Keresés
 
 
Megtekintve: 47 alkalommal
Belföldi

Lelkészek felelőssége

Bodolai Gyöngyi: Lelkészek felelőssége

 

Hogyan lehetne a hit fontosságát megértetni azokkal a fiatalokkal, akik a konfirmáláson, bérmáláson túl ritkán vagy nem is járnak templomba, már nem éneklik szívesen a zsoltárt? Milyen módszerekkel, nyelvezettel, zenei kísérettel lehetne megnyerni őket? Hol a határ, ameddig a lelkész elmehet, hogy ne váljon bohóckodássá az igehirdetés? Milyen újdonságot lehetne bevezetni, hogy vonzóbb legyen számukra az istentisztelet, és milyen felelőssége van a lelkésznek abban, hogy a történelmi egyházak nemcsak fiatalokban, de középkorúakban is fogyatkozó gyülekezetét gyarapítsa? Vallás és ifjúság, egyház és nemzetiség, hit és korunk, gyülekezet és felelősség – ezekre a kérdésekre kereste a választ a Kemény Zsigmond Társaság április 15-i összejövetelén Csíky Boldizsár vendégeivel:  Nagy László unitárius, Ötvös József református, Papp Noémi evangélikus lelkésszel és Sebestyén Péter katolikus plébánossal – együtt. 

A rendezvény bevezetőjeként Szilágyi Domokos Pogány zsoltár című gyönyörű versciklusából Kádár Noémi színművésznő szavalt. 

Egyház és nemzetiség 

– Azt tartják, hogy kultúra, szellemi erő, vallás tud megtartani egy nemzetet, nemzetiséget. De melyik az első: Krisztus vagy nemzetiség, nemzetiség vagy Krisztus, vagy egyenlő mind a kettő? – hangzott el Csíky Boldizsár első kérdése. 

– Vallás és nemzetiség a mi magyar éle-tünkben együvé tartozik, a kettőt egyszerre tudom megélni – válaszolta Nagy László unitárius lelkész, aki szülőfalujában, Homoród-almáson egy színmagyar, unitárius vallású közösségben nőtt fel, és középiskolás korában találkozott először a nemzetiségi, vallási szempontból színesebb világgal. Ezt megismerve is ma úgy tud hithű unitárius lelkész lenni, hogy nemzetének érdekeit is képviselnie kell. 

– Ez ma a legfontosabb kérdés Erdélyben, a Kárpát-medencében, ami egy nyugat-európai embernek eszébe sem jut – válaszolta Ötvös József református lelkész. Olvasmányaiból idézte, hogy a nemzettudat Erdélyben a reformáció után jelent meg. Addig az volt a kérdés, hogy valaki szabad ember-e vagy sem, hiszen mindenki katolikus volt, ami a világegyházhoz való tartozást jelentette. Az 1559-es marosvásárhelyi zsinat nyomán váltak szét egymástól az új hit követői reformátusokra és evangélikusokra, és attól kezdve szólt magyarul és szászul a prédikáció. 

Papp Noémi evangélikus lelkész elmondása szerint olyan gyülekezetben szolgál, amely magyarokból, szászokból és néhány román nemzetiségű tagból áll. A kezdetekkor a németek és magyarok száma egyenlő volt, s német, illetve magyar nemzetiségű lelkészek váltották egymást, akik kötelező módon mind a két nyelvet beszélték. Számára ma is a keresztyén és magyar, a keresztyén és német együtt említendő, de az utóbbi időben megjelentek a román anyanyelvű családtagok is, akik a prédikáció fordítását igénylik. Evangélikus lelkészként feladatának érzi, hogy minden hívét a saját anyanyelvén vigye közel Istenhez, köztük a vegyes családban élő, románul beszélő gyermekeket is. 

