem vált felkapott médiahírré.

 Vissza


A jókedvű pápa

 

XXIII. János humoros megjegyzéseiből adunk közre egy válogatást a Catholic News Service nyomán.

 

 

 


1. Egy kórházlátogatás alkalmával megkérdezett egy kisfiút, mi akar lenni, ha nagy lesz. A fiú azt felelte: rendőr vagy pápa. Mire a pápa: „Én rendőr lennék a helyedben. Pápa akárki lehet, nézz csak rám!”

 

2. „Sokszor előfordul, hogy felriadok éjszaka, a világot sújtó problémákon töprengek, és azt mondom magamban: beszélnem kell erről a pápával. Aztán másnap felébredek, és rájövök, hogy én vagyok a pápa.”

3. Egy riporter megkérdezte, hányan dolgoznak a Vatikánban. Mire János pápa: „Körülbelül a fele.”

4. Egyszer egy bíboros azt panaszolta neki, hogy a vatikáni dolgozók fizetésemelése miatt egy bizonyos teremszolga már annyit keres, mint egy bíboros. Erre a pápa megjegyezte: „A teremszolgának 10 gyereke van; a bíborosnak – remélem – egy sincs.”

5. Amikor egy este a közeli Szentlélek kórházba ment meglátogatni egy barátját, a kapuügyeletes nővér azt mondta: „Szentatyám, a Szentlélek zárdafőnöknője vagyok.” Mire a pápa: „De jó magának! Milyen jó állás! Én csak Isten szolgáinak a szolgája vagyok.”

6. Nem sokkal megválasztása után meghallotta az utcán, hogy egy nő azt mondja barátnőjének: „Istenem, milyen kövér!” Megfordult, és odaszólt: „Asszonyom, gondolom, megérti, egy pápaválasztó konklávé nem egy szépségverseny.”

7. Azt írta egyszer: „Háromféleképpen lehet tönkre menni: a nők miatt, a szerencsejáték miatt, és a gazdálkodás miatt. Apám a legunalmasabb módot válaszotta.”

8. Mikor még bíboros volt és Velence pátriárkája, azt mondta egy jómódú polgárnak: „Egy közös van bennünk: a pénz. Önnek rengeteg van, nekem meg semennyi. Csak egy a különbség: engem ez kicsit sem érdekel.”

9. Mikor egy újságíró megkérdezte az akkor még velencei pátriárkát, mi szeretne lenni, ha újrakezdhetné az életét, ő azt felelte: „Újságíró. ” Majd mosolyogva hozzátette: „És most lássuk, van-e magában elég bátorság, hogy azt mondja: ha újrakezdhetné, pátriárka szeretne lenni!”

10. Egy vatikáni tisztviselő azt mondta XXIII. János pápának: teljesen lehetetlen, hogy 1963-ban meg tudják nyitni a II. Vatikáni Zsinatot. „Rendben, akkor 1962-ben nyitjuk meg” – felelte. És úgy is lett.

 

LINK:

 

http://www.magyarkurir.hu/hirek/a-jokedvu-papa/

 

Forrás:Magyar Kurír 

 Vissza

 

Egy perc humor – uborkaszezonban

 

  

Gyereklicit 

– Az én édesanyám szebb, mint Angelina Jolie. 

– Az én édesapám erősebb, mint Van Damme. 

– Az apukám már tízszer nyert lottó ötöst! 

– De az én apukámnak már három felesége is volt. S egyikük sem édesanyám.  

Önérzet 

Szörnyülködve hallja a rabbi, hogy egy fiatal zsidó éhen halt. 

– Egy zsidó nem halhat éhen! – kiáltotta felindultan. 

– Miért nem jött el hozzánk, s miért nem kért segítséget? 

– Mert szégyellte, rabbi. 

– Mondtam én, hogy egy zsidó nem hal éhen! – állapítja meg a rabbi. – Ez sem az éhségébe halt bele, hanem a büszkeségébe!  

Gyűjtés 

Egy emberbaráti társaság meg akarja nyerni céljának a katolikus papot. Kérik, hogy segítsen nekik a társadalmi egyenlőtlenségek kiigazításában. 

– Rendben van – egyezik bele a pap –, hajlandó vagyok együttműködni veletek. Majd megosztjuk a munkát: ti rábeszélitek a gazdagokat, hogy adakozzanak, én pedig rábeszélem a szegényeket, hogy fogadják el... 

Sorsjegy 

Egy fiatal fiú vett egy szamarat egy idős parasztembertől 100 euróért. A parasztember megígérte, hogy másnap elviszi neki a szamarat. A következő nap el is ment a fiúhoz és azt mondta neki: „Rossz hírem van. Az állat megdöglött.” 

A fiú így válaszolt: „Akkor, viszont kérem vissza a pénzemet!” 

A parasztember azt felelte: „Már elköltöttem.” 

Erre a fiú: „Hagyja itt a szamarat!” A parasztember csodálkozva kérdezte: „Mit fogsz csinálni vele?” 

„Sorsjegyeket fogok kibocsátani, és kihúzom a nyertest.” 

„Nem lehet egy döglött szamarat kisorsolni”, – mondta az öreg. 

„Mi az hogy? Nagyon is!” – felelte hetykén a fiú. 

Egy hónappal később újra találkozott az öreg a fiúval és azt kérdezte tőle: „Na, mit csináltál a döglött szamárral?” 

„Kisorsoltam. Eladtam 500 darab sorsjegyet darabonként két euróért, és az összes sorsjegy kéteurós költsége mellett 998 euró nyereséget értem el. A döglött szamár 100 eurós veszteségét természetesen  leírtam.” 

„Nem reklamált senki?” – kíváncsiskodott a parasztember. 

„Dehogynem. Az, aki megvette a szamarat. Visszaadtam neki a két euróját.” 

És a fiú felnőtt. Vajon mi lett belőle?... 

Tudományos fokozat 

Miért nincs Istennek tudományos fokozata? 

Mert: 

  •          Csak egy ismert műve van, az is héberül.
  •          Sokan kételkednek benne, hogy „személyesen” írta.
  •          Nem publikált tudományos folyóiratokban.
  •          Más tudósoknak nem sikerült megismételni az ő kísérleteit.
  •          Nem kért engedélyt az etikai bizottságtól, hogy embereken kísérletezzen.
  •          Amikor egy kísérlete nem sikerült, megpróbálta özönvízzel eltüntetni a nyomokat.
  •          Azokat az egyéneket, akik nem a várakozásnak megfelelően viselkedtek, kiiktatta a kísérleti csoportból.
  •          A Fiát küldte tanítani maga helyett.
  •          Az első két diákot kidobta, mert valamit megtanultak az általa előírt anyagon felül.
  •          Habár a számonkéréskor  csak tíz standard kérdés van, diákjainak többsége a gyakorlati vizsgán elbukik...

  

Nyelvi tünemények 

  •          Mi köze Piroskának a Mikuláshoz? – A Mikulás piros+(ka)bátja.
  •          Úgy vettem észre, ez a ventillátor belém van zúgva: egész nap csapja nekem a szelet.
  •          A sakkversenyen nagy volt a tolongás: mindenki csak lépésben tudott haladni...
  •          A takarítónőnk már az őrület határát súrolta...
  •          Mindketten makkegészségesek voltak, mégsem lett gyermekük...
  •          Nálunk a virágok és az ablak egyszerre nyíltak.
  •          Telefonos játékban: kedves hallgató, kérem kitalálni, ki látható a képen?...
  •          Miután megrázta a pofonfát, azon nyomban tompította a földreesést az arcával...
  •          Nem baj, ha jön a világvége: megnézem majd az esti 8-as TV- híradóban... 

