Keresés
 
 
Megtekintve: 407 alkalommal
Alkalmi írások - Méltatások

A döblec ára: Előszó

Nem szokványos novellafüzért vesz kezébe az olvasó. Inkább amolyan szociográfiai írásokkal van dolgunk. Egy letűnt kornak, a lelkekben még élő, azt mételyező lenyomataival szembesülünk. A 20. század második fele erdélyi-romániai társadalmának tükrébe nézve magunkat (is) látjuk bennük. Elsősorban azok a nemzedékek ismernek magukra, akik még értik a történetek szókincsét, fordulatait, és felszisszennek, felnevetnek, netán elmosolyodnak vagy hümmögnek a megtörtént s ugyanúgy leírt események kapcsán.

Mindazon magyar okulhat a szövegekből, aki e tájakon (túl)élte azokat az évtizedeket. Hisz a legkomorabb és legkilátástalanabb kommunista kutyaszorítóban is élni kellett. Mondhatnók azt is, ezek a sztorik velünk történtek. Egyszerre telítettek drámaisággal és líraisággal. Bizonyítékul szolgálnak arra, hogy a diktatúrában is meg lehetett találni a rést a falon.  A székelynek vagy a mezőségi magyarnak elő kellett vennie a hátsó eszét, ha élni akart. A nyomorúság, ha egyébre nem is futotta, de jót tett az életösztönnek. Felhajtó erővé vált, humor forrása lett. Ha másképp nem, furfanggal csavartunk egyet rajta. És legyőztük a láthatatlant, belülről.

Bíró Ernő nem kanonizált író. Nem az írással szerzi a betévő falatot, eddigi munkásságát a szépirodalom szakmai köreiben nem jegyezték. Mégis meglepi mindazokat, akik veszik a bátorságot, s nekiveselkednek szuggesztívan tálalt történeteinek. E kötet harminchárom darabja is jelzi, mennyire elszántan keresi saját hangját. Az írások stílusa széles skálán mozog: szerényebbre sikerült és remekbe szabott írások váltják egymást a kötetben. Műfaji sokszínűség jellemzi a kötetet: mementók, útikalauzok, csendéletek, interjúk, parodisztikus visszaemlékezések, drámai felütésű elbeszélések, szösszenetek sorjáznak. Egészen kerek, kiváló elbeszélések, majdhogynem novellák is megbújnak egyik-másik történetben. Érzékeltetik szerzőjük ihletett szenvedélyét, íráskészségét, kiérezni belőlük, hogy a szerző számára az írás terápia. Megnyugvást, letisztulást hoz, kapaszkodót jelent az írói én számára. Azzal, hogy kiírja magából, fél évszázad távlatából is segít önmagának, hogy megvilágosuljanak, elrendeződjenek saját lelki dolgai.

De Bíró Ernő a mai állapotok krónikása is. Posztmodern világunk torzulásairól szóló történetei is szívszorítóak, legyen szó gyermekét elhagyó eperszedőkről, guberáló cigányokról, magányos háborús veteránról, gyermektelen tanítóról, egyszóval korunk elidegenedéséről. Külön dicséretet érdemel az a fajta megszállottság, amellyel papírra óhajtja vetni nemzedéke – a mai x-y generációs szülők – szívében lapuló emlékeket, megszépülve bár, de nem felejtve azokat, mint megannyi megörökítendő kincset, amit hátrahagyhat az utókornak. Folyton meglepi olvasóit szelíd humorával, pajzán derűjével, már-már groteszkbe hajló, szokatlan megközelítéseivel, végkifejleteivel és tanulságaival.

Mindegyik történetben, kimondva vagy kimondatlanul, de tetten érhető az Istenbe vetett hit, a Gondviselésbe kapaszkodás ereje és többlete. Ez segít elengedni, megbocsátani, megszépülni mindazt, ami annak idején ökölbe szorította még a reményt is.

Bíró Ernőt, a hét gyermekes családapát eleddig csak mint az imalanc.ro, az irodalmilap.net ill. az erdélyimagyarok.hu internetes oldalak szerzőjeként/szerkesztőjeként, éles szemű fotósként ismerte a nagyközönség,  – most egy új oldaláról mutatkozik be: íróként.

   Szorítsunk neki, hogy bátran bontakoztassa ki eddig rejtett karizmáját, vesse papírra mindazt, ami szívét-lelkét feszíti, ami kikívánkozik tollából, hogy minket, olvasókat a jövőben is örvendeztessen élményeivel, gondolataival.

Sebestyén Péter, 2017 farsangja.




« vissza
 
 





btz webdesign