– Személy szerint a világ legtermészetesebb dolga volt és marad, hogy székely magyar katolikus vagyok – fogalmazott Sebestyén Péter katolikus plébános, aki sokszínű világban, vegyes közösségben nőtt fel Csíkszépvízen, ahol örmények és románok is éltek. Hitét azonban magyarként éli meg, számára a magyar szó és az istenhit egy tőről fakad. Ezért tartja műkérdésnek rangsorolni a kettőt, amit nem fontossági sorrendnek, hanem szinteknek tart. Lelkipásztorként azt vallja, hogy árnyaltabb a kép, ugyanis minden nemzetiségnek joga van, hogy a saját nyelvén szolgáltassák ki számára a szentségeket. Van olyan dél-erdélyi paptársa, aki négy-öt nyelven mond szentmisét. A magyar anyanyelvű hívek szolgálatában álló erdélyi katolikus püspökségek és az érsekség a más nyelvű misék bevezetését ott tartja indokoltnak, ahol kellő létszámú más ajkú hívő él. Látják ugyanis, hogy milyen diplomáciai ballépés volt, és milyen következményekkel járt, hogy a csángók lelki gondozását kezdettől nem az anyanyelvükön, hanem idegen papokkal biztosították. Ez visszahatott az erdélyi magyar egyházmegyére is, a csángó magyar testvéreknek ugyanis, akik az iparosítás miatt ezrével települtek át Erdélybe, román nyelvű egyházközségeket kellett létrehozni, mivel már csak a román nyelvet ismerik. Miközben az általuk beszélt nyelven segítik ezeket a híveket a Jóistenhez vezető úton, a sajátjukat nem adják fel – hangsúlyozta

Vallás és ifjúság

– Hosszú prédikációk, rájuk erőszakolt nézetek helyett hogyan lehet az ifjúság számára vonzóvá tenni a vallást, hogyan lehet olyan szilárd ideológiai felkészítést adni, amihez tarthatják magukat? – hangzott el a második témakört bevezető kérdés.

Nagy László kiemelte: hatalmas felelősség hárul a lelkészekre, hogy az istenélmény, a hit, az egyházi kérdések mellett a múlt rendszer meghatározó történéseiről is tájékoztassák a fiatalokat. El lehet marasztalni őket, de ugyanakkor fel kell tenni a kérdést, hogy személyesen mit tesznek azért, hogy más legyen a világnézetük, a felfogásuk, a hozzáállásuk.

A hagyományos egyházban hanyatlóban van a hitélet a fiatalok között, sokan azért nem járnak templomba, mert nem szeretik a formát, ami van, viszont egyre többet érdeklődnek a hit kérdései felől – utalt egy tanulmány megállapításaira Ötvös József, majd hozzátette, hogy az egyház nem volt felkészülve arra, hogy egy változás után mekkora szabatosság és mennyi lehetőség nyílik meg.  Közel hetven évvel ezelőtt egy fiatal számára az volt a kérdés, hogy hisz-e vagy sem, elfogadja-e szülei vallását vagy sem, ez utóbbi ugyanis előnyt jelentett a szocializmus éveiben.

Az 1990-es változásokat követően már nem az a kérdés, hogy mit tanít az egyház, hanem az, hogy milyen lehetőséget kínál egy 15 éves református fiatalnak, hogy ne a más nyelvű új hitet hirdető közösségben kössön ki. Bírálat helyett lehetőséget kell teremteni, hogy a vallásos kérdésekhez pozitívan viszonyuló fiatalok – köztük azok is, akik nem egyházi iskolába járnak – aktív keresztyénként a konfirmáció után is megmaradjanak. Azt többen is hangoztatják, hogy nem zsoltárokat szeretnének énekelni, de vajon jobb-e a könnyebb műfajú zene, ami művészi értékben nem ér fel a zsoltárral? – tette fel a kérdést. Majd az ifjúsági munkában élén járó kollégáját idézte, aki szerint, ha a lelkét is kiteszi, akkor is csak azok a fiatalok maradnak meg a gyülekezetben, akiket „aktiválni tudott”. 

15-20 évvel ezelőtt virágvasárnap, a konfirmáció idején tele volt a város, ma az egykori tömegnek csak a töredéke maradt. Mégsem annyira elkeserítő a helyzet, mert vannak gyülekezetek, ahol három-négy ifjúsági csoport is működik, és olyan fiatalok is, akik a több száz érdeklődő között figyelik az interneten közvetített istentiszteletet, például a cserealji gyülekezetből – fűzte hozzá az elhangzottakhoz Papp Noémi. Vannak rendkívüli istentiszteletek, amikor megtelik a templom. Az új idők új módszereivel próbálják elérni a fiatalokat. Sokat számít a hitelesség, ahogy az is, hogy ma másképpen zajlik egy vallásóra, mint húsz évvel ezelőtt. Alkalomtól, helytől, igényektől függően kell az elvárásoknak megfelelni – erősítette meg a mondottakat. 