Naptej mellé ajánlja: Péterpáter

Vissza

 

Kedves Júdás!*

 

 

        Csak némi habozás után írok neked; eddig attól féltem, hátha környezetemben ez félreértéseket szül. Gondolom, minden évben a nagyhét idején egész zsák haragos levelet kapsz. Hiszen már az evangélium sem bánik kesztyűs kézzel veled. János tolvajnak nevez (Jn 12,6), sőt még maga Jézus is ezt mondja: „jobb lett volna neked, ha meg sem születtél volna” (Mk 14,21). Egyszerűen azért írok ma neked, mert továbbra is a testvérem vagy, és rejtélyedet nem tudom átlátni. Időnként arra riadok fel, hogy ugyanazt kérdezem Krisztustól, mint az apostolok, miután ő nekik – a te neved nélkül – megmondta, hogy egyikük majd elárulja őt: „Én vagyok-é az Uram?” (Mt 26,22)

          Ugyan ki vagy te, Júdás, aki, mint a többi apostol, mindent otthagyott, hogy Jézust kövesse?! Úgy véled talán, Jézus kiválasztott volna, és az örömhír hírnökeként maga mellett tartott volna téged, ha javíthatatlan gazembernek ítél? Ha olyan pénzsóvár voltál, hogyan tartottál ki 3 évig ilyen szegény társaságban egy mesterrel, akinek „nem volt hová fejét lehajtani” (Mt 8,20)? Hogyan moshatta meg Jézus a vacsoránál a lábadat, azzal a kézzel, amelyet másnap, árulásod folytán majd szögek fúrtak át? Miért árultad el olyan nyomorultul? Egyáltalán szükség volt arra, hogy barátodat eladjad egy marék pénzért, melyet megszerezhettél volna továbbra is a tizenkettetek közös kasszájából? Mondd, talán a nélkülözhetetlen kis fogaskerék voltál a megváltás gépezetében, amint e szavakat hallottad: „Amit cselekedni akarsz, tedd meg hamar” (Jn 13,27).

   Mondd Júdás, valóban elveszett vagy?

          Bizony a Gonosz, az előre elrendelés és a szabadság, az ítélet és az üdvözülés egész problémáját a te életed és halálod élezi ki a végletekig.

        Nem vagy-e mindenekelőtt az önnön elhagyatottságod áldozata? Neked nem volt meg a Péter szerencséje, aki miután harmadszor tagadta meg, Jézus elé lépett, hogy keservesen sírva fakadhasson. Te nem hallottad a kakas kukorékolását, és neked senki sem segített sírni. Egyedül voltál és „éjszaka volt” (Jn 13,30), vagy inkább a Sátán költözött beléd (Jn 13,27), és te nem tudtál megférni ezzel a rettenetes útitárssal. Sokkal hamarabb megundorodtál a Sátántól semhogy visszatérhettél volna Jézushoz, a gonosz sokkal gyorsabban vált benned elviselhetetlenné, mint a jó... Szegény Júdás, hát miért hagytad jeges magányodban, hogy az utolsó szó, melyet Jézus hozzád intézett visszacsengjen füledben, az átható szó, amely széttéphette volna kétségbeesésed sötétségét: „barátom...” (Mt 26, 50)?

   Hallod-e még ezt a szót, barátom?

        Saját életedtől akartál megszabadulni, és felakasztottad magad egy fára – nem tudtad, hogy Isten kezébe hullva végtelen szeretetének zsákmánya lettél volna? Mert ő, aki kinyilvánította, hogy senki sem veszett el azok közül, akiket rábíztak, „csak a kárhozat fia” (Jn 17,12), még odafentről a keresztről is Atyja bocsánatáért kiáltott minden ember számára. Ezzel az utolsó imával Jézus lezárja minden vétkes perét, és így kivonja az ügyet az emberi igazságszolgáltatás hatálya alól; ettől kezdve csak az isteni irgalom számít. Bár az egyház csorbítatlanul átvette, átörökítette a pokol titokzatos dogmáját, de sohasem engedte meg magának, hogy akár csak egy elkárhozottat is név szerint megemlítsen.

          Ezért én sem tudom, Júdás, hol fog téged levelem elérni, így „post restante” küldöm.

          Most arra a színdarabra kell gondolnom, amelyet Marcel Pagnol szentelt neked, és amelyben ő a kínzó kérdésre: „ Júdás a pokolban van?”, magával Krisztussal adatja meg a választ: „nem tudok válaszolni a kérdésetekre..., mert az emberek kihasználnák az elnézésemet.”...

Isten hozzád, Júdás!

                                                               Roger Etchegaray

                                                                Marseille ny. érseke, bíboros

*(Fordította: Törőcsik András, Forrás: magánkönyvtár, Közzéteszi: sp)


LINK:  

http://www.romkat.ro/hu/content/kedves-judas

http://www.erdelyimagyarok.com/profiles/blogs/lev-l-j-d-shoz 
 Vissza

 

Ötletek a böjthöz

 

Étkezésünk:

   -pénteken ne együnk húst, édességet    -kávé, alkoholban tudatosság, odafigyelés, önfegyelmezés, lemondás

   -a falánkok, habzsolók – egyenek kevesebbet!    -kisétkűek, finnyásak – egyenek többet!    -egészségüket elhanyagolók – rendszeresebben, tudatosabban óvva testük épségét!

Életrendünk:

   -a reggelente lustálkodók – keljenek 30 perccel korábban!    -akik mindig elkésnek – legyenek ott mindenütt pontosan, ill. 5 perccel korábban!    -a rendszertelenül élők – tervezzék meg napjaikat, tartsanak rendet           időbeosztásukban!

Szenvedélyeink, függőségeink:

   -a dohányosok – szívjanak kevesebbet, vagy egyáltalán ne szívjanak!    -a gyorshajtók – közlekedjenek szabályosan!!!    -a tv, számítógép, internet, mobiltelefon, stb. rabjai – váljanak szabaddá, ezen                 kötöttségeiktől!    -a sokat, és meggondolatlanul beszélők – néha hallgassanak el, s figyeljenek oda másokra!    -a hallgatagok, mogorván félre húzódók – kedvesen szólítsanak meg másokat, kezdeményezzenek párbeszédet!

Érzelmeink:

   -a robbanékony természetűek – fékezzék haragjukat!    -a türelmetlenek – tanuljanak várakozni!    -a kesergésre hajlamosak – próbálják derűvel, humorral szemlélni az életet, magukat    és másokat!   -az örvendezők – osszák meg örömüket másokkal!   -a félénkek – nézzenek szembe félelmeikkel, törekedjenek bátrakká lenni!

Embertársaink:

   -a megszólást, pletykát kedvelők, az önzők és mások kárára ügyeskedők  legalább            néhányszor naponta legyenek előzékenyek másokkal, és vegyék észre a jót is           embertársukban!    -az úrhatnám parancsolgató természetűek – engedjék érvényesülni a többiek        szempontjait, kívánságait! Tanuljanak meg szolgálni!

Munkánk:

    -a felületességre vagy lustaságra hajlamosak – végezzék el a munkájukat idejében,       alaposan!     -a megbízhatatlanok, feledékenyek – most minden ígéretüket teljesítsék pontosan!     -a közös munkából magukat kihúzók – önként vállaljanak nagyobb részt a közös feladatokból!

Kapcsolataink:

   -az elrontott munkahelyi kapcsolatokból – legalább egyet próbáljunk rendezni!    -a szűkebb és tágabb családon belül – legyünk kedvesek és figyelmesek ahhoz, akit           mostanában elhanyagoltunk, vagy összefeszültünk! Írjunk meg néhány rég óta        halogatott levelet!

Imádságos életünk:

   -Hetente legalább egy csendes órát szánjunk elmélkedésre, imádságos együttlétre          Istennel!    -Esténként alapos lelkiismeretvizsgálatban gondoljuk át a napot!    -Hetente egyszer hétköznap is igyekezzünk elmenni szentmisére, keresztúti          ájtatosságra!

 

Egyházunk:

 -akiknek van rendszeres feladatuk, felelősségük, megbíztatásuk egyházközségekben,           – közösségben végezzék különös odaadással, gonddal, a jobbulás és jobbítás szándékával! -Akiket csak a vasárnapi szentmise kapcsol az Egyházhoz – keressenek legalább egy alkalmat, mikor egyházközségükért, másokért tesznek is valamit, legalább néhány órát rááldozva erre a munkára!

