Keresés
 
 
Megtekintve: 956 alkalommal
Belföldi

Kömény Kamilla: Papi hivatás: életforma, amely teljes odaadást kíván

Ünnepi ezüstmise Csíkszépvízen, a szülőfaluban

 

Zsúfolásig megtelt a szépvízi plébániatemplom a Sebestyén Péter által bemutatott ezüstmisén vasárnap délelőtt. A jubiláns lelkipásztor homíliájában a papi hivatásról, annak feladatairól is beszélt.

Sebestyén Péter, a marosvásárhelyi Szent Imre egyházközség plébánosa a szülőfalujának vallott Szépvízen ünnepelte 25 éves papi tevékenységét. Az ezüstmise elején a helyi plébános, Gábor Zoltán köszöntötte a jelen lévő híveket és az ünnepeltet.  Köszöntőjében elmondta, hogy a 116 éves, önálló egyházközség életében Csintalan László csíkdelnei plébános után most Sebestyén Péter ünnepli Szépvíz szülötteként jubileumát. Visszaemlékezve az ünnepelt papi életének kezdetére, hozzátette, hogy a rendszerváltozás után, a megújult világban ifjú lelkesedéssel, nagy lendülettel, nagy célkitűzésekkel indult el papi élete útján. Az ünnepeltnek azt kívánta, hogy a jó Isten adjon neki hangulatot, erőt, kegyelmet, szeretetet mindenki örömére ‒ számolt be Incze Sándor, a helyi kántor.

Elmondása szerint az ezüstmisés pap ‒ aki Csíkszentmihályon született ugyan, de szépvízinek vallja magát ‒ bevezetőjében így szólt az összegyűltekhez: „Szeretett jó szépvíziek! Az enyéim vagytok, hiszen a szívemben gyermekkorom óta őrzöm Szépvíznek a levegőjét, a tájait, arcait, hangulatait, különlegességét, ragaszkodását, szeretetét. Ezeket a szőnyegeket sokszor kiporoltam édesanyám segítségével is. Ennek a templomnak minden zege-zuga az életem olyan része, mint a Templom utca 24. szám. Bárhol vagyok, bárhol szolgálok, nekem a gyökereim itt vannak”. Prédikációjában hangsúlyozta, ebben a nehéz világban sem szabad elcsüggedni, hanem Istenbe kapaszkodva kell megharcolni a mindennapok nehézségeivel. Hálát adott a reményért Istennek, mert neki is megadta, és egy percig sem vonta vissza az ő kegyelmét, segítségét eddigi élete során. Rámutatott, sokan úgy vélekednek, hogy papnak lenni kényelmes életforma, biztos karrier, a lelkipásztort a fiatalok és idősek körülrajongják, neki nem parancsol senki ‒ vagyis különleges hatalom birtokosa. Eközben a papi hivatás nem nyolcórás munka, hanem életforma, ami igénybe veszi az embert, odaadást, életfelajánlást kíván.

Miseruha ajándékba

Közel négyszázan ünnepeltek együtt a jubiláns lelkipásztorral a zsúfolásig megtelt templomban. A plébános és Gál Zoltán gondnok szavai mellet a helyi Szent László egyházi felnőtt és gyermekkar éneke tette szebbé az ünnepet.

A helyi egyháztanács többek között egy új miseruhával ajándékozta meg az ünnepeltet. A szentmisén résztvevők pedig szentképet kaptak a jubileum emlékére ‒ foglalta össze Incze Sándor.

LINK:

https://szekelyhon.ro/aktualis/papi-hivatas-eletforma-amely-teljes-odaadast-kivan)

 

 




« vissza
 
 





btz webdesign