Ellentmondásos véleményéről számol be a fiatalokkal kapcsolatosan Sebestyén Péter plébános. Ifjúsági segédlelkészként átélte a gitáros misék korszakát, de tapasztalatai szerint az újítás nem növelte az elköteleződést, és el kellett tíz-húsz évnek telnie, hogy azok a fiatalok családosként visszatérjenek. A közösségnek, a gyülekezetnek csak egy szeletét képezi a fiatalság, akiknek felnőtté kell válni. Egyetért azzal a véleménnyel, hogy a gyermek hitbeli nevelése már a születése előtti kilenc hónap alatt elkezdődik. A gyermek a családdal együtt kell megszeresse, magába  szívja Isten közelségét, ahogy a liturgián megtapasztalja. Az iskolai hitoktatás nem jelent megtartó közösséget, ezért az egyházközséghez kell vonzani már gyermekkortól a fiatalokat. A keretek változhatnak, de nem kell minden újat kitalálni, mert az eredmény a helyzettől és személytől függ. A lelkész képessége, karizmája dönti el, hogy melyik réteget hogyan tudja elérni. Próbálkozások és eredmények vannak, a táborozásoktól a különböző foglalkozásokig, de az alapot a szülői nevelés képezi. A nehézség pedig a fiatalok előtt álló sok lehetőség, és sajnálatos módon mintha a vallás is egy lenne a sok közül. A keretek és a szabályok, az elköteleződés mellett tetteink felelősségének a következményeit is meg kell tapasztalni. Azt az elvet követve, hogy élményszerűvé kell tenni a vallást, a határokat feszegetjük, hogy meddig élmény és mikor válik cirkusszá. Megfelelő komolysággal a fiatalokat is következetesen rá kell vezetni, mert eléggé nyitottak, de sohasem fogják a többséget alkotni. Az egyházközségben mindig kisebbségben volt az a hívő mag, aki hitéért a templomtól a közösségi munkáig áldozatot hoz, és a fiataloktól sem lehet csodákat várni. 

Hit és korunk 

A lelkész kisugárzása, képességei mellett a nyelvi problémákról is szó esett, arról a határról, ameddig el lehet menni a kifejezések terén, vagy megmaradni Károlyi Gáspár nyelve mellett. Mindez a közösségtől függ, amelyben a közös nyelvet is meg kellene találni. A lelkipásztornak a templomban mint szónoknak, a gyülekezetben mint embernek kétféleképpen kell helytállni, mert mindkét helyzet többféle ismeretet igényel. 

Korunk nagy kihívása a tudás, amely kétkedőn boncolja a jövőt, és aminek meg kell felelni – hangzott el a továbbiakban a vitára való felkérés.

 Bármilyen világot is élünk, a pap feladata az evangéliumot hirdetni, mert az új nemzedékekkel más téren nem tudja felvenni a versenyt – szögezte le Nagy László.

Érdekes gondolat, hogy milyen nyelvezettel próbáljunk a fiatalok felé fordulni. Röviden a lényeg: csak tisztán szabad beszélni, ha nem is annyira irodalmi stílusban, de zsargonban sem – mondta Ötvös József, aki bevallotta, hogy négy évtizeden át a 23 évesen megismert új fordítású Bibliából prédikált. Az egyház feladata a Szentírás üzenetének átadása, a többi csak keret, kiegészítés. Cserealji lelkészként úgy érezte, hogy a fiatalság azért járt az ifjúsági órákra, mert volt valami, Isten szeretetének hirdetése, amit csak ott kapott meg, és ami a lelkész küldetése. Ezt viszont úgy kell megfogalmazni, hogy értsék, érdekelje őket, és azt érezzék, hogy még egyszer elmennek oda. Mert akit a zene érdekel, az koncertre megy, akit egy szép szavalat, az a színházat választja.

 Papp Noémi szerint, amíg kicsik a gyermekek, annyira leleményesnek, kreatívnak, szeretetteljesnek kell lenni velük, hogy létformává váljék, hogy vasárnap a szülőkkel együtt a templomba járnak, mert az a családi rend. A tizenéveseknek még nagyobb kihívás valami érdekeset, újat mondani, de ha megszerettek templomba járni, meghallgatni az üzenetet, akkor már nem kell az újat keresni, és együtt lehet az üzenetet megélni. Ha ez a fiatal életének a részévé válik, az is világos lesz számára, hogy jár vele egy bizonyos nyelvezet, amelyhez méltósággal alkalmazkodni kell. 

Sebestyén Péter szerint az újdonság Isten lelkének a fiatalok szívében megszülető újdonsága kell legyen, és nem mehet az állandóság rovására. Az örök igazság nem változik, az újdonság a lélek frissessége, amikor egy újabb oldalról nyílik alkalom megismerni Isten titkát, ami mélységet is jelent. Ebben fontos az olvasottság, a megrendültség, a misztikum, hogy Isten hozzám is szól, hív, együtt megyünk. A mise olyan vonzó kell legyen, ami az életük részévé válik. A templomi közösség pedig egy biztos pontot jelent, ami állandóságot ad a hívek életének, és ellátja őket a következő hétre szóló imával.