EZ A NAGYBÖJTI IDŐ LEGYEN SZÁMUNKRA:

  • DÖNTÉS JÉZUS KRISZTUS MELLETT 

  • AZ IGE RENDSZERES OLVASÁSA ÉS ÉLETREVÁLTÁSA 

  • SZEMÉLYES KAPCSOLAT JÉZUS KRISZTUSSAL 

  • GYAKORI BŰNBÁNAT 

  • ALÁZATBÓL ÉS SZERETETBŐL FAKADÓ JÓTETTEK 

Forrás: www.imalanc.ro

 Vissza

 

A szeretethadjárat ABC-je

 

 

Szerző: Stefan Wyszyński bíboros

 1.

Tisztelj mindenkit – Krisztus jelen van felebarátaidban. Légy megértő másokkal – ők a te testvéreid!

2.
Mindenkiről jót feltételezz, ne pedig gonoszat! Még a legrosszabb körülmények között is találj az életedben valami jót!

3.
Mindig jót mondj másokról – ne pletykálkodj és ne rágalmazz! Tedd jóvá a szavaiddal okozott kárt! Ne kelts viszálykodást mások között!

4.
Beszélj mindenkivel a szeretet nyelvén! Ne emeld föl a hangod! Ne káromkodj! Ne bosszants másokat! Ne fakassz könnyeket! Nyugtass meg másokat és
légy jószívű!

5.
Bocsáss meg embertársadnak! Ne legyél haragtartó! Mindig te nyújts békejobbot elsőként!

6.
Mindig felebarátod javát tartsd szem előtt! Tégy jót másokkal, viselkedj velük úgy, ahogyan szeretnéd, hogy ők veled bánjanak! Sose arra gondolj, hogy
mások mivel tartoznak neked, hanem, hogy te mivel tartozol nekik!

7.
Légy együtt érző mások szenvedései láttán! Siess mindig a segítségükre jó szóval, tanáccsal, kedvességgel!

8.
Dolgozz lelkiismeretesen – mások a te munkád gyümölcsét élvezik, ugyanúgy, ahogy te is élvezed mások munkájának a gyümölcsét.

9.
Tevékenyen vegyél részt közösséged életében! Légy nyitott a szegények és betegek szenvedéseinek orvoslására! Oszd meg velük anyagi és lelki javaidat!
Próbáld észrevenni mások miben szenvednek hiányt!
 

10.
Imádkozz mindenkiért, még ellenségeidért is!

  Stefan Wyszyński bíboros (1900-1981) 

Vissza


Hargita Airlines!

 

A napokban esmént szárnyra kélt a hír, miszerint Székelyföld saját légitársaságot alapít. No, ennek kapcsán, szeretnénk felhívni a figyelmeteket az alábbi jellegzetességekre, amikkel nagy eséllyel találkozhattok utazástok során, amennyiben igénybe veszitek eme társaság szolgáltatásait:

1. A becsekkolásnál nem azt kérdezik, hogy ablakhoz vagy folyosóra ülsz-e, hanem hogy az udvarhelyi vagy a csíki, (netán a gyimesi) szektorban kívánsz-e utazni.

2. Beszállásnál előre mehetnek azok, akiknél hokibot van, vagy medvével utaznak, és persze, Csibi úr!

3. A beszállókártyák csak rovásírással lesznek nyomtatva. Aki nem ismeri a jeleket, az a rovásos-ábécés szuvenír karperec segítségével könnyedén megfejtheti.

4. Induláskor nem ezt hallod: “Ladies and gentlemen, this is your captain speaking", hanem: "No, kicsi barátaim, ejsze, kapaszkoggyanak, eregelünk felfelé..."

5. A zsidó utasoknak kóser kosztot, a budapestieknek tápot szolgálnak fel. Mindenki más, rágcsálnivalónak tepertőt, kibédi hagymát, kávé helyett oroszhegyi szilvalevet (a hokisok viszkit), desszertnek pedig kürtőskalácsot kapnak.

6. Útipoggyásznak katonabőrönd, vagy  ugyanolyan méretű faláda is megteszi.

7. Csucsán, a Királyhágónál, negyedóra pihenő. Az utasok pisilnek, ki a toalettbe, ki a Körösbe, míg a pilóták csiorbö de burtát és miccset fogyasztanak. Újrainduláskor az alábbi (sosehallott) poénnal oldják a hangulatot: - Mindenki itt van? Aki nincs, az szóljon! Höhö!

8. Nehezebb leszállásnál, nem megtapsolják a pilótát, hanem megverik.

9. Kiszállásnál a sztyü... sztyü... ööö... a székelyruhás fehérnép ekképpen köszön el: "Áldja meg magukat a csíksomlyói Szűz

Mária!"

És végezetül:

10. A fekete doboz tulipánmintás, a csempész áfonyapálinka tárolására szolgál.

Szentesi Zöldi László ötlete nyomán,


szerkesztette: Azok Az Erdélyi Fiúk.

U.i. s a bicskát felengedik sörnyitónak

forrás: internet

Vissza

 

 

Eper és internet 

 

  

A munkanélküli WC-tisztítónak jelentkezik a Microsofthoz. A részlegigazgató állásinterjúra hívja. Végül azt mondja:  

  • Fel van véve, kérem adja meg az email-címét, hogy elküldhessük Önnek a munkaszerződést.  

A munkanélküli szégyenkezve vallja be, hogy számítógépe sincs, nemhogy még email-címe. A góré így válaszol:  

  • Ha nincs email-címe, akkor Ön virtuálisan nem létezik. Ha Ön nem létezik, akkor nem dolgozhat nálunk.  

A férfi elkeseredetten távozik. Az utolsó tíz dollárján vesz tíz kiló epret, és elkezd vele házalni. Két óra alatt megtérül a befektetése, termel 40 dollár hasznot, és aznap még megismétli háromszor. Rájön, hogy ez nem is rossz biznisz, másnap korábban kel, és négyszer vesz epret. Röviddel ezután már vesz egy pedálos motorbiciklit, azután egy kisteherautót, végül felépít egy komoly céget. Öt év múlva... már az Amerikai Egyesült Államok legnagyobb élelmiszerraktárának tulajdonosa lesz. Elkezd a jövőjével foglalkozni, és nyugdíjbiztosítást szeretne kötni. Talál is egy megfelelő ajánlatot, tárgyal is a biztosítási ügynökkel, aki a tárgyalás végeztével kéri az email-címét.  

  • Nekem sajnos nincs email címem. 

  • Ez hihetetlen, – csodálkozik az ügynök. – Ekkora birodalmat épített öt év alatt, s nincs email-címe... Most képzelje el, mi lenne, ha volna?!...  

Erre a férfi: Vécét tisztítanék a Microsoftnál!!!   

Tanulság:  

  1. Lehet élni internet nélkül is.  

  1. Ha nincs számítógéped és sokat dolgozol, te is lehetsz milliomos. Ha van számítógéped s nem dolgozol, akkor meg minek?...  

  1. Ha ezt a történetet elektronikus levélben kaptad, te is közelebb állsz a WC-tisztításhoz, mint a milliókhoz!  

  1. A többi tanulságot mindenki maga vonja le...  

U. i. Ennek ellenére legyen szép napod! Ne válaszolj, elmentem epret venni

 

Vissza

 

A szépség, ami megmenti a világot

 

A Metanoia videóstúdió interjúja Kuklay Antallal, a Magyar Katolikus Kulturális Hetek keretében, Pilinszky János költészetéről

 

          A verselemzés számomra prédikációvá vált...  Pilinszky örök emberi dolgokról beszél. Ha az embereknek kinyílik a fülük a szépségre, ahogyan ez a versekben megtestesül, akkor egyszerre nyílik ki a szívük az evangélium számára. Dosztojevszkij mondta, hogy „a szépség menti meg a világot.” Én ezt így tapasztalom meg a mindennapi életben. A világot megváltó evangélium a szépségen keresztül tud behatolni az emberek agyába, a fülükön keresztül.

         Én nem irodalmár vagyok, hanem lelkipásztor, pap, vándorprédikátor, aki a Pilinszky-versek segítségével hirdetem az evangéliumot.