 Óriási veszély, hogy manapság a tudás, az olvasottság, az általános műveltség leértékelődött, mert ott van a kereső, a Google, ahol a fiatalok mindenre választ találnak, de ha a villanyt elveszik, csak az marad, ami a fejben van. Az a tudás, ami felemel, ami lelkileg, szellemileg értelmiségivé tesz, előmozdítja a közjót, a könyvtárakban található meg. Lesújtó, hogy a fiatalok mire keresnek rá, a rejtett, a gonosz tudás vágyától vezérelve mi fontos nekik. De jobbak lettek-e ettől a tudástól, emberségben, ami kihat a közösségre, gyarapodtak, fejlődtek-e? 

Gyülekezet és felelősség 

– A rendszerváltás után azt hittem, hogy a vallásszabadság nagy tömegben tereli a templomokba az embereket, de közben kiderült, hogy nem így van. Történelmi egyházaink gyarapodtak ugyan, s bár nem kétlem, hogy a korábban említett kemény mag a legfontosabb, úgy gondolom, hogy a számszerűség sem mindegy. Rengeteg tan jelent meg egyháznak álcázva, amelynek gyarapodnak a hívei, a történelmi egyházak miért nem ragadták meg ezt a lehetőséget? – hangzott el Csíki Boldizsár felvezető kérdése. 

Nagy László unitárius lelkész szerencsés helyzetről beszélt, hiszen miután pontosan felmérték az unitáriusok számát, és kivették a nyilvántartásból azokat, akiket nem találtak meg a megadott címen, több mint öt éve nem csappant az istentiszteletek látogatottsága, de a fiatalok valóban hiányoznak. A lelkész szerint, mióta bevezették a vallásórát az iskolákba, kisebb faluban a lelkész oktatja a vallást, és kapcsolata van minden fiatallal, de amikor olyan vallástanár foglalkozik velük, akinek az egyházhoz sincs sok köze, a lelkésznek már csak a konfirmálókkal van kapcsolata. Tíz százalékuk el-elmegy a templomba, de a többieket nem sikerült bekapcsolni az egyházi életbe. Ezen túl nekünk az a dolgunk, hogy igaz lelkiismerettel és felelősséggel szeressük a meglévő gyülekezetet. 

– A Cselekedetek könyvében olvasható megfogalmazás szerint négy pilléren áll az egyház: a szentírás tanítása, az imádkozás, a szentségek és a kenyér megtörése, a közösség – mondta Ötvös József. A négy alappillér közül a közösség a legnagyobb erénye vagy a legnagyobb ajándéka az egyháznak. Az első világháború után mindenik egyház megépítette a saját felekezeti iskoláját, mert azokban lehetett közösséget nevelni. Az 1950–60-az években ott, ahol nem volt kultúrotthon és iskola, szocialista állami támogatás mellett közmunkával felépítették. 1990 után közmunkával csak egy templom épült, ami azt jelzi, hogy az egyház megtartotta azt a közösségi erőt, amely a küldetése. Az elfogyott dél-erdélyi gyülekezetek templomával már csak egy feladat maradt, az egyháznak egy márványtáblára ki kell írnia, hogy Kálvin-hit szerinti református templom. Marosvásárhelyen a Vártemplomnak van egy sajátos küldetése, jönnek olyan külföldön élő emberek is, akik nem a hagyományos vallásos életet élik, de szükségük van arra, hogy minden húsvétban és karácsonyban hazajöjjenek a Vártemplom élő közösségébe, és érezzék, hogy valahova tartoznak. Az utóbbi 20-30 év alatt átformálódott Marosvásárhely régiója. A város közelében levő népes falusi gyülekezetek helyett megerősödtek a városi gyülekezetek, amelyek közül mindenik a reá háruló legfontosabb szolgálatot kell végezze.

– A lutheránusoknak sajátos a helyzete, a jelenlegi lelkész elődjének 700 lelkes gyülekezete most 332 lélekre apadt. A német ajkúak szinte mind elmentek, kivéve azokat, akik tudatosan itt akartak meghalni. Másik jellegzetessége, hogy széles e vidéken az egyetlen magyar lutheránus gyülekezet egy olyan körzetben, amelynek Beszterce, Kolozsvár és Kiskapus a szomszédai. Ez azt is jelenti, hogy a marosvásárhelyihez tartoznak a környékbeli gyülekezetek. Minden vasárnap istentisztelet után szeretetvendégségre maradnak a híveink, ahol jobban megismerik egymást, megbeszélik egymás ügyeit, és érződik, hogy jó nekik együtt lenni. Ha a lelkész, a kántor gyermekei rendszeresen jelen vannak a templomban, akkor bevonzzák a baráti körüket is, ezért fontos ezen a téren is elöl járni – hangsúlyozta Papp Noémi. 