         Az én személyes élményem az, hogy ahogyan a 19. században a magyar költészetnek volt különösen  három kiemelkedő csúcsa (Petőfi, Arany, Vörösmarty személyében), ez furcsa módon megismétlődött a 20. században Ady, József Attila és Pilinszky személyében. De ez a három nem egymástól elszigetelt, különálló, magányos hegycsúcs, hanem egyetlen hegyvonulat, aminek megvan a maga „dinamikája”, emelkedése. Ez az emelkedés időbeli, és olyan értelemben minőségi, hogy a mi háromezer éves nyelvünk, benne a  mi költészetünk – ami hosszú ideig verbális, orális volt –, itt a Kárpát-medencében találkozik az írott kultúrákkal, (Gilgamestől kezdve  Szent Ágostonig, majd Petrarcaig, Danteig, Shakespeareig, TS Eliotig), s nekünk mindezt meg kellett tanulni. Amit 5000 évig bejárt a nyugati civilizáció, költészet, művészet. Ehhez el kellett menni Nyugatra: Bolognába, Párizsba, Londonba. Mindenki fordított: Petőfi, Arany, Kosztolányi...és Pilinszky is.

         De Pilinszkynek jutott az a kegyelem, hogy egy 800 éves folyamatra rátette a pontot. Ez a folyamat addig tartott, amíg mi szinkronba kerültünk a világirodalommal. Mert a mi költőink, Janus Pannonius, vagy Petőfi – nem voltak kisebb tehetségek, mint bármelyik nagy európai kortársuk. De ők tőlünk nem tanulhattak stilisztikát. Ezt nekünk kellett megtanulni. Hogy ugyanazzal a tehetséggel mit tudunk felmutatni itt, Európában. Ezt tanulni kellett.

Egy ponton, a második világháború után megváltozott a helyzet, mert Európa legnagyobb költői felfedezték, hogy „tőlünk keletre” történt valami... Olyan hiradások jöttek, ami számunkra nemcsak, hogy érdekes, hanem szenzációs. Bekövetkezett a magyar líra történetében az a fordulat, amikor a 20. század legnagyobb, a világranglista első számú költője, Ted Hughes (1930-1998), a saját elhatározásából egy egész kötetnyi verset fordít le egy magyar költőtől, Pilinszky Jánostól. Akit ő személyesen is ismer, és meghív a költői találkozásokra. De csak tőle fordít, nyersfordításban, egy egész kötetre valót, s ehhez ír egy olyan előszót, amelynek minden szava, minden sora máig hiteles, sőt azóta sem írtak ennél jobb előszót Pilinszkyről. Ehhez konzsenialitás kellett, két zseni összecsengése. Ezt akkor tapasztaltam meg, amikor eljutottam Angliába. Ted Hughes azt írja: „megpróbáltam nyolc-kilenc évnyi ismeretség után fölfedezni a verseiben a mélységeket, ami talán nem is sikerült...”-, valahogy így írja. Ez egy angol udvariasság. Blackwellsben(Oxford) két évenként jelent meg egy verseskötete. Három monográfiát találtam, amit róla írtak, és két bibliográfiát. TS Eliot után az angol fakultásokon világszerte róla írtak a legtöbb szakdolgozatot, tudományos értekezést. Az egyik monográfiában –nyilván valamelyik angol egyetemi tanár, a kortárs irodalom professzora írta –, megemlíti Pilinszkyt s azt mondja, Ted Hughes  tulajdonképpen önmagát vetítette bele ebbe a kelet-európai költőbe, különben nem lehetne érteni azt az elragadtatást, amellyel erről a magyar költőről beszél...

         Tehát ez a tudós professzor egyszerűen nem hitte el, hogy ez az isteni Ted Hughes, ez a hatalmas zseni – aki később megkapta a legnagyobb angol irodalmi díjat, a „Királynő költője”-elismerést, koszorús költő lett –, ez itt a Balkánon talált valamit, amiről ilyen elragadtatással nyilatkozik..., ez lehetetelen.

         Pedig Ted Hughes pontosan tudta, hogy, ami itt „nekünk, Angliában” csak irodalmi élmény (pl. a koncentrációs táborok világa), ott Kelet -Európában egy egész művész csoport személyes élménye. Amiről hitelesen tudtak hírt adni verseikben, a költészetükben. Ezt Ted Hughes világosan látta. Erre volt kíváncsi. Tehát Pilinszkyvel érkeztünk szinkronba a világirodalommal.

         Számomra a nagy öröm, hogy ez a megérkezés pontosan a keresztény magyar világnézet szellemében történt. Mert az elődök, akikről beszéltem, nem jellegzetesen keresztény, és ilyen értelemben nem modern magyar gondolkodók voltak. Be voltak szorítva a maguk korába. Petőfi, Vörösmarty, Arany a romantika béklyóit őrizte a világnézetében. Ady és József Attila pedig a 20. századi reformistáknak, szükségképpen baloldaliaknak, szabadgondolkodóknak, liberálisoknak a nyűgjét hordozta magán.

Pilinszky volt az, aki ezektől mentesen, fölszabadulva tudott beszélni úgy magyarként és keresztényként, hogy az egész világ számára elfogaható értéket felmutató alkotást hozott létre.

         Így indultam el fokról-fora Pilinszky nyomában, elsősorban a prózai írásain keresztül, amíg lassan-lassan eljutottam a késői Pilinszky-versekhez. Számomra ez egy „privát” tevékenységgé, „keresztrejtvény-fejtéssé” vált, magányos időkben... El kezdtem párbeszédet folytatni ezekkel a versekkel, a versek írójával. Ilyen irodalmi párbeszédet. És ebből született meg „véletlenül” egy kötet. (A kráter peremén)

         Mindössze az történt, hogy miután már „halálra nyúztam” barátaimat egy-egy vers értelmezésével, Kabdebó Antal bíztatott, írjam le ezeket a gondolataimat, mert mint mondta, ma már mi szakemberek sem rendelkezünk azzal a klasszikuzs, filozófiai-teológiai háttérrel, ami ezek mögött a versek mögött van. Ez volt az a biztatás, ami segített, hogy jegyzeteket készítsek. Ezek a jegyzetek elkezdtek szaporodni, gyarapodni. Két vastag dossziévá duzzadt az anyag. Egyszer meglátogatott Fila Béla pesti dogmatika professzor, volt  kispaptársam, a kezébe adtam a két dossziét este, s reggel azzal jött vissza, hogy: „ te, én régóta gondolkodom azon, hogy annak, amit én tanítok (a keresztény dogmatika), ennek a világnézetnek a mai korban lehet-e olyan művészi megfogalmazása, mint amilyen Dante korában a Divina Comedia volt?... S most látom, hogy Pilinszky ezt megcsinálta...! Kaphatnék egy példányt a kéziratból?”

         Tehát ő ezt világosan látta. Én meg ezt ösztönösen éreztem, és így született meg ez a kötet: A kráter peremén (Római Katolikus Egyházi Gyűjtemény, Sárospatak, 1987). A címében is jelzi, hogy valami mélységbe pillantottam bele, ahol izzó dolgok vannak és fantasztikus látvány fogadott.

2014. október 23. csütörtök

 A teljes interjú a Magyar Kurír videotékájában érhető el:

 

LINK:

http://katteka.hu/video/-a-szepseg-menti-meg-a-vilagot

 Vissza

 

Radikálisabb krisztusi életvitel 

 

Nemes Ödön SJ(1926-2011)2006-os előadásának rövidített változata

 

          Voltam magyar létemre spanyol állampolgársággal Japánban angoltanár.22 jezsuita egy éven keresztül 25  párt készített fel a házasságra. Huszonötször huszonkettő.

          Ha már valami felé elköteleztük magunkat (én hiszem, hogy ha egy keresztény/tyén ember is elkötelezi magát), az legyen komoly. Legyen radikális. Mindig voltak az egyház történetében ilyenek, akik radikálisan akarták követni Krisztust: eleinte a vértanúk, aztán a remeték, aztán a misszionáriusok. Pl. Szt. Alajos és többszáz jezsuita társa pestisben halt meg, mert a pestisben szenvedőket ápolták.

          De aki se nem szerzetes, sem nem pap, az egyszerű emberek életében ez a radikálisabb Krisztus-követés miben áll? (Pl. Lázár és nővérei is radikálisan követték Jézust, barátai voltak, és mégse adtak föl mindent...) . Tehát nem az az egyetlen radikális életvitel, hogy szerzetes leszel.

 Hogyan jutunk el a radikalitáshoz?

  1.      Először is: valóban meghallani az Igét. Nem hallani, hanem meghallani. Isten szavát komolyan venni. Olvassuk a Szentírásban, hogy Isten megnyitja a te füledet, hogy  az ő igéjét be tudd fogadni. Hál’Istennek a mi vallásunk, a kereszténység kinyilatkoztatott vallás. Isten szólt hozzánk, és most is állandóan szól hozzánk. (Zsid 4, 12-13- Isten szava eleven és hatékony. Áthatóbb minden kétélű kardnál...) Hogy ez megtörténjen, ahhoz az a fontos, hogy te engedd magad, hogy az Ige megérintsen téged. Ez nem is olyan egyszerű.

         Amerikában egy psszichológiai játékot játszottunk papokkal. Ennek a játéknak köszönhetően, ötvenésvesen tapsasztaltam meg, hogy az evangélium, amit tudsz, amit hiszel is, amit mondasz, ami a fejedben van, még nem biztos, hogy ott a zsigereidben is... Rájöttem, hogy jaj de kevés van az evangéliumból az én zsigereimben! Ezt azért gondoltam, mert Japánban voltam. Japánban minden arról szól, hogy mi van a zsigereidben. Lehetne erről jókat mondani, hogy  sütöd ki: mi van a zsigereidben? Pedig akkor vagy igazán evangéliumi ember, hogy ha a zsigereidben tapasztalod meg az örömhírt...

Gyakorlat: érzed-e, hogy amikor  a Szentírást olvasod, felszólítást kapsz? Ha érzed, azzal mit csinálsz? Az átmegy-e valamilyen  cselekedetbe a mindennapi életedbe?   Most, itt mi Isten akarata? Én hiszek abban, hogy Isten szavát meg tudom hallani. Így állok hozzá.

 Sok emberrel találkoztam, akik azt mondják, valahol itt az Isten akarata, itt az enyém. De a kettő nem találkozik. Azt gondolják, hogy az Isten mindig mást akar. Pedig ez nem igaz.

         Az én életemben is voltak komoly kihívások, de az Isten szava nekem annyi erőt és annyi bátorságot adott, hogy én mindig tudtam: most az Isten mit óhajt tőlem. Pl. Amikor rákbetegséget kaptam. Én nagyon éreztem, hogy ha ezt az Úr nem akadályozta meg, biztos azért van, hogy az az én javamra szolgáljon. Megvolt ez az alapvető hitem: nincs semmi véletlen az életben. Ha nehéz, keserves helyzetbe kerülsz, és  Isten azt nem akadályozza meg, az azért van, hogy valamiképpen, valamikor, valamilyen formában a javadra szolgáljon. Nem is gondoltam, hogy meggyógyulok, de próbáltam  megtalálni a szabad viszonyulásomat ahhoz, hogy rákos vagyok... Mert az, hogy rákom van vagy nincs, az nem tőlem függ. De hogy hogyan viszonyulok hozzá... Elgondolkoztam: Jézus miért fogadta el a kereszthalált és a szenvedést? Biztos, hogy teljesen szabadon tette. Hogy tudom én szabad döntéssel elfogadni a rákot?

Úgy, hogy keresem  benne az értéket. S megtaláltam. Az első érték: -nem lehet rögtön meghalni. Legalább egy hónapig lehet élni. El lehet búcsúzni. Nem olyan, hogy elüt az autó, s kész. Egy hónapig majd mindenki él. Aztán nézve Krisztust, eljutottam oda, hogy: jóbarátom lett a rák. Át is tudtam ölelni. Vagyis, ha azt az életet, amit a Szentírásban elénk állít Krisztus, te komolyan veszed, bármi ér, bármi történik, bármilyen helyzetben, bármikor – szabad ember leszel! Isten igéje téged szabaddá tesz.

         Én tizenháromévesen, amikor kitört a háború, elhatároztam, hogy mindig szabad ember leszek. És  62 éves  jezsuita életem során soha nem éreztem, hogy ne lettem volna szabad. Japánban ez még inkább felfokozódott mert,  ott a ez a szabadság alig ismert valami... Ott az a lényeg, hogy tedd a kötelességedet ami elő van írva. Mondtam is mindig a japánoknak: ha te csak a kötelességedet teszed, nem tudom mi  a különbség közted meg a ló között... A lovat is  befogják s húzza. Soha nem kérdezik meg, akarod-e húzni... A japánok olyan becsületesek. Megkérdeztem egyik volt diákomat, családos: te miért dolgozol ennyire?  Azt válaszolta: csak azt ne kérdezzem.

  1.     Másodszor a radikális élethez, az kell, hogy tapasztald meg: te valóban az Isten akaratát teszed. Nem igaz, hogy nem lehet felismerni. A te legmélyebb, hiteles vágyaid azok! Néhány példa:
  •          Minden ember nagyon vágyódik a szeretetre. Hogy tudjon szeretetet adni és kapni.
  •          Isten azt akarja, hogy tekintsd magad értékes embernek. Isten öröktől fogva szeret, értékel, Fiát adta érted. Értékes vagy. Ezért vágyunk arra, hogy értékesnek tartsanak azért akik vagyunk. Ez az Isten akarata s a miénk is.
  •          Minden ember vágyódik, hogy tartozzék valahová. Valakikhez, akik szeretik, elfogadják. Pl. család, embertársak, ahol meghitt kapcsolatban élhetek. A japán katekizmus szerint Isten országa az Istennel és az emberekkel való meghitt kapcsolat.
  •          Az is a mélyen benned levő vágy, Isten vágya, hogy szabadon tudjál dönteni. Isten azt akarja, hogy szabad légy...Ezt én továbbvinném, talán kisarkítva is és azt mondom:

 A radikális  Krisztus-követés  jele, hogy te soha nem teszel semmit kötelességből! Persze jobb ha megteszed, mintha nem teszed meg, de az még nem krisztusi élet. Hát akkor mi a keresztényi: Az, hogy amit teszel azt : SZABADON, ÖRÖMMEL és SZERETETBŐL teszed! Ez az igazi radikalitás. Erre te is vágyódsz és  Isten is.

  •          Vágyódunk az erő, a bátorság után is. És Isten megadja az ő erejét, kegyelmét olyan dolgokhoz, amit a saját erőnkből nem lennénk képesek megtenni. Visszatekintve a saját életemre, a legboldogabb tapasztalataim mindig azzal vannak kapcsolatban, hogy vállalkozni tudtam olyan dolgokra, amikről meg voltam győződve, hogy saját erőmből lehetetlen lenne megtenni...

Arra építettem, hogy az Isten erejével lehetséges. Ez a radikalitás. Ki tudod magad szolgáltatni, hogy Isten belépjen életedbe. Ő megadja az erőt és bátorságot ahhoz, amihez neked magadtól nem lenne erőd.

Tehát: bízva az Istenben, örömmel, szabadon és szeretettel teszünk mindent. Ez mindenki számára lehetséges.

Az a szó, hogy öröm, azt jelenti: evangéliumi öröm. Ami ambivalens. Ti szegények most boldogok vagytok, mert tiétek a mennyek országa... Nem a mennyországban lesztek majd  boldogok... Érzed a szegénység félelmét, kiszolgáltatottságát, félelmét, de egyidőben ezzel érzed, hogy boldog vagy. A kettő együtt. Ez a kettősség a jézusi, evangéliumi boldogság.

Szegénység, egyszerű élet, meg nem értés. Jézus Krisztusnak ezen értékeiért vállaltam én is a gyulafehérvári kispapok lelki vezetését. Tudtam hogy a tokyói nyomortelep az magasabb színvonalú, mint, amikor én elmegyek Erdélybe. Magyar létemre ott nem biztos, hogy tapsokkal fogadnak. És Isten erejével tudtam arra vállakozni, ami életem egyik legnehezebb döntése volt: otthagyni Japánt, s elmenni Erdélybe.