– Az egykori Ady negyedben, amikor ferences barátokat lelkipásztori munkával bíztak meg, 3000 lelket tartottak számon. Azóta nagy volt a lemorzsolódás, részben a kiöregedés, részben az elköltözés miatt, és mára már 800-an sincsenek – számolt be gyülekezetének állapotáról Sebestyén Péter. Már nem is lemorzsolódásról kell beszéni, hanem a szaporulat megcsappanásáról, ugyanis évente négy-öt gyermeket keresztelnek, és 20-30 személyt temetnek. 12 éves korukig még itthon vannak a fiatalok, de aztán kirepülnek. 

– Nekem mint lelkipásztornak nem megtartani kell, hogy takaréklángon átadjam majd az utódomnak, és legyen amivel elszámoljak majd püspökök és Isten előtt, hanem a lelket kell tartsam bennük. Élni kell segíteni őket, és a lelki virágzás felé indítani, vonzóvá tett liturgiával, prédikációval, a közösségi formákkal (Máltai Szeretetszolgálat, Pál atya gyermekei, családos csoport, Mária Társulat, Rózsafüzér Társulat). Valójában az aktív családok tartják fenn a gyülekezetet, tartják életben a közösséget, miközben lelkipásztori örömöt jelentenek azzal, hogy szívügyük a minden vasárnapi jelenlét. A betegek látogatása is hozzátartozik a munkámhoz, én alapvetően ennyit tudok a magam képessége szerint tenni. Az a szép, hogy a hat vásárhelyi plébániában nagyon színes a műsor, de lelkipásztori felelősség, hogy minden vasárnap együtt legyünk – erősítette meg Sebestyén Péter.

 Húsvéti üzenetek

Végül Csíky Boldizsár egy ünnepi üzenet megfogalmazására kérte a lelkészeket. 

Nagy László: Áldott húsvéti ünnepet kívánok mindenkinek. Adja az Úristen, hogy valóban szívvel és lélekkel tudjuk megélni ezt az ünnepet. Bár látom, tudom, hogy sokan elfáradtak, ennek ellenére nyissuk meg a szívünket. Van egy kis gyülekezeti naplónk, amit húsz éve minden ünnep alkalmával kiadunk. Áprilisi elmélkedésem azzal kezdem, hogy minden reggel kinézek az ablakon. A kert tele van virággal, most nyílnak, a meggyfák, az aranyeső, a somfa – olyan virágos, üde ünnepet kívánok mindenkinek, mint ami engem fogad, amikor végignézek a kerten.

Ötvös József: Amikor a vártemplomi egyházkerület statisztikáját összesítettem, hirtelen megláttam azt, hogy a számadatok szerint Erdélyben húsvét első napján az egyháztagok egyharmada jelen van a templomban. Ez nagyon nagy szám, ha az idősekre, betegekre, kisgyermekekre is gondolunk.

Vajon meddig bírja ezt Erdély? – tűnődtem, és eszembe jutott, hogy a gyermekkori falusi környezetben milyen nagy ünnep volt a húsvét. Legyen továbbra is nagy ünnep Marosvásárhelyen is! 

Papp Noémi: A húsvét a feltámadás ünnepe, de minden életkorban egy kicsit mást jelent. Fiatalkorban az élet ünnepe, a középkorúak számára az új lehetőségeké, aki élete alkonyát éli, az elmúlással való barátkozásé. Azt kívánom, hogy mindenki találja meg a számára legmegfelelőbb üzenetet, és azt teljes szívvel élje meg. 

Sebestyén Péter: Jézus feltámadásának ünnepe nem ragadható ki a nagyhét eseményei közül. Az Úr Jézus nem sodródott az eseményekkel, és nem volt más választása, önként, szeretetből vállalta és pozitív előjelűvé változtatta a kereszthalált is, jelezve, hogy szenvedés nélkül nincs szeretet, ami előbb-utóbb győz a halál felett. Ennek átérzését kívánom az egész hétre és húsvét idejére. 

 

LINK:

https://www.e-nepujsag.ro/articles/vallas-es-ifjusag-egyhaz-es-nemzetiseg-hit-es-korunk




« vissza
 
 





btz webdesign