A húsz jezsuitából én nem tudtam egyedül angolul. Nagyon nehéz volt. Azt hittem, megbolondulok. Koncentrációs táborból megszabaduló jezsuiták mesélték: az segítette őket abban, hogy ne bolonduljanak meg, hogy értéket  próbáltak találni abban, hogy ők koncentrációs táborban vannak. Nahát most én milyen értéket találjak abban, hogy megbolondulok? A  japánoknál, misszóban vértanúságot szenvedő japánokra gondolva, eszembe jutott, hogy hoppá, ez az érték: modern vértanúság- megbolondulok Japánért! Isten megadta nekem a kegyelmet. Bementem a kápolnába ( ami nem volt más, mint egy nagy műhely-csarnok, ahol a japán tengeralattjárókat javították), és azt mondtam: „Uram, én szabadon, örömmel és szeretettel Japánért megbolondulok. Ha te ezt óhajtod, kész vagyok. De eszem ágában sincs, hogy felüljek egy repülőre s hazajöjjek.” S 44 év alatt nem bolondultam meg. De ezen át kellett esni. Mindenki életében van ilyen tapasztalat. Amikor padlót fogsz. Tökéletes kiszolgáltatottság. S akkor hiszel abban, hogy Isten erejével úgyis jó lesz minden.Oda tudod adni teljesen magadat Istennek.

Na ez a radikális krisztusi életvitel.

  1. A radikális krisztusi életvitelhez hozzátartozik az is, hogy hálát tudsz adni. Az őszhajúaktól kérdem: te szabadon, örömmel, szeretettel öregszel-e? Ez a radikális krisztusi életvitel az öregedésben. Hogy értéket találsz abban, hogy öregszel. A hangodat vissszaadod az Úrnak, szabadon. Baj van a szememmel, a derekammal, emlékezetedet stb. szabadon vissza tudod-e adni? Ez a radikalitás. Hálát adni, hogy eddig ment, most már nem anyira. Fölmenni lihegve a lépcsőn, ebben értéket találsz-e? Én annyi értéket találok nyolcvanon felül, mint annak a rendje. Annyi minden van az életemben, amit nyolcvan év után  tudtam elkezdeni.

     Meg vagyok győződve, hogy a radikális  élet az örömteli élet. S ez a jele annak , hogy krisztusi. Nem véletlen, hogy az ősegyházban kitalálták azt a szót, hogy: örömhír, euangelion. Az élt bennük, az a hihetetlen öröm az üldözések alatt stb. Megtalálták az örömöt bármilyen körülmények között. A te radikalitásodnak is egyik jele, hogy hálával és örömmel tudsz bármivel szembenézni. Japánban egy protestáns lelkész ajánlotta, s ezt gyakorlom azóta is. Ajánlom nektek is: pl. egy rendkívüli dolog történik, ami nagyon megzavar, vagy keserves- akkor azonnal köszönd meg az Istennek, hogy ebből a nagy nehézségből valami nagy jót fog kihozni számodra, valamikor...! Ez az abszolút bizalom, hogy az Isten tenyerén vagyok, s már előre megköszönöm. Ezt a rákommal is  igyekeztem  megtenni.

23 éves koromban elmentem, 70 évesen visszajöttem. Amikor elmentem nem adtak útlevelet, a szögesdrótot kellett átvágni. S hogy átvágtam, még csak haggyán, de eltévedtem. S akkor ott a teljes kiszolgáltatottságban letérdeltem s azt mondtam: Uram, ha te akarod, hogy a Távol-Keletért valamit tegyek, hát tégy valamit... De micsoda öröm volt abban, hogy teljesen kiszolgáltatott vagyok, és most tökéletesen az Isten tenyerén vagyok. Rettenetes bizonytalanság és hihetetlen öröm. Annak a tapasztalata, hogy Isten tenyerén vagy.

Nem régen hallottam azt, mi a legszebb meghatározása a halálnak: az Isten egyik tenyeréből átkerülsz a másik tenyerébe...

És akkor jöjjön Oloffson Placid (1910- ) atya négy alapszabálya a túlélésről:

  1.     A szenvedést nem szabad dramatizálni. Mert akkor mindig gyengébbek leszünk. A szenvedés elviselésére minden  energiánkra szükségünk van. Ez a gyakorlatban úgy történik, hogy nem engedjük egymást panaszkodni. Ha beszélni akar, beszéljen a szakmájáról.
  2.     Észre kell venni az élet apró örömeit. Ezt megtalálni az élet művészete. Megköszönni, értékelni, akár játékosan is. Aki pl. legtöbb olimpiai bajnok nevét felsorolta, annak elénekeltük a kedvenc nótáját.
  3.     Ha kicsiny is vagyok a nagyokkal szemben, meg kell mutatnom, hogy különb vagyok, értékesebb, mint a legyőzőim, akik erősebbek voltak nálam. Ez mozgósítja az ember  energiáját, önbecsülését.
  4.     Akinek van hová kapaszkodnia, annak könnyebb a szenvedést elviselnie. A hívő embernél ez az imádság ereje. Isten is akarja a túlélésünket.

Vissza

 

A paraszt és a csacsi

 

 

 

 Egy nap a paraszt szamara beleesett a kútba. Az állat órákon át  szánalmasan bőgött, miközben a paraszt megpróbálta kitalálni mit is 
 tehetne. Végül úgy döntött, hogy az állat már öreg és a kutat úgyis  ideje már betemetni; nem éri meg kihúzni az öreg szamarat. Áthívta a szomszédjait, hogy segítsenek. Mindegyik lapátot fogott és elkezdtek földet hányni a kútba. A szamár megértette mire készülnek, és rémisztően üvölteni kezdett, majd nemsokára elcsendesedett. Kis idő elteltével a paraszt lenézett a kútba. Meglepetten látta, hogy a szamár él, és minden lapátnyi föld után valami csodálatosat művel.Lerázza magáról a földet, majd feláll a tetejére. Ahogy a paraszt és szomszédjai tovább lapátolták a földet a szamárra, ő lerázta magáról azt, és egyre feljebb lépdelt. Hamarosan mindenki ámulatára a szamár átugrott a kútperemén és boldogan elsétált! 
  
 Az élet minden fajta szemetet és földet fog rád lapátolni. A kútból  kimászás trükkje, hogy lerázd magadról és tegyél egy lépést. Minden  probléma egy újabb lehetőség a továbblépésre. Bármilyen problémából  van kiút, ha nem adod fel, nem állsz meg! Rázd meg magad és lépj  egyet feljebb.

 Vissza

 

A Fiú

 


Egy vagyonos ember és a fia mindenféle
különleges művészi alkotást össze akartak gyűjteni. Sokféle kép
megtalálható volt a gyűjteményükben
Picassótól-Raphaelig. Gyakran leültek a képek elé és együtt 
csodálták a nagyszerű műalkotásokat. Kitört a vietnami háború, a fiú is
bevonult katonának. Életét vesztette,
amikor megmentett egy másik katonát. Édesapja fájdalommal szívében
siratta el fiát.

Hónapokkal később, épp Karácsony előtt kopogtattak az
édesapa házának ajtaján.
Egy fiatalember állt az ajtóban, nagy
csomaggal a kezében, így szólt: "Uram, ön nem ismer engem,
én vagyok az a katona, aki a fiának
köszönheti az életét.

Aznap sok embert mentett meg és
éppen engem vitt biztonságba, mikor egy golyó szíven találta 
és ő azonnal holtan esett össze. Amíg élt,
gyakran beszélt nekem Önről és a művészet iránti szeretetéről." -Majd a 
fiatalember kibontotta a csomagját. - "Tudom, hogy ez nem nagy dolog,
nem vagyok művész, de azt hiszem, a fia szeretné, ha ezt a képet
megtartaná". Ugyanis a fiúról készült portré volt, amit a fiatalember 
festett. Csodálatos volt, hogy a katona-bajtárs 
mennyire meg tudta ragadni a fiú személyiségét.


Az apa szemei megteltek könnyel. Megköszönte a képet, és felajánlotta,
hogy kifizeti.
"Óh, nem uram, soha nem tudom visszafizetni, amit a fia értem tett. Ez
csupán egy kicsi ajándék".
Az apa jól látható helyre akasztotta a portrét, így ha látogatók jöttek, a fiáról
készült kép volt az első, amit megmutatott nekik a gyűjteményéből.

Néhány hónappal később az ember meghalt. Sor került a képek elárverezésére.
Sok gazdag műgyűjtő jött el, és izgatottan várta, hogy megvehesse
az értékes képek valamelyikét.


A fiúról készült
kép az emelvényen volt. Az árverésvezető kopogtatott a kalapáccsal, és
megszólal: "Az árverést ezzel a képpel kezdjük."
"Kinek kell ez a
kép?"- kiáltott valaki hátulról. "-Látni szeretnénk a híres
festményeket! Hagyja ezt, minket ez nem érdekel!"
Az árverésvezető azonban hajthatatlan maradt.
"A
kikiáltási ára ennek a képnek 100 dollár. Ki ád érte ennyit?" 


Egy másik hang mérgesen kiáltotta:
"Nem azért jöttünk, hogy ezt a képet nézzük!
Mi Van Goghot, Rembrandtot akarunk vásárolni!
Gyerünk már az igazi képekkel!"
De az árverésvezető tovább folytatta:
"Nem, először a fiú! Kinek kell a fiú?"
Senki sem
jelentkezik, nagysokára egy ember szólalt meg a terem hátuljából, ő
volt hosszú ideig a család kertésze: "Elviszem 10 dollárért."
Szegény ember lévén, az volt minden, amit fel tudott ajánlani.
" Ki ajánl érte 20 dollárt?"- kérdi az árverés vezetője. Senki
sem jelentkezik.

"Adja neki oda 10 dollárért! Mi pedig lássuk a mesterműveket!
Az árverésvezető: "Az ajánlat 10 dollár, ki ád érte 20
dollárt? Senki?"
A tömeg kezdett mérges lenni,
hangosan zúgolódnak és követelik a mesterek alkotásait.
Az árverésvezető csapott a kalapáccsal: "Akkor tehát
először, másodszor, senki többet? Harmadszor! A festmény eladva 10
dollárért."
Egy ember a második sorból közbekiáltott:
"Gyerünk már a többi képpel!"
Az árverésvezető ekkor
letette a kalapácsot és kijelentette: "Az aukciónak vége."
"Mi lesz a festményekkel?"- kérdik a többiek.
"Sajnálom,
amikor felhívtak, hogy levezessem ezt az aukciót, elárultak nekem egy
titkot, mely a végakaratban feltétel volt,
egészen eddig nem mondhattam el:
Csak a fiú portréja volt eladó. Aki azt megveszi,
az örökölheti az egész vagyont, beleértve a festményeket is.
Az, aki elviszi a fiút, megkap mindent..."

Isten nekünk adta az Ő Fiát 2000 évvel ezelőtt, hogy meghaljon a kereszten.
Hasonlóan az árveréshez, az üzenet ma is ugyanaz. A Fiú.
Aki a Fiút viszi, mindent visz, mert akié a Fiú, az megkap
vele együtt mindent.

 Vissza

 

Sajtótájékoztató

 

      Egy multimilliomos vállalkozó sajtótájékoztatót tartott, ahol az interjú végén a kíváncsi újságírók feltettek egy kérdést: 

- Miért hiszi, hogy van Isten? 

- Nézzék, nekem számtalan üzemem van. Az egyikben autókat, a másikban húsdarálót, és sok egyebet gyártunk. 

Egy autó 140-150 ezer alkatrészből áll, de előbb 24 mérnököm tervezget, majd anyagpróbákat végzünk, és csak azután jöhet a gyártás. No de vegyük csak a húsdarálót. Mindössze 9 alkatrészből áll, és 17 mozdulattal lehet összeszerelni a futószalagon, mégis egy-egy munkásnak több napon át kell gyakorolnia ennek módját. Ha nekem ezek után azt állítja valaki, hogy a több milliárdszor bonyolultabb világegyetem megalkotásához nem kellett a Teremtő, az nem normális. 

- Rendben van, de mivel tudná Ön kézzelfoghatóan bizonyítani a Teremtő létezését? 

A gyáros észrevette a gúnyos felhangot, és diktálni kezdett a titkárnőjének: 

“Pályázat. Építészmérnököt keresek, aki megtervez, majd kivitelez egy toronyépületet az általam felvázolt méretekben és minőségben. Alapméret: kör alakú, átmérője 4 méter. Magassága ennek legalább 200-szorosa, azaz 800 méter. 

(Természetesen bírnia kell a toronynak az elemi erők okozta bármilyen erős kilengést!) 

A fal vastagsága alaptól a felső szintig max. 25 cm lehet. 

Ebbe bele kell szerelni a víz, gáz, csatorna, felvonó és minden egyéb kiszolgáló rendszer csöveit, vezetékeit. A torony belsejében nem lehet semmi. Kívül-belül teljesen simára, egyenletes felületűre kell készíteni, merevítés, kitámasztás nem lehet rajta. Ennek ellenére a torony tetejére legyen ráépítve egy önállóan működő komplett vegyi üzem, amely tápszereket állít elő, emberi fogyasztásra. Siker esetén a honorárium összegét a mérnök szabhatja meg, bármilyen magas összegben.” Elvette a papírt a titkárnőjétől, és aláírva átnyújtotta az újságírónak. 

- Tessék, itt a válaszom. Benne a bizonyíték. 

- Nem értjük, hogy mi akar ez lenni. 

- Majd később megértik. Egyelőre közöljék a lapjukban feltűnő helyen. Ha akad rá jelentkező, újra találkozunk, és folytatjuk a sajtóértekezletet. 

A nagy érdeklődést kiváltó eseményre jó néhány neves építészmérnök, és még a korábbinál is több újságíró jött el. 

- Talán el is kezdhetjük, szólt ironikusan a házigazda. Kérem az első jelentkezőt, tegye meg ajánlatát, ismertesse elképzeléseit. 

Csak konkrét megoldást, kivitelezhető terveket fogadok el. 

Néhány percnyi vita után a szakma legismertebb építésze dühösen megjegyezte: 

– Rendben van, én már kiestem a versenyből, de szeretném látni azt az embert, aki ezt megtervezi! Ezt egyszerűen lehetetlen megépíteni! A gyáros megkérdezte: 

- Nos, van még jelentkező? Ha nincs, akkor kérem, figyeljenek jól, bemutatom az eredetit. 

A titkárnő átnyújtott neki egy hosszú, cső alakú papírtekercset. Kibontotta az egyik végénél, és óvatosan kihúzott belőle egy ép búzaszálat, szép, tömör aranykalásszal. Azután így szólt a jelenlevőkhöz: 
– Igazuk van uraim, ez a feladat az ember számára valóban lehetetlen! De a Teremtőnk mindenható, csodálatos alkotásokat hozott létre, mint ez is, nézzék csak! Mérjék le, itt vannak hozzá a műszerek. Figyeljenek, kérem, kör alakú a szára, átmérője pontosan 4 mm. magassága ennek éppen 200-szorosa, azaz 800 mm. A falvastagsága mindenütt 0,25 mm. Kívül sima, belül üres, az összes táp- és kiszolgáló csatorna ebben a vékony falban fut, no és ez a csodálatos miniatűr vegyi üzem, a kalász itt a tetején önállóan működik. És tudják hogyan? Napenergiával! 

Ráadásul a Napot is Isten teremtette. Értik az összefüggéseket? Ez a kis vegyilabor 8-9 féle tápanyagot, vitamint állít elő vízből és a talajból felszívott ásványi anyagokból, napenergiával. Ez alatt szelek és viharok tépik, kényükre hajlítgatják, akár a földig. De a búzaszálak ezt is kibírják. Nos, uraim az itt látható remekmű és a mi kontárkodásaink közötti különbség egyértelműen bizonyítja a Teremtő létezését, és határtalan, számunkra szinte felfoghatatlan képességeit. 
Köszönöm hogy eljöttek ide megszemlélni Isten teremtő erejének egyik kézzelfogható bizonyítékát. 

Ha körülnéznek, ha tükörbe néznek, mindenütt az ő alkotásait látják. Ha pedig teremt, műveket alkot, akkor létezik.

 (forrás: Internet)

Vissza

  

Nagyapa, hány éves vagy?

 

 

          Egy este egy unoka a nagyapjával beszélgetett, egyszer csak hirtelen megkérdezte:
Nagyapa, hány éves is vagy?

         A nagyapa így válaszolt: Hadd gondolkozzam egy kicsit! A televízió, a gyermekbénulás elleni védőoltás, a fénymásoló gép, a kontaktlencse és fogamzásgátló tabletta előtt születtem. Nem volt még radar, hitelkártya, lézersugár és pengekorcsolya.

- Még nem találták fel a légkondicionálót, a mosogatógépet, a szárítógépet, a ruhát egyszerűen kitették száradni a friss levegőre.

- Az ember még nem lépett a Holdra, és nem léteztek sugárhajtású utasszállító repülőgépek.

- Nagyanyád és én összeházasodtunk és azután együtt éltünk, és minden családban volt apuka és anyuka.

- Én a számítógép, a kétszakos egyetemi képzés és a csoportterápia előtt születtem.

- Az emberek nem analizáltatták magukat, legfeljebb amikor az orvos vér-vagy vizeletvizsgálatra küldte őket.

- 25 éves koromig minden rendőrt és férfit 'uram'-nak szólítottam, minden nőt pedig 'asszonyom'-nak vagy 'kisasszony'-nak.

- Párjuk a galamboknak és a nyulaknak volt, de nem az embereknek.

- Az én időmben, ha egy hölgy felszállt az autóbuszra vagy a villamosra, a gyerekek és a fiatalok mindenki másnál hamarabb álltak fel, hogy átadják neki a helyüket, de ha állapotos volt, a helyére kísérték és - ha kellett - megváltották a jegyét és odavitték neki.

- A nő elsőként lépett liftből ki; alátolták a széket, hogy leülhessen egy férfi sosem üdvözölt úgy egy nőt, hogy ne állt volna fel, ha éppen ült. Kinyitotta előtte az autó vagy bármi más ajtaját, és a férfi segített neki levenni a kabátját.

- Az én időmben a szüzesség nem okozott rákot, és a családi erény bizonyítéka volt a lány tisztasága a férj számára. A mi életünket a tízparancsolat, a józan ész, az idősebbek és az érvényes törvények tisztelete szabályozta.

- Bennünket megtanítottak arra, hogy különbséget tegyünk jó és rossz között, és hogy felelősek vagyunk tetteinkért és következményeikért.

- A komoly kapcsolat azt jelentette, hogy jóban voltunk unokatestvérekkel és barátokkal.

- Ismeretlen volt a vezeték nélküli telefon, a mobiltelefonról nem is beszélve.

- Sosem hallottunk sztereó zenéről, URH rádióról, kazettákról, CD-ről, DVD-ről, elektromos írógépekről, számológépekről, még mechanikusakról sem, hát még hordozhatókról.

- A 'notebook' jegyzetfüzet volt.

- Az órákat naponta felhúzták.- Semmi digitális nem létezett, sem órák, sem világítószámos kijelzők a háztartási gépeken.

- Gépeknél tartva: nem voltak pénzkiadó automaták, se mikrohullámú sütők, se ébresztőórás rádiók. Hogy videomagnókról és videokamerákról ne is beszéljünk.

- Nem léteztek azonnal előhívott színes fényképek. Csak fekete-fehér képek voltak, előhívásuk és másolásuk több mint 3 napig tartott. Színes képek nem léteztek.

- Nem hallottunk Pizza Hutról vagy McDonald'sról, se az instant kávéról, se a mesterséges édesítőkről.

- Az én időmben a fű olyasmit jelentett, amit kaszáltak, nem szívtak.

- Mi voltunk az utolsó nemzedék, amely azt hitte, hogy egy asszonynak férjre van szüksége ahhoz, hogy gyereke legyen. És most mondd, szerinted hány éves vagyok?   Hát, nagyapó, biztosan több mint  200! - felelt az unoka.   Nem, kedvesem, csak 60!  

Forrás: http://ajnacsko-plebania.webnode.hu/heti-lelekemelo-2-/

 Vissza

 

Szépvízi Lőrinc: Lekönyököl a gondviselés

 

 

Talán a június végi, nyárba belenyúló időpont, talán a sokféle kulturális programban dúskáló bőség zavara, talán a derült égből aláömlő felhőszakadás volt az oka, hogy a szerda esti író –olvasó találkozó iránt ilyen kevesen érdeklődtek.

Pedig aki eljött, az nem csalódott. Ellenkezőleg: egy egyszerű, hiteles embert, mélyen érző, gondolkodó szépírót, az udvarhelyszéki Lőrincz Györgyöt ismerhette meg. Közelről. Az író legújabb regényét, A szív hangjai c. (Csíkszereda, Pro Print, 2012, Magyar Napló Bp. 2014), több mint 250 oldalas, élvezetes olvasmányt Sebestyén Péter plébános mutatta be. A felvezetésben sikerült felcsigáznia a jelenlévők érdeklődését is, hiszen olyan szempontokat emelt ki a regényből, amelyek az eddigi műkritikusok figyelmét elkerülték. Pl. az istenkérdését, ami igenis vörös fonálként húzódik végig a regény mélyen szomorú, de elgondolkodtató cselekményén. A plébános azt is szóvá tette, a regény bizony jó lecke a pedagógustársadalomnak, az értelmiségieknek: vajon ők hányadán állnak a spiritualitással, vallásos hitükkel…

Mint az Lőrincz Györgynek, a neki szegezett kérdésekre adott válaszából is kiderült, nem egy elveszett lány történetét akarta megírni - habár kiindulásnak egy igaz történet adta az impulzust -, hanem az édesanya aggódását, a szerető anyai szív hangjait vetette papírra. A szerző regényéből is felolvasott egy részletet, éppen azt, amelyet Sebestyén Péter is említett - nevezetesen az aluljárók és a hajléktalanok világát -, ahol döbbenetes realizmussal, képszerűséggel és meggyőző erővel hozza felszínre, hová süllyedhet az ember, amikor kiszolgáltatottá válik.

Lőrincz György ezután, nemrég megjelent esszékötetéből (Időrendben, Székelyudvarhely, 2014) is ízelítőt nyújtott, amelyben a Szavak árulása című írás is szerepel. Ebben többek között ezeket írja:  „A gondviselés csak lekönyököl a földre s csodálkozik. Akik a szavakat uralják – uralják a társadalmat is. A társadalom megromlása a szavak jelentésének a megromlásával kezdődött, amikor árulók lettek a szavak. A szavak árulása azonban nem önmagától, az írástudók árulásával kezdődött. A Nagy Romlás pedig az Isten, az istenhit megkérdőjelezésével. A társadalom legfőbb feladata, társadalmi minimum – vissza kell adni a szavak megkopott fényét, igazságát.” Majd Konfuciust idézte: „ A bölcs első dolga, hogy fogalmait szavakká, szavait pedig tettekké tegye. Nem tűri, hogy szavaiban rendetlenség legyen…” Ezt a publicisztikáját az író egy jelen lévő volt falustársának ajánlotta, akinek szemlátomást nagyon megörült. Egyszerűsége, tiszta lelke, emberi gesztusai a jelenlévőkből is empátiát váltottak ki.

Kérdésre válaszolva a kápolnásfalusi születésű prózaíró elmondta, hogy csaknem három évig dolgozott a regényen. A regényírás egy kicsit lustává teszi az írót…-jegyezte meg. Azt is elárulta, hogy nincs megelégedve a regény befejezésével, de ezt meglepetésnek szánja, és az „elbírálást” az olvasóra bízza.

Lőrincz György Székelyföld halk szavú, de érzékeny lelkű krónikása, szépírója. Ezzel a regénnyel is ugart tört, új fejezetet nyitott az erdélyi magyar szépprózában. Szociográfusi lelke, élettapasztalata, a székely „toposzok” egyaránt benne sűrűsödnek A szív hangjai c. sodró erejű regényében. Vannak, akik egyenesen úgy látják: „a szöveg ritmusát a szívhang lüktetésére komponálta az író…”(Lázár Emese)

 LINK: 

http://www.eirodalom.ro/aktualis/item/1836-lorincz-gyorgy-vasarhelyi-konyvbemutatojarol.html#.U7DpGdErxvA

http://www.e-nepujsag.ro/op/article/lekönyököl-gondviselés

Vissza

 

 





btz webdesign